Saját Otthon Projekt

Bájos finn lakás csodás kilátással

Bájos finn lakás csodás kilátással

2018. 04. 19. Diamia8

A finn embereket és mentalitásukat az utóbbi években nagyon jól sikerült megismernem a munkámnak köszönhetően és bizton állíthatom, hogy nagyon megkedveltem őket. Sokkal visszafogottabbak nálunk, de mindig korrektek és értik a viccet is. 

Jártam is tavaly májusban és szerencsére tudtam időt szakítani egy kis városnézésre Oulu belvárosában. Sosem fogom elfelejteni a fényeket és a csodás épületeket. Remélem, hogy lesz még lehetőségem kiutazni, mert gyönyörű város. 

Mindezek ellenére kevés finn otthont mutattam be eddig a blogon. Pedig a skandináv stílus itt is meghatározó és nem nagyítóval kell keresnünk a szép otthonokat. Ezt a hiányosságot most azonban kicsit tudom pótolni, hiszen egy igazán bájos lakásba lesünk be közösen.

Maga a lakás nem túl nagy a maga 69 négyzetméterével, de egy párnak éppen ideális. Ha pedig jönne a trónörökös, akkor még pont van egy plusz szoba számára is. Berendezésekor rengeteg olyan tárgyat hoztak, amit örököltek vagy esetleg a bolhapiacon szereztek be, de bele tudták illeszteni az új bútorok által teremtett atmoszférába és létrehoztak egy olyan otthont, ami csodásan jellemzi őket.

Természetesen a rengeteg Marimekko kerámiáért pedig teljesen odavagyok és legközelebb bátrabban fogok vásárolni és nem csak egy vágódeszkával térek haza... Ha pedig a 7. emeleti kilátást nézzük, akkor egyszerűen csodálatos adottságú ennek a finn párnak az otthona!

nuorenparinkoti11.jpg

nuorenparinkoti12.jpg

nuorenparinkoti9.jpg

nuorenparinkoti10.jpg

nuorenparinkoti8.jpg

nuorenparinkoti7.jpg

nuorenparinkoti6.jpg

nuorenparinkoti2.jpg

nuorenparinkoti1.jpg

nuorenparinkoti3.jpg

nuorenparinkoti13.jpg

nuorenparinkoti14.jpg

A képek forrásait itt találjátok: idealista.fi/fiiliksen-mukaan/

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr7513836528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása