Saját Otthon Projekt

Tökéletes francia sikk és elegancia egy felújított nagypolgári lakásban

Tökéletes francia sikk és elegancia egy felújított nagypolgári lakásban

2017. 01. 26. Diamia8

Érdekes módon kevés francia lakást mutatok be a blogon, pedig aztán ha nem egyforma lakásokat keresünk, akkor náluk tényleg csodákra lelünk.

Tökéletesen tudják a divatban is hozott sikket és eleganciát az otthonukba varázsolni. Ezen kívül pedig a bohém lazaság is mindig ott bujkál az elegancia mögött és ettől olyan menő az összkép. 

A fenti állításaimat pedig tökéltesen igazolja a mai otthonunk, amely Bordeaux központjában található. 2014-ben vásárolta meg az akkor 35 éves tulajdonosa és a komplett felújítást egy lakberendezőre bízta. 

Habár az előző tulajdonosa félig már felújította, de az nem felelt meg elképzeléseinek, így az egészet előről kellett kezdeni. Álmaiban egy olyan otthon szerepelt, ahol a régmúltat modern köntösbe öltöztetik és eklektikus lesz a végeredmény. 

Maga a felújítás végül 3 hónapig tartott, de tulajdonosa szerint minden időt és energiát megért. Hiszen a végeremény pont olyan lett, amilyenről álmodozott. Mondjuk, ki ne örülne egy hasonlóan felújított, csodás múlttal rendelkező 120 nm-es lakásnak? 

appartement-ancien-avec-decoration-contemporaine-bordeaux-frenchyfancy-1-copie

appartement-ancien-avec-decoration-contemporaine-bordeaux-frenchyfancy-9-2

appartement-ancien-avec-decoration-contemporaine-bordeaux-frenchyfancy-10-2

appartement-ancien-avec-decoration-contemporaine-bordeaux-frenchyfancy-11-2

4-130516vic-14

appartement-ancien-avec-decoration-contemporaine-bordeaux-frenchyfancy-2-copie

appartement-ancien-avec-decoration-contemporaine-bordeaux-frenchyfancy-3-copie

appartement-ancien-avec-decoration-contemporaine-bordeaux-frenchyfancy-4-copie

appartement-ancien-avec-decoration-contemporaine-bordeaux-frenchyfancy-5-copie

appartement-ancien-avec-decoration-contemporaine-bordeaux-frenchyfancy-6-copie

appartement-ancien-avec-decoration-contemporaine-bordeaux-frenchyfancy-7-copie

appartement-ancien-avec-decoration-contemporaine-bordeaux-frenchyfancy-8-2

Egyedül a hálószoba lett nekem túl sok a tapétával, a barna bútorral, amihez szerintem fura ez a zöld falszín, de hát köztudottan nem szeretem a virágos tapétákat:

appartement-ancien-avec-decoration-contemporaine-bordeaux-frenchyfancy-12-2

appartement-ancien-avec-decoration-contemporaine-bordeaux-frenchyfancy-13-2

Forrás: www.houzz.fr

Photos : Julien Fernandez

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr7512574213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása