Saját Otthon Projekt

Napfényes kislakás Göteborgban

Napfényes kislakás Göteborgban

2016. 05. 26. Diamia8

Ma egy csodálatos 49 m2-es skandináv lakásba kukkanthatunk be, amely Göteborgban található. Kis méretei ellenére egyedi karaktere van és a jó helykihasználtság miatt csöppet sem érezzük szűkösnek a tereket. Pedig legtöbbször ez az ellenérv hangzik el a kisméretű lakásokkal szemben.

Sokan ugyanis beleesnek abba a hibába, hogy a pénztárcájuk lehetőségeit nem veszik figyelembe és inkább egy nagyobb lakás megvásárlása mellett döntenek. Így előfordulhat, hogy az életkörülményeikben bekövetkezik egy nem vár fordulat, esetleg a lakásfenntartási vagy a hitelköltségek megnövekedésével eladósodhatnak. Anno mi is rögtön kertes házba szerettünk volna költözni, de sajnos hiányzott hozzá a kellő anyagi forrás és így egyelőre lemondtunk róla. Megtaláltuk a számunkra legideálisabb lakást, de nem mondtunk le a kertes házas álmainkról. Most éppen a megfelelő anyagi keretet próbáljuk hozzá megteremteni.

Tehát egy kis méretű lakás tulajdonosaként nyugodtan ki merem jelenteni, hogy egy olyan jól megtervezett, átgondolt kislakás, mint a mai otthonunk tökéletesen megcáfolja az ellenérveket. Egy 1904-ben épült ház földszintjén található és magát az épületet mind kívül, mint belül teljesen felújították. 

Az egész lakásban a fehér, a szürke színek, a natúr bútorok és kiegészítők uralkodnak. Nem érezzük azonban túlságosan monotonnak, mert a növények életet hoznak a lakásba. A nappali falán található galériafal is izgalmassá varázsolja a közösségi teret a különböző méretű, formájú és témájú képeivel. 

A napfény csak úgy árad be a hatalmas ablakokon keresztül, ami még barátságosabbá teszi a nappalit és a konyhát. Ráadásul a skandinávokra oly jellemző módon nincsenek függönyök, így semmi sem állja a fény újtját. 

bjurfors-18

bjurfors-3

A nappaliban a régi cserépkályhát meghagyták, de igazi funkcióját már nem látja el. Kinek lenne ugyanis szíve ilyen csodás kályhát kidobni?

bjurfors-6

bjurfors-7

bjurfors-8

Az egyszobás lakásban nem volt lehetőség felújításkor egy elszeparált háló kialakítására, de a nappali nagy mérete miatt egy külön sarokban kapott helyet a normál méretű ágy. Ez kényelmesebb pihenést biztosít, mintha egy kihúzható kanapén kellene éjszakánként aludni. 

Egy dolgot hiányolok: ha nincs sötétítő és nem látok redőnyre vagy spalettára utaló nyomokat, akkor hogyan sötétítenek be? A magam részéről én ugyanis nem tudnék aludni teljes sötétség nélkül....

bjurfors-5

bjurfors-4

A konyha sima, egyszerű konyhabútort kapott beépített gépekkel. Nekem maga az étkezőrészt tetszik a legjobban, különösen a különféle székek és az Ikea Sinnerling kollekcióból származó lámpa. Próbáltam a Férjem is meggyőzni, hogy vegyünk otthonra, de sajnos itt falakba ütköztem.

bjurfors-10

bjurfors-14

bjurfors-15

bjurfors-13

bjurfors-9

bjurfors-11

Az otthon nagy előnye, hogy rendelkezik egy erkéllyel is, ami pontosan a napfényes udvarra néz. Tulajdonosai minden jel szerint ezt az adottságot ki is használják, mert kényelmes kerti karosszékekkel és különféle balkonnövényekkel varázsolták hangulatos kis oázissá. Nálam minden részlete tuti befutó, de kíváncsi lennék a Ti véleményetekre is.... ;-)

bjurfors-12

bjurfors-17

A képek forrásait itt találjátok: eltornilloquetefalta.net

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr2612573827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Natália Balogh 2016.06.21. 00:05:29

Annyira szép, hogy ilyen letisztult, közben meg mégis van benne valami izgalmas! Ha egy ilyen lakásom lenne, el tudnám képzelni, ha a fehér mellé egy kis kék színt is becsempésszek. Ez a cikk is nagyon szuper képeket sorakoztat fel! http://lakberinfo.hu/lakberendezes/nappali/2016-05-23-minden-megvan-benne-ami-kell-kuckos-mini-nappali-eklektikus-lakberendezesi-stilusban/

diamia8 2016.06.22. 08:14:49

Szia, a kék nálam is nagy kedvenc és nagyon jól mutat a natúr dolgokkal! :D Megnézem a linket :D
süti beállítások módosítása