Saját Otthon Projekt

Egészségesen szeretnél élni? Sportolj rendszeresen!

Egészségesen szeretnél élni? Sportolj rendszeresen!

2018. 03. 14. Schulz Veronika

Korábban már többször említettem, vagy utaltam a 2 évvel ezelőtt megállapított inzulinrezisztenciámra. Több bejegyzést is olvashattatok már erről, illetve aki rendszeresen olvassa a bejegyzéseimet, az tudja, hogy nagyon sok „IR- barát” recepttel találkozhat az oldalon. Ugyan az eredményeim javultak, ettől függetlenül ezt az életmódot minden bizonnyal egész életemben tartanom és követnem kell. Persze csak akkor, ha nem szeretnék cukorbeteg lenni. Szerencsére ez a veszély nem fenyeget

Sikerült már teljes mértékben erre átállnom, így kijelenthetjük, hogy összekötöttem a kellemest a hasznossal.

Egyrészt új alapanyagokat fedeztem fel és új, korábban általam nem igazán ismert eljárásokkal ismerkedtem meg, illetve, azóta is folyamatosan tanulok új dolgokat.

Egy valami azonban eddig nem igazán került szóba. Ahhoz, hogy az eredmény valóban hatásos, hosszantartó, ezáltal kifizetődő legyen, fontos, hogy az életmódváltás, vagy akár megfelelő gyógyszer szedése mellett - ha ez korábban kimaradt volna - be kell iktatni a mindennapokba a sportot.

Ehhez pedig mi is szeretnénk hozzájárulni. Amennyiben 2018.05. 15-ig vásárolsz az Insportline webáruházban, fizetésnél használd a sop1803-as kódot, ezáltal egy 10%-os kedvezményre leszel jogosult. Király, nem? ;)

Nos, aki kicsit közelebbről ismer engem, az pontosan tudja, hogy ez egy sarkalatos pont az életemben.
– A barátnőm, aki személyi edző, ódákat tudna erről mesélni. Ő megszenvedett velem, az biztos! :D
Egyedül nem szeretek sportolni, emiatt már az ötlet megszületésétől kezdve ez halott ügy. Maradt a csoportos óra, mint választási lehetőség, de természetesen a megfelelő mozgásforma megtalálása szintén nem volt egy leányálom. Az egyetlen ilyen csoportos óra, amit valóban szerettem, az nem más, mint a Hot Iron. Nagy előnye, hogy ha a megfelelő felszerelést beszerezzük hozzá, akár otthon is végezhetjük a különböző gyakorlatokat.

Hogy milyen felszerelésre van szükségünk hozzá? Rengeteg bolt kínálatából válogathatunk, én most a Insportline.hu webáruház kínálatából szemezgettem, amit megmutatok Nektek is.

Első körben érdemes beszerezni egy fitness szőnyeget, fontos, hogy edzés közben ne csúszkáljunk a padlón, könnyen sérülés lehet a vége:
7841_3.jpg
A Hot Iron egy súlyzó segítségével végezhető mozgásforma, manapság már az ehhez szükséges speciális súlyzókat is beszerezhetjük magunknak. Kelleni fog egy súlyzórúd, melyek tucatjaiból itt válogathatsz: súlyzórudak:
letoltes.png

Továbbá a számunkra leginkább megfelelő súlyokat és súlytárcsákat.
Ehhez nem árt, ha ismerjük a korlátainkat, nem kell mindent azonnal beszerezni hozzá, folyamatosan fejleszthetjük, bővíthetjük a felszerelésünket. Én például biztosan nem rendelnék 10 kg-os tárcsákat, mivel tudom, hogy kezdetben biztosan nem tudnék akár csak 3 sorozatot megcsinálni, mivel nem rendelkezem az ehhez szükséges erőnléttel. Így én max. 5 kg-os súlytárcsákat vennék kezdetben:
szogletes-gumizott-sulyzotarcsa-insportline-pump-5-kg.jpgVagy, ha a pénztárcánknak nincs ellenére, lehetőségünk van akár egy egész súlytárcsa szettet egyben megvenni, így később erre már nem lesz gondunk:
gumis-sulyzotarcsa-szett-insportline-herk-2x-1_25-25-kg.jpg
A biztonsági rögzítő gyűrűnek fontos szerepe van, megakadályozza, hogy edzés közben a rúdról leváljon a tárcsa, edzés közben. Javaslom, hogy az ilyen filléres kiegészítőket is válasszuk ki gondosan, nehogy megsérüljünk.
biztonsagi-rogzitogyuru-insportline-olympic-cl-06.jpg

Ugyanennyire fontos, hogy jó minőségű kesztyűvel dolgozzunk, nagyon kellemetlen, mikor a rúd feltöri a tenyerünket, onnantól kezdve lőttek az edzésnek:
fitness-keszty.jpgEgy step padra is szükségünk lehet, ha otthon nem rendelkezünk megfelelően rögzíthető alkalmatossággal:
aerobic-step-lepcso-insportline-as100.jpgEhhez az edzésformához fejben már be is szereztünk mindent, már csak elhivatottságra, elszántságra és kitartásra lesz szükségünk. Ha az elhatározás már megszületett, jó úton haladunk, hogy elérjük a célunkat, ami pedig biztosan büszkeséggel fog minket eltölteni, hozzájárulva ezáltal a jobb közérzet eléréséhez. Ha a cikk következtében csak 3 ember veszi rá magát a rendszeres mozgásra, azt hiszem, már elértem vele, amit szerettem volna. Természetesen, ha inkább másik edzésformát próbálnátok ki, az oldalon nagyon sok további terméket találhattok, inspirálódjatok bátran!

Ti mit és milyen gyakran szoktatok sportolni? Bátran osszátok meg velünk is, hátha újabb terület kiaknázására lesz lehetőségünk.

Képek forrása: Insportline webáruház

A képekre pöttyintve pedig a cikkben bemutatott termékek oldalára juthattok.

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.   

 


A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr9913738286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása