Saját Otthon Projekt

A golyóké a főszerep

A golyóké a főszerep

2016. 06. 19. Schulz Veronika

A mai receptemet ezentúl nagyon fogom szeretni. Volt a hűtőben két cukkini, reggel pedig vettem egy kisebb fej padlizsánt. Azon gondolkodtam, mit tudnék belőle csinálni. Az a jó, hogy ilyenkorra már megy le az áruk, akár kicsit többet is vehetünk belőle.

Cukkini- tócsit nem akartam, azt sokszor csináltam. Aztán arra gondoltam, szívesen ennék fasírtot. Így jött az elgondolás, hogy a húst zöldségekkel helyettesítettem.

DSCN3051_Fotor

A következő hozzávalókat használtam:

  • 1 kisebb fej padlizsán
  • 2 cukkini
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • cheddar sajt ( helyettesíthető trappistával, parmezánnal, bármivel, ami van otthon)
  • 1 tojás
  • 5 dkg tk zsemlemorzsa ( ezt korábban ledaráltam, zsemléből) + kb 3 dkg a panírhoz
  • kókuszolaj a sütéshez
  • pár szem koktélparadicsom
  • 1 zacskó mozzarella
  • só, bors, bazsalikom ízlés szerint

Első lépésként a sütőt 220 fokra melegítettem, pucolatlanul tepsibe tettem a padlizsánt és cukkiniket. Nagyjából 35 percig sütöttem. Majd meghámoztam őket, és egy szűrőbe tettem, megsóztam, hagytam lecsöpögni.

DSCN3036_Fotor

Eközben a hagymát kockára vágtam, megdinszteltem, ezután a kihűlt zöldségekhez kevertem.

Majd hozzátettem a többi hozzávalót: Belereszeltem a fokhagymát, a sajtot, ráütöttem a tojást, majd jött a zsemlemorzsa. Végül a bazsalikom, só, bors. (Ízlés szerint)

DSCN3039_Fotor

Ezután gombócokat formáztam belőle, majd a zsemlemorzsával bepaníroztam és olajban nagyjából 5 perc alatt arany színűre sütöttem:

DSCN3040_Fotor

A salátát pikk- pakk összedobtam, elfeleztem a paradicsomokat, a mozzarellát, sóztam, borsoztam, végül megöntöztem egy kis balzsamecet- krémmel.

DSCN3051_Fotor

Biztosan állíthatom, rég ettem ilyen finomat, ez új kedvenc lesz nálam, annyira ízlik.

Nyugodtan készítsétek el, bátran merem ajánlani, akár fokhagymás- tejfölös mártogatóssal is tálalhatjuk.

Jó étvágyat hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr3512573883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása