Saját Otthon Projekt

Összeállt már fejben a karácsonyi asztal-dekoráció?

Összeállt már fejben a karácsonyi asztal-dekoráció?

Ha még tervezés alatt áll, találsz pár csodás inspirációt, ami megkönnyítheti a választást.

2017. 12. 22. Schulz Veronika

Célegyenesbe érkeztünk, 2 nap és itt a Karácsony. Személy szerint nagyon vártam már, hogy a mai nappal hivatalosan is lezártnak tekintem - munka szempontjából legalábbis.- Elméletben már a fejemben mindennel elkészültem (sajnos, tényleg csak fejben) de világmegváltó terveim már nincsenek az évre.

Egy dolog azonban még nem teljesen tiszta számomra, ez pedig a karácsonyi asztal dekoráció. Nem szoktunk túlzásokba esni, a szüleim sem azok a "díszítő fajták." Anyu persze minden évben próbál apróságokat belecsempészni a dekorációba, túlzásba azonban sosem szokott esni (aminek én kifejezetten örülök, mivel egyáltalán nem vagyok híve a sok csicsás, csillivilli kiegészítőknek.
Ezen okból kifolyólag kezdtem el inspirálódni az interneten található kedvenc oldalaim kínálatában, kiegészítők, apróságok tekintetében. Ezeket gyűjtöttem most össze, hátha köztetek is van olyan, akinek ez még nem teljesen világos, így Ti is tudtok ötletelni, lehet, hogy épp most fogjátok megtalálni az "igazi"-t. :) De az is lehet, hogy nem. ;)

Lássuk az én kedvenc terítékeimet, karácsonyi asztali dekorációimat:

Az arany és az ezüst, a naturális színek örök klasszikusok:

01-sugarpaper-tablesetting_1024x1024.jpg
a4d2fec5c0db3295982b4b489abfe1d5.jpg733db3efd51018b85c4de19278c8703a.jpgtumblr_nh3t2zlgr91rpqkdzo1_500_1.jpg
A pasztell színek nekem nagyon tetszenek. Visszafogott, egyszerű, de mégis elegáns, nem hétköznapi:holiday-guide-4dressytable-28603_hh_dec13_51.jpgwiw-bluerosephotography067_1.jpg
0e46a248c5f3fe5536f9b860973c1653.jpg
Természetesen a piros is örök klasszikus:
candy-cane-tablescape.jpg
christmas-tablescape-17.jpg
table.jpgA különböző színek párosítása is igazán mutatós:
thanksgiving-tablescapes-tablesetting-685x1024.jpg
3618bc4a69bdb816bed0c7d7d0bfcfff.jpg
56bdd149eac2553a9fe53d6caca4cb2e.jpg
0025a45d39648206b87fbb6e395e1329.jpg

Szerintem mindegyik gyönyörű, elegáns a maga nemében, ha kedvencet kellene választanom, nagyon nehéz helyzetben lennék. A választásnál érdemes figyelembe venni, hogy milyen színű lesz a fa, milyen színű vagy stílusú a lakás-dekoráció, de a legfontosabb, hogy az ízlésünknek leginkább megfelelő, hozzánk legközelebb álló stílus mellett maradjunk.

Nektek mi az idei koncepciótok? Minden összeállt már, vagy van, ami még hiányzik?

A képek forrásait  rájuk pöttyintve találjátok!

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr8513514493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása