Saját Otthon Projekt

Hol érdemes eltölteni egy kellemes fél órát, ha ebédszüneted van?

Hol érdemes eltölteni egy kellemes fél órát, ha ebédszüneted van?

2016. 05. 24. Schulz Veronika

Bizonyára ismeritek Ti is azt a szituációt, amikor a hétvége pihenéssel, lazsálással, kirándulással, családlátogatással telik.  Aztán vasárnap este észbe kapsz:- Hoppá, nem főztem semmit a hétvégén.

Velem is elő szokott fordulni, igaz, nem túl gyakran, de azt nem állítom, hogy soha.

Ilyenkor elkezdem felkutatni a városban a mások által jónak ítélt, menüs éttermeit, vagy menzákat. Van, hogy több és van, hogy kevesebb sikerrel. Mindenesetre arra gondoltam, hogy Veletek is megosztom, melyek azok a helyek, amiket Nektek is bátran ajánlok.

A munkahelyem korábbi székhelyéből kiindulva bátran ajánlom a Friss'n'Sült Önkiszolgáló Éttermet. Többféle menüvel, frissensülttel, főzelékkel, salátával, desszerttel várják az arra tévedőket. A magam részéről én nagyon szerettem oda járni, mert a hangulat kellemes, a személyzet udvarias, az ételek finomak voltak.

Sajnos az irodánk elköltözött, így már nem esik útba. Mikor eljöttünk, az étteremtől a cég összes dolgozója hűtőmágnest kapott, ez egy végtelenül kedves gesztus volt tőlük. :) Fontos az ár, egy levesből és főételből álló menüt már 890 Ft-ért, ami szerintem nagyon jó ár. Nemrég stílusváltáson is átestek, nekem nagyon tetszik az új style:

etterem2

Mostanában egyre többször eszem indiait. Eddig nem tudtam, hogy szeretem. De a munkatársak unszolására nemrég kipróbáltam, és azóta a rabja vagyok. Múltkor Férjnek is vittem haza egy extra csípős fogást, hihetetlenül ízlett neki. Én nem vagyok oda a csípős dolgokért, de ettől függetlenül mindig tudok választani magamnak valami ínyencséget. Ezt pedig a Tadka House étteremből szoktam megvalósítani.

Egy teljes ebédet akár 1300 Ft-ból kihozhatunk magunknak, garantáltan különleges élményben lesz részünk, viszont ebéd után nincs az a szokásos "kajakóma" mivel az ételek könnyűek, de mégis laktatóak. Ha szereted az indiait, ne habozz, próbáld ki! Rendelni is lehet Tőlük, így akár az irodában is elfogyaszthatjuk a finomságokat.

tadkahouse_980x143_img1

Szerencsére vannak olyan kiszállító cégek, akik gondolnak azokra, akik valamilyen ételérzékenységben szenvednek. Sajnos manapság kevés helyen lehet megvalósítani, hogy a diétánknak, vagy az étkezésünknek megfelelően tudjunk ebédet rendelni magunknak. A Diet-Futarnál szerencsére a számunkra megfelelő menük közül válogathatunk, abszolút elfogadható áron.

2016-dieta-trendek 768x432

A következő lehetőség egy hétvégi ebéd vagy vacsoraötletnek is kiváló. Mi pont a hétvégén próbáltuk ki a Budapest több pontján is megtalálható a Royal Étteremet. Tulajdonképpen annyi az egész, hogy bemész az étterembe és ha csak enni szeretnél, akkor kifizetsz 2790 Ft-ot és azt eszel, amit akarsz. Ilyenkor az italért pluszban fizetni kell.

Ha szeretnéd, hogy az ital is korlátlan legyen, akkor 3790 Ft-ot kell kifizetni. Azt gondolom, hogy nem egy eget verő összeg, ahhoz képest, hogy sokféle menüből választhatunk. Többféle leves, frissensültek, grill ételek, saláták, egytálételek, sütemények, tulajdonképpen minden van, ami szem, szájnak ingere. :) Szerintem, érdemes betérni:

VIK_4078

A város szívében, közel a Liszt Ferenc térhez, található a Menza nevezetű étterem, ahova érdemes betérni, akár ebédről, akár vacsoráról van szó. Finom ételekkel fogunk találkozni, ha menüt kérünk, akkor egy leves+ főétel 1290 Ft-ba kerül.

Lehet külön menülapról is választani, ez már azonban kicsit többe kerül, de megéri, mert finoman főznek. Érdemes asztalt foglalni, főleg, ha az ebédszüneted időre megy. Mindenesetre érdemes betérni és enni egy jó "menzásat" :)

gal_6_

Nektek van kedvenc ebédelő helyetek? Ha igen, bátran küldjetek ötleteket, szívesen kipróbálom őket! :)

A képek forrásait rájuk pöttyintve találjátok. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr5512573821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása