Saját Otthon Projekt

Gombalevesként is "szuperélelmiszer"!

Gombalevesként is "szuperélelmiszer"!

2018. 10. 14. Schulz Veronika

Napok óta vágyakoztam a ma elkészített finomságra! 

Amióta az eszemet tudom, mindig is leveses voltam. Gyerekkoromban  anyukám majdnem mindennap tett egy tányérral elénk az asztalra.

Szerencsére ez azóta nem igazán változott, a mai napig szívesen fogyasztom, szívesen készítem.

Ugyan napközben csodálatos, szinte nyári időnk van, az esték azonban már igencsak hűvösek. Bebugyolálva a tv előtt, a kedvenc sorozatommal... Mesés!

A mai recept egy igazi, magyaros gombaleves, amit gyerekjáték összerakni, 1 óra alatt el is készül.

20181014_173427_fotor.jpg
Hozzávalók:
1-1,5 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 doboz gomba (lehet vegyes is)
3-4 szál sárgarépa
1 szál fehérrépa
1 zeller
2-3 szál póréhagyma
2 teáskanál őrölt piros paprika
só, bors, kakukkfű, szarvasgomba-olaj, petrezselyem ízlés szerint
1 kis darab vaj a zöldségek párolásához

Habaráshoz:
1 evőkanál tk liszt
1 kis pohár tejföl

Galuskához:
3-4 evőkanál tk. liszt
1 tojás

1 dl hideg víz

Vágjuk apróra a vöröshagymát, vagy reszeljük le. (Nem gondoltam, hogy reszelve kevésbé csíp a hagyma, mint, aprítva) a vajon dinszteljük meg.

Ha kész, reszeljünk hozzá 2 gerezd fokhagymát és 2-3 percig pirítsuk. Míg a hagymát dinszteltem, a többi zöldséget is felszeleteltem.

Először a gombát, majd a sárgarépát, a fehérrépát 2 nagyobb darabra vágtam, a zellert felaprítottam. Miután összepirultak a hagymák, hozzátettem a sárgarépát és együtt pároltam, 15-20 percig.

Mikor kellően megpuhult, hozzátettem a többi zöldséget: gomba, fehérrépa, zeller és legvégül a póréhagyma. Így pároltam az egészet lefedve, további 10 percig.

A tűzről félrehúztam, hozzáadtam a pirospaprikát, majd a szükséges mennyiségű hideg vízzel felhúztam a levest, fedő alatt 20 percig főztem.

A galuskához a fenti hozzávalókat egy bögrében gyorsan kikevertem és egy kés segítségével a forrásban lévő levesbe szaggattam, fél perc alatt fel is jött a tetejére.

Legvégül behabartam a levest: A lisztet a tejföllel simára kevertem és a forró leves levéből pár kanállal hozzámertem. Alaposan összekevertem, majd lassan visszaöntöttem a levesbe, további pár percig még az egészet összeforraltam. Végül pedig ízlés szerint ízesítettem. 

Tuti tipp: Tegnap szereztem szarvasgomba-olajat, amiből kevertem a felszeletelt csiperke gombához. Nem gondoltam, de simán kiérezhető az ízek közül, nekem nagyon bejött ez az apró kis csavar. :)

Egy szónak is száz a vége, egy tál leves mindig jól esik az éhes pocaknak, könnyű szerrel bárki elkészítheti, laktató és változatos. Kell ennél több érv mellette? ;)

Boldog, jó étvágyat hozzá!

20181014_173520_fotor.jpg

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr7314301245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása