Saját Otthon Projekt

A jó kenyér otthon készül

A jó kenyér otthon készül

2015. 10. 11. Schulz Veronika

Nagyjából másfél éve szerettem bele a kenyérsütésbe. Először azt gondoltam, hogy nagyon nehéz, nekem úgysem fog sikerülni, senki nem fogja megenni, stb.. Ahogy általában az emberek ehhez a tevékenységhez állnak. Aztán egyszer erőt vettem magamon és megsütöttem az elő kenyeremet. Nem mondom, hogy szép lett, nem mondom, hogy nem ettem annál finomabbat, de az enyém volt. Ez megadta a kellő lendületet és nekiálltam gyakorolni, mert a jó kenyérhez gyakorolni kell. Aztán meg is lesz az eredménye. :)

Vasárnap lévén, minden zárva ugye, rájöttem, hogy nincs itthon kenyerem. Boltba nem tudok menni, így kitaláltam, hogy tulajdonképpen minden van itthon, nekiállok és sütök egyet. Az egyik kedvencemre, a hagymás kenyérre esett a választásom, olyan régen ettem és annyira szeretem, hogy neki is láttam az elkészítésének.

DSCN1826_Fotor

Nézzük, mi az, amire szükségünk lesz:

  • 60 dkg liszt (én kb. 40 dkg finomlisztet és 20 dkg kenyérlisztet kevertem össze)
  • 1 teáskanál só, 1 teáskanál cukor
  • 2 dl víz
  • 2 evőkanál burgonyapehely (elhagyható)
  • 1 fej lilahagyma és 1 fej vöröshagyma (+2 dkg vaj)
  • 2 dkg élesztő

Igen, ennyi. :)

Egy lábosban felmelegítettem a vajat és arra dobtam a félkarikára felszeletelt hagymát, megfonnyasztottam:

DSCN1792_Fotor

DSCN1795_Fotor

Két éve, karácsonyra, amikor bontogattam a szárnyaim, Férj meglepett egy kenyérsütő géppel. Eleinte ebben sütöttem, de egy idő után rájöttem, nem ízlik ez a kenyér. Valahogy éreztem rajta azt a "műízt". A teljes sütéshez már nem használom, viszont nagyban megkönnyíti a munkámat. Van rajta egy másfél órás sütési program, ennek az első fél órája a dagasztás. Én bizony, ezt a funkciót ki szoktam használni. Minden hozzávalót bepakolok a kenyérsütőbe. Először a száraz hozzávalókat. Lisztet, sót, cukrot, burgonyapelyhet, majd hozzáteszem a vizet és az élesztőt:

DSCN1802_Fotor

Elindítom a gépet és hagyom, hogy helyettem dolgozzon. Nagyjából fél óra alatt össze is áll a tészta. Ezalatt az idő alatt a hagyma is elkészül, félrehúzzuk a tűzről és hűlni hagyjuk.

A tésztát kiveszem a gépből és enyhén lisztezett deszkára rakom. Kicsit kilapítom, megkenem a hagyma egyik részével, majd kicsit összegyúrom és jöhet a többi hagyma:

DSCN1808_Fotor

Ezután összegyúrom és hagyom, hogy duplájára keljen:

DSCN1813_Fotor

Ezután a sütőformába teszem, ellapogatom, a tetejét borotva pengével bevagdalom és hagyom, hogy megint megkeljen egy kicsit:

DSCN1824_Fotor

220 fokra előmelegített sütőben 30 percig, majd 200 fokra visszavéve további 15-20 percig sütöm. Ha úgy látjuk, félidőnél letakarhatjuk fóliával a kenyeret, én ezt most elfelejtettem, kicsit jobban megsült a teteje, mint szerettem volna. :) De ettől függetlenül, azt hiszem, el fog fogyni. 

DSCN1826_Fotor

 Házi meggylekvárral, isteni lesz! :)

Jó étvágyat hozzá! 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr7912573365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása