Saját Otthon Projekt


Felújított Pihenőház az erdélyi Hargita-hegységben

Felújított Pihenőház az erdélyi Hargita-hegységben

2017. 02. 16. Diamia8

A blogon szuper lakások mellett időről-időre különleges szálláshelyeket is bemutatok, mert hát pihenni igencsak szeretünk a családdal és nálam roppant módon számít a kinézet is.  Szerencsére ma már nem számít lehetetlen küldetések, hogy ilyen szálláshelyekre leljünk. Most is belefutottam egybe,…

Hogyan lesz a virágtartóból dolgozósarok?

Hogyan lesz a virágtartóból dolgozósarok?

2016. 07. 11. Diamia8

Lassan 5 éve írom a blogot és ez idő alatt rengeteg pozitív dolgot hozott az életembe. Az egyik ilyen Judit barátsága, amely az én String polc utáni sóvárgásommal kezdődött, vagyis inkább Judit kedvességével. Ugyanis ajánlott fel nekem ajándékként egyet a gyűjteményéből, ami azóta a dolgozósarkok…

Bohém skandináv otthon Franciaországban

Bohém skandináv otthon Franciaországban

2016. 05. 12. Diamia8

Az élet úgy hozta, hogy két egymás követő héten is Franciaországba látogatunk, de teljesen különböző stílusú otthonokba. Hiszen most egy igazán bohém lakásra esett a választásom, amely skandináv alapokon nyugszik. Maga hát az 1940-es években épült és az óceán partján található Biarritz…

Hangulatos bemutatólakás Spanyolországban

Hangulatos bemutatólakás Spanyolországban

2016. 04. 21. Diamia8

Itthon nagy bánatomra még nem találkozhatunk a Kenay Home spanyol lakberendezési márkával, pedig igazán csodálatos az összes termékük. Nem találni a kínálatukban olyan terméket, amelyiket ne fogadnák el gondolkodás nélkül. Igazi különlegességként a márka berendezett a legújabb kollekciójukból…

Kedvenc helyek: Postamester háza

Kedvenc helyek: Postamester háza

2016. 03. 31. Diamia8

A Postamester háza már tavaly ősszel felkerült a bakancslistámra, mert egyszerűen imádom a különleges hangulatú szálláshelyeket. Ráadásul a Mátra egész évben tökéletes kirándulási célpont akár gyerkőccel, akár barátokkal. Az ilyen igazi kincseket pedig nem szeretem elrejteni és szerencsére a…

Nyári hangulat pasztell tónusokkal egy dán otthonban

Nyári hangulat pasztell tónusokkal egy dán otthonban

2015. 07. 15. Diamia8

A nyári hangulat elengedhetetlen feltételei a finom pasztell árnyalatok és a tágas szobák, melyekben igazán hűsítő ücsörögni forróság idején is. A dán Louise Munk-Poulsen pontosan ilyen enteriőrt valósított meg 4 gyerekből és egy férjből álló családjának. Megfűszerezte pici vintage, pici angol…

Kedvenc helyek: egy csodás vendégház Noszvajon

Kedvenc helyek: egy csodás vendégház Noszvajon

2015. 07. 13. Diamia8

Tavaly a házassági évfordulónkat Noszvajon töltöttük és egyik sétánk alkalmával megakadt a szemem egy akkor még igen lepukkant házikón. Magányosan állt a hegyoldalon, rengeteg fával körülölelve és én rögtön beleszerettem. Látszott, hogy éppen megvásárolta valaki, mert már elkezdődött a felújítása.…

Kicsi skandináv loft

Kicsi skandináv loft

2015. 07. 06. Diamia8

Ma egy igazán szerethető és szépséges finn lakást szeretnék Nektek megmutatni. Tulajdonosa, Jutta a barátjával él ebben lakásban, ami azelőtt egy gyárként funkcionált és ebből alakították ki ezt kicsi loftot.  Juttának a legfontosabb hely a világon a saját otthona és éppen ezért időt, energiát és…

Kukkants be Calvin Klein 16 millió dolláros otthonába

Kukkants be Calvin Klein 16 millió dolláros otthonába

2015. 07. 01. Diamia8

Calvin Klein 1999-ben vásárolta ezt az 5800 m2-es házat Miami Beach régi városrészében. Nem rejtette el a kíváncsi szemek előtt, mert részletesen bemutatta 2008-ban a Vanity Fair magazinban és utána nem sokkal később a New York Times-ban is. Az utolsó megjelenés azonban olyan szemszögből mutatta be…

Egy dán asztalos lélegzetelállító otthona

Egy dán asztalos lélegzetelállító otthona

2015. 06. 23. Diamia8

Ma egy igazán különleges otthonba kalauzollak Benneteket, amelynek tulajdonosa, Laura asztalosként dolgozik és keze munkájának gyümölcse erőteljesen visszaköszön 156 m2-es otthonában is. Koppenhágától északra lakik, Hørsholm-ban két fiával. A ház felújításában barátain, szomszédain kívül még az…

Egy német blogger szuper otthona

Egy német blogger szuper otthona

2015. 06. 15. Diamia8

Ma Németországba kalauzollak Benneteket, ahol belekukkanthatunk egy életmódblogger otthonába. Anja Köln mellett lakik egy kisvárosban férjével és három kislányával. 2009 óta írja blogját (Butiksofie) és általában heti ötször publikál elsősorban recepteket, DIY ötleteket, dekorációt és fotózással…

Egy újabb skandináv nyaraló

Egy újabb skandináv nyaraló

2015. 06. 08. Diamia8

Menthetetlenül beleszerettem a skandináv nyaralókba, mert mindegyiknek megvan az egyedi hangulata. Legtöbbször picik, de mégis tágasak tűnnek és a hatalmas teraszok kárpótolják a tulajdonosaikat. A jó időben pedig úgyis mindeki kint szereti tölteni az idejét. A mai nyaralónk Dániában található és…

Egy bohókás otthon Amszterdamban

Egy bohókás otthon Amszterdamban

2015. 06. 01. Diamia8

Ma képzeletünkben ismét Hollandiába utazunk, mert annyira közel áll a szívemhez az otthonaik hangulata. Nem zsúfolják tele a tereket fölösleges bútorokkal, ugyanakkor nagyszerűen keverik a régi és az új dolgokat. Pontosan ezek jellemzőek Irene otthonára is. Amszterdamban lakik családjával és…

Nyaraló Svédországban

Nyaraló Svédországban

2015. 05. 27. Diamia8

Mai irigylésre méltó otthonunk egy igazi nyaraló, amely a svédországi Gotlandon található. Gotland a Balti-tenger legnagyobb szigete, a svéd szárazföldtől 90 km-re található és  egyik legnépszerűbb nyaralóhely Svédországban. Maguk a nyaralóházak nagyon népszerűek és éppen ezért a svédek 20%-ka…

Egy tradicionális halász otthon átalakulása

Egy tradicionális halász otthon átalakulása

2015. 05. 20. Diamia8

A mai szuper otthonunk tulajdonosai Dorthe és Finn még régebben beleszerelmesedtek egy öreg halászkunyhóba és hasonlót keresgéltek maguknak is otthon gyanánt. Azonban olyan házat szerettek volna, ami elérhető távolságra van egy nagyobb várostól és maga a ház legyen látható az útról is, ne legyen…

Ausztrál egyszerűség Barcelonában

Ausztrál egyszerűség Barcelonában

2015. 05. 13. Diamia8

Az ausztrál otthonok mindig különlegesek, mert megtalálható bennük egy vicces báj és ügyesen ötvözik a különféle stílusokat. Ha pedig egy ausztrál Európába költözik, akkor ezt a stílust igyekszik megteremteni újdonsült otthonában is. Természetesen az európai hatások is érvényesülnek, mint ebben a…

Minimál terasz Finnországban

Minimál terasz Finnországban

2015. 05. 07. Diamia8

Szeretem a letisztult tereket, bár sokszor érzem a lélek hiányát egy tökéletesen megtervezett térben. Ezért jobban vonzódom az eklektikusabb otthonokhoz, amelyekben van egy csipetnyi egyéniség és huncutság. Ma azonban ettől picit eltérő módon egy igazi minimál teraszt szeretnék megmutatni, mert…

Tágas és különleges otthon Koppenhágában

Tágas és különleges otthon Koppenhágában

2015. 05. 04. Diamia8

Mai különleges otthonunk Koppenhágában található és hatalmas kertjével és közel 400 m2-es lakóterével igazán méretes. Itt aztán minden családtag megtalálja a maga kis kuckóját, ha el akar vonulni. A ház belseje igazán izgalmas és modern, ahol tökéletes harmóniában megférnek egymás mellett a drága…

Bohém otthon Berlinben

Bohém otthon Berlinben

2015. 04. 27. Diamia8

Mai különleges módon nem a skandináv országokba kalauzollak el Titeket, hanem a német fővárosba, Berlinbe. Ez a 75 négyzetméteres lakás eredetileg 2 kisebb lakás volt. A felújítás során lettek összenyitva és utána a helyiségeket újraosztották, hogy tökéletesen megfeleljenek a mai kor igényeinek. Így…

Egy sötét étkező totális átalakulása

Egy sötét étkező totális átalakulása

2015. 04. 23. Diamia8

A fehér szín minden helyiséget elvarázsol és tágassá tesz. Ezt a tételt bizonyítja ez az étkezőátalakítás is, mert minden ugyanaz: az ablak, a padló és az egész helyiség és mégis mintha nem ugyanarról a házról beszélnénk. Elég volt a falakat fehérre festeni, lecserélni a sötét étkező asztalt, a…

Egy elvarázsolt kastély új élete

Egy elvarázsolt kastély új élete

2015. 04. 20. Diamia8

Mai lakásbemutatónk házigazdája Dorthe és Jacob, akiknek otthona telis-tele van remek ötletekkel, zöld növényekkel és itt-ott felbukkanó harsány színekkel. Amikor megvásárolták jövendőbeli otthonukat, akkor még az igencsak rossz állapotban volt. Szomszédjuk szerint pont úgy nézett ki, mint…

Skandináv szépség panelban

Skandináv szépség panelban

2015. 04. 13. Diamia8

Rendhagyó módon most egyik olvasóm, Judit lakását mutatom meg Nektek. Természetesen a blogon keresztül ismertem meg, de személyesen is találkoztunk már, amikor átvettem Tőle az ajándékba kapott retró polcom. Nagyon megtetszett az otthona és megkértem, hogy hadd mutassam be a blogomon. Szerencsére…

Világos és modern lakás Koppenhágában

Világos és modern lakás Koppenhágában

2015. 04. 09. Diamia8

Ma egy 1901-ben épült, 99 m2-es lakásba kalauzollak benneteket és ígérem, hogy nem fogtok csalódni! Tulajdonosai, Kathrine és Morten lerobbant állapotban vásárolták meg az öreg ingatlant és örömmel vetették bele magukat a felújításba. Már akkor érezték, hogy nem fogtak mellé! A munkálatokat maguk…

Egy tökéletes családi otthon Amszterdamban

Egy tökéletes családi otthon Amszterdamban

2015. 03. 30. Diamia8

Barbara Iweins egy portéfotós, aki Amszterdamban él meglehetősen népes családjával: a férjével, három gyerkőccel, egy malaccal és három díszhallal. A házkeresésük meglehetősen hosszadalmas folyamatban zajlott, mert a legtöbb belvárosi öreg ház rettentően sötét és ők nem így képzelték el álmaik…

Kicsi, de igazán stílusos svéd lakás

Kicsi, de igazán stílusos svéd lakás

2015. 03. 23. Diamia8

Valahogy úgy vagyok a kis lakásokkal, hogy képeken mindig tágasnak tűnnek és olyan hívogatónak. Egy 38 m2-es lakás azonban leginkább egyedülállóknak vagy maximum pároknak lehet kényelmes. Ehhez pedig természetesen elengedhetetlen a tárolás ötletes megoldása. Ha azonban bekukkantunk ebbe a…