Saját Otthon Projekt

Új otthon tervek: Az álom háló is összeállt

Új otthon tervek: Az álom háló is összeállt

2018. 06. 19. Diamia8

Hiszek abban, hogy ha új otthonba költözünk, akkor az új otthonunk stílusához és hangulatához kell igazítani a berendezést. Éppen ezért szinte alig fogunk a régi bútoraink közül átköltöztetni és ezért a tervezési folyamat rengeteg időt és erőforrást igényel a részemről.

Természetesen kedvenceim ez alól abszolút kivételek lesznek és érdekes módon leginkább a lámpák menekülnek meg. Talán pont az az oka, hogy nagy gonddal válogattam őket és a szívemhez túlságosan is  közel állnak. Ilyen például a nappaliban található csillár, az Ikea PS 2012 falilámpa és az íróasztalom lámpája.

A legfurább pedig talán az, hogy a hálószobai bútorokkal teljes mértékben elégedettek vagyunk és mégis lecseréljük mindet. Mégpedig az IKEA Malm fekete-barna magas ágyat, fehérre pácolt tölgy árnyalatúra, de most már megvesszük az ágyneműtartókat is. 

haloszoba_1.jpg

Talán elsőre furcsán hangzik, de annak idején valami fura dolog szállt meg minkét és ennek eredményeként mind a hálószobabútorunk, mind a nappaliban található bútor fekete-barna lett. Márpedig ez a lehető legrosszabb döntés volt és mindenkit óva intek a sötét bútoroktól! Ugyanis portörlés után 1 órával már ugyanúgy néz ki... és ez idegölő tud lenni! :)

Lesz egy tintapacákra hasonlító tapétánk az ágy mögötti falon, dekorlétránk és végre felkerülnek az imádott Arne Jacobsen által tervezett AJ falilámpáim is. 

Ha pedig az ágy megy, akkor szín miatt a PAX gardróbnak is mennie kell és jöhet végre fehérre pácolt tölgy színben, de eggyel nagyobb méretben, hogy elférjenek a ruháink és ne kelljen állandóan sakkozni a helyekkel. Belül pedig három fiók lesz és külön tároló az ékszereknek, ami fölé üvegpolcot is terveztem.

haloszoba_3.jpg

Ezen kívül végre lesz igazi éjjeliszekrénye mindkettőnknek. Egyelőre a Jyskből találtam egy cuki darabot, de majd még azért élőben is meg kell vizsgálnom.

haloszoba_2.jpg

A legütősebb az egész helyiségeben a tapéta lesz, a többi mind konszolidált és letisztult, de azért egy hálószoba szerintem elsősorban a pihenés színterének kell lennie. Egyébként a kedvenc retro fotelem is ide költözik majd át, hogy a Zokni tudjon békében alukálni. :)

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.   

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr3714052638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása