Saját Otthon Projekt

Fiatalos földszinti apartman Hollandiában

Fiatalos földszinti apartman Hollandiában

2016. 01. 21. Diamia8

Ha az otthonaik alapján kellene jellemeznem a hollandokat, akkor én mindenképpen életvidám, bohókás, nyitott és a gyökereiket tiszteletben tartó embereknek írnám le őket. Otthonaik ugyanis mind rendre ilyenek és pontosan ezért nagy kedvenceim: tágas és világos terek, itt-ott felbukkanó vidám darabok és felújított családi örökségek mindig helyet kapnak benne.

Mai otthonunk is iskolapéldája a fentieknek. Egy fiatal pár lakja, Linde és Sander, akik a húszas éveik közepén vásárolták meg és  5 év elteltével még mindig a felhők fölött 2 méterrel érzik magukat a boldogságtól, ha az otthonukra gondolnak. 

witte-schuifdueren

krijtwand

vt-wonen-2

vt-wonen-3

A házat akkor nézték meg, amikor Linde éppen befejezte főiskolai tanulmányait és elkezdett részmunkaidőben dolgozni. Elsőre beleszerettek és rövidesen büszke tulajdonosai lettek egy öreg háznak, ami déli tájolású és két hatalmas ajtón keresztül lehet a kertjét megközelíteni.

Igazi luxusnak élték meg a váltást, mert előtte olyan helyen laktak, ahol más évfolyamtársaikkal kellett megosztaniuk a fürdőszobát és a zuhany helyszűke miatt pont a WC felett lógott. A barátaik szerint nekik volt a legcsúnyább fürdőszobájuk a világon. 

wit-servies

houten-wandplank

draadlamp

Miután eldöntötték, hogy saját házat vesznek, akkor sok ingatlant megnéztek. Amikor beléptek a mostani otthonukba, akkor rögtön megfogta őket a napfény, ami csodálatos hangulatot varázsolt a szobába beáramolva. Nagyon tetszett nekik tovább, hogy a régi ház eredeti részleteit nem cserélték le, így láthatóak maradtak a mennyezet apró díszítései, megmaradt az eredeti márvány kandalló és az öreg ajtók.

Véleményük szerint az igazi hangulatot az tudja megtrementeni egy otthon esetében, ha lelke van a háznak. Ezt pedig a régi dolgok és tárgyal hivatottak előhozni. Éppen ezért igyekeztek csupa ilyen tárggyal megtölteni a modern bútorok és kiegészítők mellett.

ladden  

houten-krukje-decoratie

vierkante-glazen-stolp

witte-wastafel

witte-badkamer1

Szerintem nincs is ennél tökéletesebb otthon egy fiatal pár esetében és nyugodtan kijelenthetjük, hogy sok magyar pár is hasonló otthonról álmodozik. Sajnos itthon azért kevés embernek adatik meg, hogy a húszas évei elején már egy ilyen ingatlan boldog tulajdonosai lehetnek. Nem csoda, hogy nem tervezik a költözést a közel jövőben. :D

A képek forrásait itt találjátok:

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr8712573571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása