Saját Otthon Projekt

7 dolog, amire minden kislányszobának szüksége van

7 dolog, amire minden kislányszobának szüksége van

2017. 08. 08. Diamia8

Elfogult vagyok a kislányszobákkal kapcsolatban, hiszen egyetlen gyermekem nőnemű és ebből kifolyólag közelebb állnak a csajos dolgok a szívemhez.

Tavaly festés előtt újraterveztem a szobáját és megvalósítottam bizonyos keretek között, amire vágyott. Engedtem például a rózsaszín fal kérdésében, de csak 2 falrész kapott nagyon halvány árnyalatban ilyen színt. Mellette a kiegészítők, lámpák és egyéb kütyük is rózsakvarc árnyalatban tündökölnek, de ellensúlyként ott van a szürke és a fehér bútorok. 

Nagyon fontos ugyanis, hogy ne vigyük túlzásba a rózsaszínt, a lilát vagy bármelyik kislányok által imádott színt. Fontos, hogy az alapok mindig semlegesek legyenek és inkább a kiegészítőkön és textileken legyen jelen. Így biztosan nem fogjuk érezni, hogy egy vattacukor belsejébe ragadtunk bele. Ráadásul, ha elérkezik az a kor, amikor hirtelen ciki lesz a rózsaszín, akkor sem leszünk bajban. :)

Gyakorló anyukaként pedig 7 dolgot emelnék ki, ami minden kislánybirodalom nélkülözhetetlen kelléke. A sorrend jelen esetben nem fontossági sorrend, totál random pattantak ki a fejemből:

1# Cuki állatkás poszterek és neves feliratok

A hangsúly itt mindenképpen a cukin és az állatkán van, hiszen a kislányok köztudottan odavannak minden olyan grafikáért, ahol az állatka übercukin néz az óriási szemeivel. (Na jó itt bevallhatom: én is imádom ezeket....)

8ab52f1fa517ea39cebf0d9489448aec.jpg

0e5f6f9cec057288f32e271e67871195.jpg

Nomen est omen (A név előjel), mondja a régi római közmondás és én hiszek is benne olyan formán, hogy nem mindegy, hogy milyen nevet adunk gyermekünk. Ha pedig már adtuk, akkor mindenképpen szerepeljen is a gyerekszobában. 

Nálunk Moon Manufacture-ös változat van, a cuki a Dala pacival:

e11f67d83ef0ea684492d257afa4db8e.jpg

De szemezgetek a Coma Design-os drótos változattal is, de akkor az inkább nem is neves lenne. Inkább a bla,bla, bla:

2119f949190b317659179793350dc33e.jpg

0e6f835fe14deae006d0614a9df2f19f.jpg

2# Csajos színek megfelelő arányban

A kérdéskört a bevezetőben bőven kifejtettem, de gondoltam mutatok egy-két pozitív példát rá. 

5d8715203626ebaae1b70959ff8850ec.jpg

7038272642832558574375d259772ff5_1.jpg

7b4caba4d62a49e0960bde04c2df0445.jpg

3, Cuki lányos kiegészítők

Itt nem kell különös dolgokra asszociálni, mint édes kis állatkák, felhős párnák vagy bármi, amihez a kislányunk kötődik.

4948186de4b7cc924be40707fc847058.jpg

Hát, mint ahogy a lenti képeken látható, nálunk ebben aztán tényleg nincs hiány! :-)

e01328b736a54fa77c7864451272d6ee.jpg

4f570e7f08885ad624b06b42def22f74.jpg

ce4d2d5a196d3ef9d772bf1d55fcefcc.jpg

cf7f1061849b8e99e59cafdaa3cbac2e.jpg

4# Csajos tárolók a játékoknak

A gyerekszoba legfontosabb és nélkülözhetetlen kellékei a különféle tárolók, amelyek elrejtik a kupit. Nálunk egy egész garmada van belőle és cseppet sem bánom, hogy anno beruháztunk rájuk. Pikk-pakk el lehet pakolni és mindig úgy tűnik, mintha rend lenne:

ee8093c495248877b92126d79c04c236.jpg

cff12aa3eaf8e40ae2fe0c296d16f66a.jpg

2828896222d3c296c30b9040bff9af1d.jpg

3062cdd0f1f4bd652a5263c376f8657d.jpg

5# Ruhásszekrények vagy gardróbszekrények, amelyek elrejtik a Barbie-kat, legókat és minden más lányos játékot

A kis tárolók mellett szerintem nélkülözhetetlenek a nagyobb szekrények. Nekünk Ikea Stuva van pont az ajtó mögötti részen és tökéletes választás volt. Strapabíró és mutatós darab, amit bárki kedvére alakíthat. 

2989e8208ab4685a3203fd2b57811192.jpg

Ha azonban nincs szükség egy óriás tárolóegységre, akkor akár ilyet is lehet tervezni:

ebf41e5ec4b195fbd430387aef7dbe4a.jpg

6# Mókás éjjeli fény vagy bármilyen led-es füzér

Nálunk még mindig használatban éjszaka valamilyen mini fényforrás, ami most éppen a tejeskancsó. Azonban majd szeretnék a lámpájához egy füzér változatot is a sarokba, ahol most nincs semmi fény. Ez már őszi projekt lesz tutira:

a5c9298cbc28bea3aeaab44e50bf35fb.jpg

a15a76d23227ab90419fdb25707d8a7b.jpg

d152a9c869b0d992b85ff9363a05ea2e.jpg

7# Hajgumi és csatkészletek, fésűk és karkötők menő tárolója

Kislányos anyukák igazi mumusa az a rengeteg hajgumi, hajcsat, amit valamilyen formában tárolni vagyunk kénytelenek. Nálunk egy kis fiókos tároló rejti, de ezek az ötletek is szuperek szerintem:

f792a2ae748740ca03d6253ccca6142c.jpg

06902908a91f4ef45ba51165b217f2bc.jpg

7c0783e4c704b035223cdb3527185dac.jpg

Remélem, hogy hasznosnak találtátok az összeállítást. A képek forrásait rájuk kattintva találjátok vagy saját tulajdonúak.

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

A bejegyzés trackback címe:

http://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr9012697983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.