Saját Otthon Projekt

„LeviBá” beette magát Füredre

„LeviBá” beette magát Füredre

2018. 06. 23. Schulz Veronika

Ugyan nem most történt, hogy kipróbáltuk a Balatonfüreden újonnan nyílt helyet, de az elmúlt időszak kissé kaotikus volt számomra. Emiatt csak most jutottam el odáig, hogy beszámoljak, hogy milyen is volt, amikor Kati barátnőmmel „LeviBá-nál” jártunk.
051_mscf7931-2_fotor.jpgManapság lépten-nyomon találkozhatunk jobbnál-jobb Street Food helyekkel. A fővárosban.

Legnagyobb sajnálatomra ez azonban vidéken még nem igazán jellemző. Jó hír viszont, hogy ez a tendencia megdőlni látszik. Pontosan emiatt nagy reményekkel telve indultunk el a város másik végébe, ahol szeretettel vártak már bennünket.096_dscf7101_fotor.jpg

095_dscf7100_fotor.jpgElső jó pont volt nálam, hogy maga a hely nem a Tagore - sétány forgatagában található. Ugyanis nyáron, amennyire csak lehet, én elkerülöm  Füred ezen részét. Az Aquapark szomszédságában kapott helyet, mely nagyjából 140 fő befogadására alkalmas a nyári időszakban, ha beleszámoljuk a panoráma-teraszt is. 099_dscf7106_fotor.jpgÉtelek tekintetében azt hiszem mindennemű túlzás nélkül állíthatom, hogy meggyőztek, szerettem és biztosan tiszteletemet fogom tenni még náluk. Az alapvető koncepció: Pizza, Burger, BBQ.
Terveik között szerepel az egész éves nyitva tartás, házhoz szállítással egybekötve.
A nagy melegben számomra nem annyira releváns, hogy sok levest fogyasszak, de mikor itt jártunk, meg kellett kóstolnom az éppen aktuálisan az étlapon szereplőt, melyet idényzöldségből készítettek: 
31682540_1924254407598314_3430141640579219456_n.jpgHa pizzáról van szó, nem könnyű levenni a lábamról. Válogatós vagyok, tésztát, feltétet, gondolkodás nélkül kritizálok, ha szükség van rá. Nos, jelentem, itt nem volt. Hogy lehet? Úgy, hogy a pizza kovászolt tésztából készül, nem pedig élesztővel.

Összehasonlíthatatlan a kettő, a kovászolt tészta textúrája teljesen más, mint a sima, élesztővel készült. Formáját tekintve nem egy szabályos és kerek pizza mosolygott rám vissza, hanem AZ az igazi, nápolyi, „ahogy esik, úgy puffan”. Szerencsére nem volt agyon pakolva feltéttel, az ízekben érezhető viszont, hogy kellő gondossággal kiválasztott alapanyagokkal van dolgunk. Már ránézésre is szép!067_mscf7953-2_fotor.jpg

059_mscf7938_fotor.jpg

078_mscf7975_fotor.jpg

072_mscf7960_fotor.jpgTermészetesen nem hagyhattuk ki, ha már ott voltunk a Pulled Pork szendvicset (nálam abszolút ő volt a kedvenc). A története ott kezdődik, hogy az étteremnek saját füstölője van, ahol is a lapocka 1 nap pácolás után, 12 órán keresztül füstön, szép lassan, ízletesen szaftosra sül. Komolyan mondom: Mennyei! 
A képet nézve megint összefutott a nyál a számban.
051_mscf7931-2_fotor.jpgMikor ott jártunk, már nem bírtunk többet enni, természetesen, ha bárki egy isteni hamburgerre vágyik, arról sem kell lemondania. Szerintem a következő áldozatom nekem is ő lesz:026_dscf7089_fotor.jpg

025_dscf7088_fotor.jpg

022_mscf7879-2_fotor.jpgLegnagyobb sajnálatomra a desszertből cukormentes változat nem volt, így nem volt hozzá szerencsém. Azért megmutatom Nektek is, mert ha csak egy sütit szeretnétek betolni az arcotokba, természetesen egy friss, házi limonádé vagy kávé mellett, erre is van lehetőség.034_mscf7892_fotor.jpg

089_mscf7988_fotor.jpgKár is lenne tovább ragozni a szót, ha rám hallgattok és Füreden jártok (ilyenkor nyáron ez már szinte kötelező programnak számít az ismerőseim körében) ne hagyjátok ki LeviBá-t és csapatát, mert az biztos, hogy jó ideig fogjátok még emlegetni.
Lényeg a lényeg: Üdv köztünk LeviBá, remélem, sokáig maradsz, mert szükség van Rád és lesz is még, ez nem kérdés. :)
Képek forrása: LeviBá Street Food

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

 Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr8214062881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása