Saját Otthon Projekt

IR-barát palacsinta, csúsztatva

IR-barát palacsinta, csúsztatva

2018. 01. 22. Schulz Veronika

Hetek óta egy desszerten járt az agyam, amit azt hiszem, nagyjából gyerekkoromban ettem utoljára. Anyukám annak idején nagyon sokszor készítette, a vasárnapi ebéd után, hiába ettük degeszre magunkat, egy rövid szusszanás után összeszedtük magunkat és a bátyám, apukám és én is nekiestünk és két pofára ettük. 

Akkor még nem kellett odafigyelnem, azt ettem amit akartam- bár lehet, ha akkoriban kevesebb cukrot eszem, nem alakul ki az inzulinrezisztencia. Mindegy, ha már van, akkor próbáljuk meg a legjobbat kihozni belőle. :) 

Mindenképpen szerettem volna átalakítani valamennyire, mert az eredeti recept minimálisan sem illeszthető bele a 160 grammos diétába, hiszen 8 dkg cukor és 8 dkg liszt az alap. Fehér liszt helyett tk. zabliszttel készítettem, mert az eddigi tapasztalatom az, hogy a teljes kiőrlésű lisztek közül a zabliszt az, amelyik viselkedés szempontjából legjobban hasonlít a fehér liszthez. A cukrot természetesen felcseréltem édesítőre, így már nyugodtabb szívvel falatozhattam a csúsztatott palacsintából. 

 uj2.jpg

Lássuk a hozzávalókat:

8 darab tojás (különválasztva a fehérje és a sárgája)
2 evőkanál stevia+eritrit kveréke
12 dkg olvasztott vaj
8 dkg teljes kiőrlésű zabliszt
5 dl tej
2 citrom kifacsart leve
1 rúd vanília
1/2 evőkanál stevia-eritrit keveréke
zsír vagy olaj a sütéshez

Először a tojás sárgáját a 2 evőkanál édesítőszerrel addig keverjük, míg az édesítő el nem olvad, ezután mehet bele a vaj, a liszt, a tej és végül óvatosan hozzákeverjük a korábban kemény habbá vert tojásfehérjét, de vigyázzunk, hogy a hab ne törjön össze. A tésztánk már kész is van. 

Felforrósítunk egy serpenyőt és a tésztát a zsiradékon kisütjük, pont, mint mikor palacsintát készítünk. Amíg sül a palacsinta, egy tálat kivajazunk, félretesszük. 

Kifacsarjuk a két citrom levét, beletesszük az 1 evőkanál édesítőt, majd a vaníliát és addig kevergetjük, míg az édesítő el nem olvad. 

Most jön a csavar. Ha elkészült a palacsinta, akkor nem kell megfordítani, hanem a palacsinta megsült oldalával lefele, szépen, óvatosan csúsztassuk bele a kivajazott tálba, majd a citromos levet 2-3 evőkanállal locsoljuk a palacsintára. Ezt addig ismételjük, míg a tésztánk, valamint a citromos szirup el nem fogy. Ha elkészült a tornyunk, melegítsük elő a sütőt 170 fokra, a palacsintákat takarjuk le egy alufóliával, majd tegyük be a sütőbe 5-8 percre.

Ezután vegyük ki, szeleteljük úgy, mint a tortát és lehetőleg még azon melegében fogyasszuk el. (Bár sosem ellenkeztem, ha hidegen kellett megennem. Ha kedvünk és energiánk engedi, feldobhatjuk egy kis gyümölcs-pürével, de anélkül is isteni finom.

Ilyen egyszerű az egész, mégsem az a megszokott palacsinta, igazi finomság, az íze nekem a gyermekkoromat idézi. 

Ha szeretitek egy kis változatosságot, javaslom, próbáljátok ki, nem fogtok benne csalódni. 

Boldog, jó étvágyat hozzá!

dscn5469_fotor.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr2613592779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása