Saját Otthon Projekt

Az el(l)esett sajtfánk

Az el(l)esett sajtfánk

2016. 02. 28. Schulz Veronika

Az első Blogkóstolómat már olvashattátok és akkor egy isteni camembert sajtot próbáltam ki fokhagymával. Tudtam, ha lesz lehetőségem, máskor is jelentkezni fogok.

Szerencsére nem kellett sokat várnom, hamarosan ki is hirdették az újabb fordulót, amire ismét jelentkeztem. A feladatom ismét az volt, hogy egy meghatározott blogger által korábban már elkészített ételt kellett prezentálnom. Én Okki-t kaptam, rögtön el is kezdtem barangolni az oldalán. 

Elsőre kicsit megijedtem, mert ő leginkább az édességek világába kalauzol el Bennünket, azt pedig tudjuk, hogy nem igazán az én asztalom. Aztán láttam, hogy szerencsére, nála is szép számban fellelhetők a sós finomságok. Így esett a választásom erre a  bizonyos sajtfánkra, amit ma délelőtt sütöttem. Azóta már szinte az egész elfogyott. :)

DSCN2569_Fotor

Nagyon kevés hozzávalóra van szükségünk, tulajdonképpen csak tejért kellett átszaladnom a boltba,  a többi adott volt:

  • 2,5 dl tej
  • 8 dkg vaj
  • 15 dkg liszt
  • 4 tojás+1 tojássárgája
  • só, bors, szerecsendió
  • reszelt sajt (az eredeti recept egyféle sajtot ír, én úgy gondoltam, sajtból sosem elég, így 3 félét használtam.

Először a tejet felforraljuk:

DSCN2535_Fotor

Majd beletesszük a kimért vajat, megvárjuk, amíg elolvad és ismét kicsit forrni kezd:

DSCN2537_Fotor

Forrás után a lábast félrehúzzuk és beletesszük a lisztet.

DSCN2543_Fotor

A masszát elkezdjük kikeverni, majd a tojásokat is hozzáadjuk:

DSCN2548_Fotor

Miután viszonylag csomómentesre kevertük, hozzáadjuk az ízesítőket, valamint a sajtokat:

DSCN2550_Fotor

A sütőt közben 200 fokra előmelegítjük. Én egy habzsákba pakoltam a masszát (na ennél a résznél káromkodtam, ismét rájöttem, miért nem használtam már évek óta :D )

Végül a habzsákon keresztül a sütőpapírral kibélelt tepsibe nyomtam a kis fészkeket:

DSCN2554_Fotor

Tetejüket megkentem a megmaradt tojásfehérjével és körülbelül 15 perc alatt arany színűre sütöttem.

DSCN2569_Fotor

Nagyon finom, könnyű kis fánkok kerekedtek belőlük. Ti is bátran álljatok neki, gyorsan kész van, igazán ötletes kis recept.

Jó étvágyat hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr2612573647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása