Saját Otthon Projekt


Kerti terveink a idei szezonra

Kerti terveink a idei szezonra

2021. 04. 18. Diamia8

Minden évben még télen összeírok egy listát, hogy az adott évben mit szeretnénk megcsinálni a kertünkben. Eddig szuperül haladtunk a listákkal és ennek köszönhetően évről-évre nagyobb örömet tud nekünk okozni. Hiszen az elvadult dzsungel lassan növényekkel teli, rendezett környezetté alakul.…

Hogyan tároljuk a karácsonyfadíszeket?

Hogyan tároljuk a karácsonyfadíszeket?

2020. 12. 15. Diamia8

A karácsonyfadíszek tárolása az egyik olyan pont, amely a legtöbb háztartásban gondot okoz. Hiszen az ünnep szezonális jellege miatt az év nagy részében csak tárolnunk kell a karácsonyfa ékeit. Maga tárolás pedig helyigényes, de ha üvegdíszeink vannak, akkor még a biztonság is fontos szempont. Évek…

Kívánságlista az őszre

Kívánságlista az őszre

2020. 10. 18. Diamia8

Az ősz és az utóbbi hetek sok esőzése bekényszerített bennünket a házba. Ez pedig együtt jár azzal, hogy több időm marad a tervezgetésre és az alkotásra. Ha pedig az elkövetkező időszakra gondolok, akkor a vírus miatt úgysem lesz sok lehetőségünk meglátogatni a családunkat, így kénytelenek leszünk…

Jysk tavaszi kollekció

Jysk tavaszi kollekció

2020. 03. 11. Diamia8

Az idén valahogy a tavasz szinte előbb érkezett meg, mint ahogy a lakberendezési áruházak kijöttek a tavaszi kollekciókkal. Hiszen a természet már február közepén éledezett és most már tényleg március végi, április elejei fokozatra kapcsolt. Természetesen szinte mindenki örül a tavasznak, de azért…

Őszi kívánságlista otthonomba

Őszi kívánságlista otthonomba

2019. 09. 10. Diamia8

Biztosan munkaköri ártalom, de én állandóan tervezek, tervezgetek. Ha van egy kis szabad ideje az agyamnak, akkor rögtön pörög valami jövőbeni dolgon. Remek stratégiai ötleteim születnek futás közben vagy akár munkába menet, vezetés közben vagy tömegközlekedve. Az ötletek pedig nem maradnak…

Meglepően szuper a Jysk őszi kínálata

Meglepően szuper a Jysk őszi kínálata

2019. 09. 02. Diamia8

Az igazat megvallva egy-két éve már nem követem annyira a Jysk kínálatát. Ennek valójában két prózai oka is van, amelyből mindkettő elég nyomós érv. Nevezetesen, hogy erős kezdés után szinte már nagyítóval kellett keresni a nekem tetsző termékeket és ráadásul élőben megtekintve a minőség is hagyott…

Új otthon tervek: Az álom háló is összeállt

Új otthon tervek: Az álom háló is összeállt

2018. 06. 19. Diamia8

Hiszek abban, hogy ha új otthonba költözünk, akkor az új otthonunk stílusához és hangulatához kell igazítani a berendezést. Éppen ezért szinte alig fogunk a régi bútoraink közül átköltöztetni és ezért a tervezési folyamat rengeteg időt és erőforrást igényel a részemről. Természetesen kedvenceim ez…

Kívánságlista 2018-ra

Kívánságlista 2018-ra

2018. 01. 12. Diamia8

Időről-időre mindig összeírom magamnak a kívánságaimat az élet minden területén. Ennek semmi köze igazából a mostani divathoz, mert már legalább 15 éve vannak listáim. Nekem ugyanis ezek az álmodozások segítenek abban, hogy a kitűzött cél felé haladjak. Legtöbbször futás közben szoktam a terveimre…

A Jysk is segít a nyári partikról szőtt álmainkon

A Jysk is segít a nyári partikról szőtt álmainkon

2017. 03. 18. Diamia8

Szerintem a Jysk az az áruház, amely évről-évre jobb termékeket hoz el hozzánk is. Tapasztalataim szerint eddig csak a külföldi kínálatban volt olyan termék, amiről jó volt álmodozni.  Azonban tavaly óta ez szerencsére megváltozott és a mostani nyári kollekció is imádnivaló. Ha lenne óriás teraszom…

Igazi párna mennyország párnamániásoknak

Igazi párna mennyország párnamániásoknak

2017. 02. 10. Diamia8

Igazi párnamániásként időről-időre elcsábulok és újabb gyönyörűségekkel gazdagodik az otthoni gyűjteményem.  Most nemrég beszereztem pár új darabot a H&M Home-ból,  de még szeretnék párat. Éppen ezért körbenéztem a hazai kínálatban,  hogy miből is lehet választani.  Sajnos a H&M Home…

Másold a stílust: Monokróm nappali

Másold a stílust: Monokróm nappali

2016. 08. 06. Diamia8

Szeretem a fekete-fehér párosítást és ha hozzájuk még csatlakozik a szürke, akkor létrejön a tökéletes triumvirátus. Így a mai bejegyzésben egy monokróm nappalihoz ajánlok itthon megvásárolható termékeket. Egyedül csak az Eames Puppy-ből nem találtam az itthoni kínálatban fehér színűt, de biztosan…

Újdonságokkal készül a Jysk a nyárra!

Újdonságokkal készül a Jysk a nyárra!

2016. 03. 25. Diamia8

A Jysk márka egyre jobban épül be a magyar köztudatba és szerencsére végre eljutott a céghez az üzenet, hogy a magyarok is szeretik a szép és divatos lakáskiegészítőket és bútorokat. Eddig ugyanis engem nagyon letört, hogy a külföldi Jysk-ök rendre csodás dolgokat árulnak, minket pedig nem…

Heti kedvencek – 3. hét

Heti kedvencek – 3. hét

2016. 01. 15. Diamia8

A héten pont terveztem a Jysk-be menni, mert már olyan régen voltunk. Előtte azért mindig megnézem az online kínálatot, hogy ne felejtsem el élőben is megnézni a kedvenceket! :D       Étkezőszék KLARUP fekete/tölgy JYSKjysk.hu Kanapéágy FALSLEV szürke kárpit…

Heti kedvencek - 46. hét

Heti kedvencek - 46. hét

2015. 11. 09. Diamia8

      Szürkeség, de csöppet sem unalmas by klaudia-venczel featuring a glass vase Outdoor shadeikea.com Zara Home glass vasezarahome.com STRANDMON$75 - ikea.com Eglo 49257 - Lustr VINTAGE 1xE27/60W/230V - Svět-svítidel (Prezent)svet-svitidel.cz tilka • Tilka kerámiabúrás…

Heti kedvencek – 45. hét

Heti kedvencek – 45. hét

2015. 11. 02. Diamia8

Most már ideje téliesíteni a lakást és én már nem is nagyon bírok magammal. Otthon már el is kezdtem az átalakítást... :) Nálatok még őszi díszek vannak vagy már előkerültek a téliesebb dolgok? Párna: Jysk - 2.600 Ft akciósan Sütitartó doboz: Amara - 35 EUR Szalvéta, mécsestartó - IKEA…

Kedvenc ágyneműim az itthoni kínálatból

Kedvenc ágyneműim az itthoni kínálatból

2015. 10. 16. Diamia8

A jó minőségű ágynemű a nyugodt alvás elengedhetetlen feltétele, de fontos esztétikai funkciót is ellát. Hiszen mennyivel jobb lehajtani a fejünket egy olyan párnára és betakarózni egy olyan takaróval, amelyet igazán csodálatosnak gondolunk. Ráadásul az idők folyamán rájöttem, hogy a legtöbb…

Karácsonyi világító ágacskák

Karácsonyi világító ágacskák

2014. 12. 15. Diamia8

Töredelmesen be kell vallanom, hogy december 13-án, Luca napján megszegtem a karácsony miatt tett fogadalmamat és elcsábultam: vásároltam a karácsonyi dekorációhoz a Jysk-ben világító ágakat! Mentségemre legyen szólva, hogy próbáltam én a környékünkön beszerezni fenyőágat vagy hóbogyó ágat, de ez…

Heti kedvencek /50. hét/

Heti kedvencek /50. hét/

2014. 12. 12. Diamia8

A héten felfedeztem, hogy az összes karácsonyi dekoráció akciós a Jysk-ben. Érdemes tehát bekukkantani, ha még nem öltöztettétek a lakást ünneplőbe. Lehet, hogy én is beszerzem még a Fényágakat. A rengeteg saját készítésű, DIY dísz nagyon jól mutatna rajtuk. Nektek melyik tetszik? 1. Fényágak…

Pillanatkép a hálónkról

Pillanatkép a hálónkról

2014. 09. 08. Diamia8

A hálónk az utóbbi időben kicsit mostohagyerek volt, mert nem nagyon változtattam benne 2 év alatt semmit. Ez az igazat megvallva tőlem nagyon meglepő, mert körülbelül fél évig bírom egy helyiségben ugyanazzal a dekorációval. Ennek egy igazi oka van, hogy nagyon meguntam a narancssárgát, de lusta…

Heti kedvencek /30. hét/ - rendhagyó módon

Heti kedvencek /30. hét/ - rendhagyó módon

2014. 07. 23. Diamia8

Már régóta lesem az akciókat a Jyskben, mert annyira bevált az étkezőben a bambusz szőnyeg, hogy az előszobába is szerettem volna egyet. Mivel csöppet sem volt sürgős, így mindenképpen féláron szerettem volna megvenni. Tegnap délután én mentem a kislányomért és a Jsyk honlapja szerint elérkezett a…

Heti kedvencek /43. hét/

Heti kedvencek /43. hét/

2013. 10. 27. Diamia8

Sokan úgy gondolják, hogy az IKEA-n kívül nincs semmilyen lakberendezési áruház, amit érdemes meglátogatni. Szerencsére azért ez nem így van. Rengetegszer bebizonyosodik, hogy néha érdemes máshol is körülnézni és így sokkal egyedibbé válhat lakásunk. Éppen ezért a héten a dán Jsyk kínálatából…

Július nálunk a szőnyeg vásárlás hónapja

Július nálunk a szőnyeg vásárlás hónapja

2013. 07. 23. Diamia8

Valahogy ez a hónap úgy alakult, hogy sikerült igen kedvező áron 2 új szőnyeget is beszereznünk: 1. Gyerekszoba A gyerekszobait hirtelen felindulásból követtük el, amikor legutoljára az IKEA-ban jártunk. Ugyanis a gyerekosztályon mindig rengeteg időt kell eltölteni a kislányommal és így van időm a…

süti beállítások módosítása