Saját Otthon Projekt


Ünnepi csillogás és hangulat a Butlersnél

Ünnepi csillogás és hangulat a Butlersnél

2017. 11. 10. Diamia8

Sokszor vagyunk úgy karácsonykor is, hogy valami különlegesebbre vágyunk vagy valami igazán minőségire. Manapság pedig pont ezt nehéz megtalálni a magyarországi kínálatban, de szerencsére ebben a Butlers minden évben nagy segítségünkre van karácsonyi ajánlataival. Például a magam részéről én…

Nagy nyári kívánságlistám a Butlersből

Nagy nyári kívánságlistám a Butlersből

2017. 07. 22. Diamia8

A Butlers idei nyári kínálata nálam minden tekintetben viszi a pálmát. Olyan kihagyhatatlan cukiságok és régóta vágyott dolgok kerültek a kínálatukba, amelyeket nem tudok és nem is fogok kihagyni. Még azt sem merem megkockáztatni, hogy megvárom, amíg akciósak lesznek. Inkább biztosra megyek ezúttal.…

Három stílus, három hangulat a Butlers kínálatából

Három stílus, három hangulat a Butlers kínálatából

2017. 05. 20. Diamia8

Szeretek hangulati táblákat készíteni, mert egyrészt izgalmas játék számomra, másrészt pedig szerintem sokatoknak segít elképzelni a termékeket egy-egy virtuális szobába rendezve. Mostani bejegyzésemhez igazán szuper indokot biztosít, hogy május 15-én kezdődött a Butlersnél az óriási, éves bútor…

Pasztell tavasz a Butlersben

Pasztell tavasz a Butlersben

2017. 02. 25. Diamia8

A tavasz nálam egyet jelent a pasztell színekkel és a vidámsággal. Nem meglepő, hogy ilyenkor a legtöbb lakberendezési áruház is előszeretettel hozza be a kínálatukba ezeket a színeket. Ha a Butlersbe látogatunk, akkor nemigen fogunk csalódni, mert csupa-csupa pasztellben pompázik idén tavasszal is…

Mi a helyzet a Butlersnél karácsonyi ajándékok terén?

Mi a helyzet a Butlersnél karácsonyi ajándékok terén?

2016. 12. 10. Schulz Veronika

Valamiért mostanában kimaradt nálam az egyik kedvenc boltom kínálata, nem tudom, ez hogy történhetett meg. Mentségemre szóljon, hogy valahányszor az Árkádban vagyok, olyan még nem volt, hogy ne mentem volna be nézelődni. Egyáltalán nem beszélhetünk nagy üzletről, de valamiért, ha bemegyek, fél órát…

Heti kedvencek – 10. hét

Heti kedvencek – 10. hét

2016. 03. 08. Diamia8

Már mindehol beköszöntött a tavasz a lakberendezési áruházáakat tekintve. Persze az idén korán lesz a húsvét és így kénytelenek is voltak előbb kihozni a kollekciójukat. Ma a Butlers újdonságai közül hoztam pár szuper dolgot elsősorban az erkélyre, de az égőt muszáj lesz otthonra…

Butlers karácsony - 2015

Butlers karácsony - 2015

2015. 11. 06. Diamia8

Évről-évre a Butlers az az üzlet, ahonnan be szoktam szerezni a karácsonyfára az üvegdíszeket. Fokozatosan cseréltem le ugyanis a műanyagokat szép üvegre és már csak a csúcsdísz lenne hátra, de jelenleg sehol sem találok szépet. Nem vagyok azért elkeseredve, mert legalább az idén lesz keretem a…

Kitérő: mi újság a Butlersnél?

Kitérő: mi újság a Butlersnél?

2015. 10. 06. Schulz Veronika

Nem is olyan régen az Ikeás kedvenceimet mutattam meg Nektek. De természetesen ezek az apróságok nem merülnek ki az Ikeában. Hamarosan a Butlers üzletét is nagy valószínűséggel meg fogom látogatni. Nem feltétlenül amiatt, hogy közeledik a karácsony, csak egy kis változásra van igényem és ezeket azt…

Picit változás vonzata

Picit változás vonzata

2015. 08. 03. Diamia8

Régóta nem írtam bejegyzést a lakásunkról, de ilyenkor nyáron általában le vannak húzva a redőnyök a nagy meleg miatt és alapvetően sem sokat tartózkodunk itthon a rengeteg program miatt. Természetesen ez nem az jelenti, hogy semmi sem változik ennyi idő alatt. Mindig történik valami, csak nem…

Kell az üvegdísz vagy szép a műanyag is?

Kell az üvegdísz vagy szép a műanyag is?

2014. 11. 12. Diamia8

Gyerekkorunkban a karácsonyfa elképzelhetetlen volt a üvegdíszek nélkül, mert akkoriban nem léteztek még műanyag verzióban. Valójában mindig is szerettem a különféle figurákat, az űrhajósat, a Télapósat és az angyalkásat. A gömbök pedig mind-mind különlegesek voltak és így gyerekként órákat képes…

Heti kedvencek /45. hét/

Heti kedvencek /45. hét/

2014. 11. 07. Diamia8

Az eheti kedvencekben most majd arra derítünk fényt, hogy a piros pöttyös az igazi-e vagy sem? Most azonban nem Túró Rudi fronton fogunk keresgélni, hanem konyhai kiegészítő terén. Nektek bejönnek ezek a pöttyös apróságok?  1. Bögre pöttyös kerámia /Konyhatizezercikk.hu, 790 Ft/: 2. Süteményes…

Heti kedvencek /43. hét/

Heti kedvencek /43. hét/

2014. 10. 20. Diamia8

Mostanában kicsit lusta voltam a blogolást illetőleg és ezért kemény 2 hétig nem is válogattam heti kedvenceket. Most azonban újult erővel térek vissza és rögtön hoztam is pár új lámpát a Butlers kínálatából. Ezek mindegyike még friss husi a piacon és a most jelenlevő trendek közül a loftos vonulat…

Konyha update: megjöttek a fekete-fehér kiegészítők

Konyha update: megjöttek a fekete-fehér kiegészítők

2014. 09. 22. Diamia8

Az utóbbi időben igencsak elhanyagoltam a dekorációt az egész lakásban. Nyáron ugyanis mindig elhagy az ihlet, mert a felesleges energiám és az időm inkább programok megszervezésére fordítom. A sok-sok kirándulás, látogatás és utazás pedig a nyár végére teljesen kifáraszt és ekkor újra visszatérek a…

Heti kedvencek /37. hét/

Heti kedvencek /37. hét/

2014. 09. 11. Diamia8

Imádom a fekete-fehér kombinációt, mert annyira tökéletesek együtt. Éppen ezért örültem a Butlers új kollekciójának, a BLACK & WHITE-nak. Tuti sikeres lesz itthon is: 1. BLACK&WHITE kép MMMM /Butlers, 1.690 Ft/: 2. BLACK&WHITE kávésdoboz 19.8x10.6cm csíkos II /Butlers,…

Heti kedvencek /33. hét/

Heti kedvencek /33. hét/

2014. 08. 13. Diamia8

Lassan minden nagyobb lakberendezési áruházban megtartják a nyár méltó lezárását és kiárusítják egy óriási akció keretében a szezonális termékeket. Természetesen ilyenkor érdemes végigböngészni a kínálatot és akár előre gondolkodni a szülinapokat, névnapokat és egyéb jeles napokat…

Heti kedvencek /19. hét/

Heti kedvencek /19. hét/

2014. 05. 11. Diamia8

Ha már a múlt héten megosztottam a Butlers 2014-es évi Otthonteremtés című katalógusát, akkor rögtön át is futottam a kínálatot. Nagyon igényes a kiadvány és maguk a benne lévő bútorok és lakberendezési kiegészítők is. Azért előre leszögezem, hogy ez nem IKEA árszínvonal, mert a termékek is hosszú…

Heti kedvencek /15. hét/

Heti kedvencek /15. hét/

2014. 04. 11. Diamia8

A Butlers is bemutatta a tavaszi és a húsvéti kínálatát, amiből szintén nyugodt szívvel csemegézhetünk. Ha pedig törzsvásárlók vagyunk, akkor a meghirdetett áron felül még plusz kedvezményt is kapunk. 1. EARLY BIRD madárház fehér/fekete /1.390 Ft/:  2. EGGXITING tojástartó csíkos fekete/fehér…

Heti kedvencek /50. hét/

Heti kedvencek /50. hét/

2013. 12. 15. Diamia8

A múlt hét nagyon sűrű volt, mert szülinapoztunk és Mikulásoztunk. Így nem maradt időm és energiám a heti kedvenceimhez. Most azonban hoztam pár dolgot a Butlers-től: 1. GLENCHECK  párna /2.990 Ft/:   2. COTTON CLUB párna /5.990 Ft/:   3. HANG ON gyöngy csillag dísz /890…

Színes magyar lábtörlő körkép

Színes magyar lábtörlő körkép

2013. 11. 28. Diamia8

A lábtörlő fontos, de igazán elhanyagolható része a lakásnak. Az esős és havas időszak eljövetelével azonban igencsak fókuszba kerül. Ezért összegyűjtöttem a magyar piacon található lábtörlőből azokat, amelyek említésre méltóak. Tehát lehet belőlük bátran csemegézni! 25 féle lábtörlőből már mindenki…

Heti kedvencek /42. hét/

Heti kedvencek /42. hét/

2013. 10. 17. Diamia8

Az idei karácsonyra is rengeteg dolgot tervezek saját kezüleg elkészíteni, de mindenképpen szeretnék pár dekorációt is beújítani. Az igazat megvallva nekem ez az egyetlen olyan ünnep, amire teljes erőbedobással készülök. Most is már nyáron kitaláltam a fő irányvonalat és ehhez most indul a…

Heti kedvencek /38. hét/

Heti kedvencek /38. hét/

2013. 09. 21. Diamia8

Ha hétvége, akkor Heti kedvencek: Képek forrása: lottaagatonwebshop.com, butlers.hu, Fab.de, silentdesign.hu

Heti kedvenceim /30. hét/

Heti kedvenceim /30. hét/

2013. 07. 27. Diamia8

Csak így egyszerűen jöjjenek a heti kedvenceim szépen sorjában: Ha vásárolni szeretnéntek, akkor a linkeket itt találjátok: IKEA, Fab.de, Butlers, Judit Vigvári Design, Eradekor