Saját Otthon Projekt

Skandináv dolgozósarok könnyedén

Skandináv dolgozósarok könnyedén

2018. 06. 08. Diamia8

Régebben, amikor beköltöztünk jelenlegi otthonunkba, eszembe sem jutott, hogy dolgozósarokra esetleg szükségem lehet. Akkoriban ugyanis ugyanarra a helyre egy vitrint képzeltem, de aztán egyik nap hirtelen megfogalmazódott, hogy sokkal jobban járnánk egy kis dolgozósarokkal. 

Ugyanis fontos kiemelni, hogy ha kanapén vagy a földön görnyedve, vagy félig fekvő helyzetben ülünk órákat a laptop előtt, az tovább árt a gerincünknek. Márpedig szegénynek eleget ártunk az állandó telefonozással és az ülőmunkával is már.

Ha azonban egy kényelmes asztal mellett, kihúzott háttal ücsörgünk a laptop mellett, akkor máris picit hozzájárulunk a későbbi hátfájás elkerüléséhez. Ráadásul ide elvonulhatunk írni, olvasni vagy egyéb hasznos dolgokat intézni, mint például a számlabefizetés. ;-)

Kialakításakor a legfontosabb, hogy megtaláljuk a tökéletes helyet, ami nincs fő közlekedési útvonal közelében és picit nyugodtabb, hogy elősegítse a gondolkodást. Természetesen az a legideálisabb, ha külön helyiséget tudunk neki szentelni, de tapasztalataim szerint ez azért ritka. Legtöbben a nappaliban szorítanak neki helyet, de el tudom képzelni egy nagyobb hálószoba egyik sarkában is.

Ha hasonló skandináv dolgozósarokra vágytok, mint amilyenekkel újságokban, blogokon vagy akár nálunk is találkozhattok, akkor igazából csak pár bútorral és kiegészítővel Ti is pikk-pakk megvalósíthatjátok otthonotokban. 

A legfontosabb kellék természetesen maga az íróasztal, amelyhez most Butopêa kínálatából választottam egy igazi skandináv stílusú darabot, amelyet a festett lábvégei tesznek még szerethetőbbé. Másik legfontosabb összetevője pedig nem lehet más, mint a szék. Nekem otthoni környezetben nagyon nem jönnek be a forgószékek, így csakis a négylábú változatok jöhetnek számításba.

Most nagyon tetszenek a bársony hatású székek, amelyek nem csak étkezőasztal mellett, hanem íróasztal mellett is mutatósak. Ha szeretjük a színeket, akkor bátran válasszunk púder vagy citromsárga vagy akár sötétkék árnyalatút a szürke helyett.

skandinav_dolgozo1.jpgTermékek: skandináv stílusú dolgozóasztal, asztali lámpa, bársonyhatású szürke szék

Ha Ti nem rajongtok a bársonyért, úgy mint én, akkor jöhet az örök klasszikus, a falábú műanyagszék, amelynek karfás változata díszíti egyébként a mi dolgozósarkunkat is. Ehhez pedig szuper kiegészítő egy külön kis tárolószekrény, hogy a sok papírt, számlát és elintéznivalót rendetlenség érzete nélkül tudjuk tárolni.

skandinav_dolgozo2.jpg

Termékek: háromfiókos tárolószekrény, fehér műanyag szék, skandináv íróasztal

Ha megvannak az alapkellékek, akkor jöhet a világítás kérdésköre. Ugyanis íróasztal valamilyen fényforrás nélkül elképzelhetetlen. Még akkor is, ha a laptopunk billentyűzete világít valamennyire. A szemünk ugyanis erőlködik félhomályban vagy sötétben, amitől elfárad. Ettől pedig a későbbiekben el is romolhat.

 

lampak.jpg

Termékek: geometrikus asztali lámpa, világító "Home sweet home" dekoráció, szürke burás asztali lámpa

Legvégül pedig jöhetnek a kiegészítők, amelyek meghatározzák a hangulatot és a stílusunk. A legjobb pedig, hogy segítségükkel pikk-pakk teljesen meg tudjuk változtatni mindezeket úgy, hogy az alapbútorokhoz nem nyúlunk. Ezért javaslom mindig, hogy az alapbútorok legyenek inkább semlegesek.

kiegeszitok.jpg

Termékek: sárga és szürke mintás képkeret, pálmalevél formájú képtartó, bögre kaktusz mintával, skandináv szürke óra

Remélem, hogy hasznos tippeket tudtam adni a dolgozósarok kialakításához! A saját dolgozósarkomról pedig az alábbi linkeken olvashattok többet:

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.  

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr3914018480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása