Saját Otthon Projekt

Moon Manufacture: letisztult skandináv design a gyerekszobába

Moon Manufacture: letisztult skandináv design a gyerekszobába

2016. 06. 06. Diamia8

A Moon Manufacure kezdettől fogva a szívem csücske és figyelemmel kísértem már az indulása előtt is. Hiszen Niki, az egyik alapító anyuka középiskolai osztálytársam volt. Akkoriban még nem igazán voltunk jóban, de a lakberendezés szeretete összehozott bennünket. 

Igazán vicces, hogy amióta barátok lettünk a blog és a közös hobbi révén, többet beszélünk, mint a 4 év alatt összesen! Az élet tényleg kiszámíthatatlan és meglepő fordulatokat képes generálni. :D

DSCN3279-001

Fogadjátok szeretettel a letisztult skandináv stílusban alkotó Nikivel és Anitával készült interjút, akik ketten együtt alkotják a Moon Manufacture-t!

Mikor és hogyan fogalmazódott meg bennetek az ötlet, hogy saját termékeket dobjatok piacra?

A  gyerekek érkezése eléggé átrendezte az addigi életünket. Kikerültünk a megszokott hajtásból és egy egészen másfajta pörgés vette kezdetét. Azonban mindketten hamar rájöttünk, hogy az anyaság és a hétköznapi monoton teendők mellett szükségünk van valami pluszra, valami kreatív tevékenységre. Ezért már külön-külön is sok DIY dolgot készítettünk, elsősorban a saját örömünkre. Ebből jött az ötlet, hogy alkothatnánk mások örömére is. :)

IMG_1474

Meséljetek egy picit a kezdetekről!

Mivel régóta ismerjük egymást és a nagy távolság ellenére is igyekszünk minél gyakrabban találkozni. Egy ilyen közösen eltöltött hétvége alkalmával született meg a gondolat, hogy közös mini vállalkozást indítsunk.

Ezután pedig több hónapig tartó ötletelésbe, keresgélésbe kezdtünk. Rengeteg szuper ötletet gyűjtöttünk össze, amire letisztult, hogy mi az, amit a saját erőforrásainkból meg tudunk valósítani.

Hogyan találtátok ki az első terméket?

Az első termékünk a vízhatlan tárolózsák lett volna, mert  ez volt az amivel már jóval az indulásunk a megjelenésünk előtt elkezdtünk foglalkozni.

Mindkettőnknek tetszett ez az anyagában különleges univerzális tároló, ami külföldön már többek között az Oyoy-nál, Varpunen-nél elérhető, de itthon azonban  még nem kapható. Szerettünk volna a saját elképzeléseink alapján ilyen időtálló, elnyűhetetlen tárolókat tervezni, hiszen mindketten anyukák vagyunk , így a design-on túl a praktikum áll az első helyen. :)

IMG_1546

Egy véletlen azonban  úgy hozta, hogy a lézervágással kapcsolatba kerültünk és végül a fatermékek kerültek előbb piacra. Elsősorban olyan termékekre koncentrálunk, amik itthon még nem elérhetőek.

DSCN2966

Hosszú folyamat volt a vállalkozás elindítása?

Mivel kereskedelmi tapasztalataink nincsenek, így a termékek megtervezésén és megvalósításán kívül sok időt és energiát emészt fel, hogy kitaláljuk milyen módon és formában szeretnénk ezt megmutatni az embereknek.

Talán ez a legnehezebb és leghosszadalmasabb része az egésznek. Rá kellett, hogy jöjjünk, hogy mivel tűnhetnénk ki a magyar piacon.  Azzal tisztában vagyunk, hogy sokat kell még fejlődnünk. Folyamatosan figyeljük a sikeres külföldi és magyar tervezőket, igyekszünk tanulni tőlük.

IMG_1513

Honnan jött a név?

Anyuka társainknak talán nem szorul sok magyarázatra ez a név… :) Általában az alvás rovására készülnek a termékek, amikor a törpöket már lefektettük.

Mivel foglalkoztok a Moon Manufacture mellett? Honnan ismeritek egymást és hogy oldjátok meg, hogy máshol laktok?

Mindketten építészmérnökök vagyunk és az egyetemről szerencsére megmaradt a közös baráti kör. Így a személyes találkozásokat sem hanyagoljuk el.

Tervezési szinten egyáltalán nem okoz gondot, hogy távol vagyunk. A termékek kivitelezését igyekszünk felosztani egymás között, de minden mást közösen csinálunk, minden döntést együtt hozunk meg.

DSCN3339-001

Honnan inspirálódtok? Követitek a trendeket?

Elsősorban a Pinterest-ről, az Instagram-ról és rengeteg lakberendezési blogról… A skandináv stíluson túl most nagy kedvenceink az ausztrál/új-zélandi tervezők munkái. :)

A trendeket természetesen figyeljük, de nem ez határozza meg az ízlésünket, csak szeretünk tájékozódni. Az oldalunkon igyekszünk inspirációs képeket gyakran közzétenni.  Ezek nem csak azt a célt szolgálják, hogy az emberek lássák, hogy a hasonló termékeket hogyan lehet a lakáson belül elhelyezni, hanem mert tisztában vagyunk vele, hogy a többség nem annyira mániákus és nem Pinterest-tel kel és fekszik, ahogy mi. :)

Szeretnénk ha az emberekhez eljutna az a minimalista, letisztult szemlélet, ami külföldön már régen nem újdonság.

IMG_1517

Meséljetek picit a termékekről?

A termékek elsősorban gyerekszoba kiegészítők, mert nyilván a mi érdeklődésünk középpontjában is most ezek állnak. Szeretnénk azonban minél több mindenben megmutatni magunkat a jövőben.  

Ahogy mi változunk, valószínűleg a termékek is velünk fognak változni. A vásárlói igényektől is függ majd, hogy melyik termékek maradnak és melyikek mennek. Hisszük, hogy egy szoba hangulata a részletekben, akár a legapróbb kiegészítőkben rejlik és ebben próbálunk mi segíteni.

08_ok_jav

Melyik termék most a legnépszerűbb a vásárlók körében?

Jelenleg az egyedi, névre szóló bannerek a legnépszerűbbek, de nagy az érdeklődés a tárolózsákok iránt is. A mi szívünkhöz nagyon közel állnak gyertyatartóink, napokon belül pedig faakasztóink is elérhetőek lesznek.

Ötletünk még rengeteg van, apránként szeretnénk mindent megvalósítani.

DSCN3192-001

Mik a jövőbeni céljaitok? 

Szeretnénk addig csinálni, amíg örömet okoz, amíg büszkén tudunk tekinteni a termékeinkre. Semmiképpen sem akarunk elmenni a “kommersz” irányába csak azért, hogy nagyobb vásárlói közönséget érjünk el.

Számunkra ez egy hobbi, ami kiteljesít minket. Természetesen örülünk a sok pozitív visszajelzéseknek, mert ezek szerint másoknak is tetszik, amit csinálunk.

IMG_1544

Hol lehet a termékeitekkel találkozni a Facebook oldalatokon kívül? Hol szeretnéntek még megjelenni a jövőben?

Instagramon /moon_manufacture/, Meskán és Etsy-n már jelen vagyunk. A jövőben szeretnénk saját webshopot nyitni, valamint jó lenne látni a termékeinket a hazai kézműves boltok polcain is. :)

candleholder_04 vizjel

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr6712573855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása