Saját Otthon Projekt

Spanyolország egy darabja beköltözött a konyhába

Spanyolország egy darabja beköltözött a konyhába

2017. 07. 09. Schulz Veronika

Baromi régóta szerettem volna már levest enni, de ilyen melegben sokszor hülyeségnek tartom, hogy azt főzzek.

Tulajdonképpen, nem is értem magam, most, hogy jobban belegondolok, mert minden szempontból érdemes ilyenkor nyáron minél többet fogyasztani belőle.

Először is, ha ilyenkor meleg levest eszünk, akkor nem lesz olyan melegünk, az amúgy is forró leves után a kinti hőmérsékletet már nem érezzük annyinak, amennyi. Másodszor, ha hidegen esszük, akkor viszont istenien frissít. 

Én ma, utóbbi megoldást választottam, zöldséget bármikor hajlandó vagyok enni, úgyhogy meg is született az én Gazpacho-m ötlete. 

Fázisfotókat ismét nem készítettem, mert amint elolvassátok a receptet, rájöttök, hogy azokra nem lesz szükség, illusztráció nélkül is isteni levest varázsolhatnak még azok is, akik eddig csak hírből ismerték a konyhát. :)

viber_image1_fotor.jpg

Hozzávalók: (ízlés szerint variálható egyes zöldségek helyettesítésével, ki, hogy szereti)

7-8 szem fürtös paradicsom
3/4 kígyóuborka
1 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 piros kaliforniai paprika
2 dl passzírozott paradicsom
2 szelet teljes kiőrlésű toast-kenyér
1 dl víz
2 evőkanál fehérborecet
só, bors, fokhagymabors, szerecsendió, 

Első lépésként elektromos grillen meggrilleztem a paradicsomot, a vöröshagymát
(egy marékkal félretettem és nyersen hagytam) és a kaliforniai paprikát. Ha nincs elektromos grillünk, akkor melegítsük elő a sütőt, tegyük egy kiolajozott tepsibe a zöldségeket, forgassuk át, majd tegyük be sülni, körülbelül 30 percre 170 fokra.
Miután elkészültek a zöldségek, beletettem őket a turmixgépbe, a félretett nyersen hagyott hagymával, uborkával és fokhagymával és a kenyérrel együtt.

Ezután egy lábasban öntöttem, hozzátettem a passzírozott paradicsomot és a vizet, majd összeforraltam. Dobtam bele pár szem babérlevelet, beleöntöttem a borecet, majd ízlés szerint ízesítettem,  

Az egészet hagytam kihűlni, majd hűtőbe tettem pár órára, hogy az ízek összeérjenek. Reszelt sajttal, pirítóssal isteni finom, hűsít, frissít, egyszerűen nagyszerű, én egyenesen imádom!

Ti szoktatok készíteni? Milyen zöldségekből? 

Boldog, jó étvágyat hozzá! :)

viber_image1_fotor.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr2812651791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.