Saját Otthon Projekt


A paradicsom második élete

A paradicsom második élete

2017. 08. 31. Schulz Veronika

Lassan, de biztosan véget ér a nyár és kezdetét veszi egy sokkal szebb, színesebb, hangulatosabb évszak, az ősz. A tavasz mellett ez a másik kedvenc időszakom, még szerencsére nagyon sok idő van a tél beálltáig. Addig sem fogok tétlenkedni, hamarosan megkezdődik ugyanis a paradicsom szezonja, ami…

A tejszín tökéletes összhangja a leveles tésztával

A tejszín tökéletes összhangja a leveles tésztával

2017. 08. 26. Schulz Veronika

Délután egy kis sós nassolni valóra vágytam, úgyhogy feltéptem a hűtőajtót és körülnéztem, milyen lehetőségeim vannak. Most visszatértem a kedvencemhez, úgy döntöttem, hogy valami finom, sós harapnivalót dobok össze. Találtam egy leveles tésztát, úgyhogy ezt első jelnek tekintettem, az alap már meg…

Így került a fáról az őszibarack egyenesen a süteménybe

Így került a fáról az őszibarack egyenesen a süteménybe

2017. 08. 21. Schulz Veronika

Úgy néz ki, legnagyobb örömömre, szép lassan búcsút inthetünk az elviselhetetlen kánikulának. Sajnos úgy tűnik, idén sem sikerült szorosabb kapcsolatot kialakítanom a nyárral, hiszen nem szerettem meg a meleget. Bízom benne, hogy belátható időn belül megérkezik az általam olyan nagyon várt ősz és…

20 perces babos tortilla-torony

20 perces babos tortilla-torony

2017. 07. 30. Schulz Veronika

Ismertek olyan embert, aki nem szereti a Tortilla-t? Én még ilyen egyénnel nem találkoztam. Azért szeretem, mert ha épp nincs egy szemernyi időm sem, csak leszaladok a boltba, és az előrecsomagolt változatot leemelem a polcról. Ha van időm, kedvem, energiám, akkor inkább saját magam készítem.  Ma…

Segítség, vidéken nyaralok és inzulinrezisztens vagyok!

Segítség, vidéken nyaralok és inzulinrezisztens vagyok!

2017. 07. 19. Schulz Veronika

Korábban már összegyűjtögettem Nektek pár Budapesten található IR-barát cukrászdát, a bejegyzést itt olvashatjátok! Akinek ilyen szinten figyelnie kell az étkezésekre, azt hiszem, az pontosan tudja, hogy egyelőre a fővárosban sincs annyi cukormentes cukrászda, mint amennyire szükség lenne, nemhogy…

5+1 tipp, hol sütizz Budapesten, büntetlenül

5+1 tipp, hol sütizz Budapesten, büntetlenül

2017. 07. 07. Schulz Veronika

Mielőtt jobban beleástam volna magam a betegségem tüneteibe, tulajdonságaiba, illetve, mielőtt megértettem volna, mivel is állok szemben, meg voltam arról győződve, hogy innentől kezdve mindenféle édességet elfelejthetek. Tenném hozzá, ha valóban így alakult volna, akkor sem estem volna kétségbe,…

Guruljon a málna, a levendula pedig menjen fesztiválozni!

Guruljon a málna, a levendula pedig menjen fesztiválozni!

2017. 06. 21. Schulz Veronika

Az egyetlen dolog, amit szeretek a nyárban, az a gyümölcsök és zöldségek sokasága, amelyeket ilyenkor elérhető áron vásárolhatunk meg és kényünk, kedvünk szerint felhasználhatunk. Lefagyaszthatjuk, eltehetjük, vacsorát készíthetünk, pontosan úgy, ahogy szeretnénk. Hamarosan megérkezik a csodálatos,…

A mártás a húsok tökéletes kiegészítője

A mártás a húsok tökéletes kiegészítője

2017. 06. 18. Schulz Veronika

Nyáron, meleg időben, általában az emberek nagy része úgy van vele, hogy minél kevesebb időt szeretne a konyhában tölteni. Hiszen ha bekapcsoljuk a sütőt, az máris megemeli a lakás hőmérsékletét legalább 2 fokkal. Pontosan ugyanígy voltam ma vele én is, éppen ezért ma előkerült a Hot pan nevezetű…

A házi Tiramisunak nincs párja

A házi Tiramisunak nincs párja

2017. 06. 13. Schulz Veronika

Ebben a nyári melegben ki ne szeretné magát felfrissíteni? Nincs is annál jobb, amikor az ember hazaér a munkából és valami hűsítő finomságot elő tud kapni a hűtőből, ami kényezteti a testét, lelkét, akár egy pillanatra elfeledteti az adott nap fáradalmait. Pontosan így voltam ezzel, mikor pár…

Induljon a gyűjtögető üzemmód!

Induljon a gyűjtögető üzemmód!

2017. 05. 17. Schulz Veronika

Elérkezett az évnek azon időszaka, amit annyira szeretek. Tenném hozzá, hogy egyáltalán nem a meleg miatt. Azt, ha lehetne, nagy lendülettel át is ugranám. Abból a szempontból viszont mindenképpen fontos és jó, hogy a napsütéses órák számával egyenesen arányosan nő a piacok kínálata, legyen az…

Megunhatatlan, három összetevős saláta

Megunhatatlan, három összetevős saláta

2016. 09. 12. Schulz Veronika

Nem tudom, hogy más is észrevette-e rajtam kívül: baromi meleg van. Már nagyon nagyon várom, hogy kicsit lejjebb menjen a hőmérséklet, nem nekem találták ki ezt a rekkenő hőséget. De ha már így alakult, akkor megpróbálom valahogy elviselni, túlélni. Nem igazán vágyom nehéz ételekre, mondhatni,…

Amikor a tűz és a bogrács találkozik

Amikor a tűz és a bogrács találkozik

2016. 08. 24. Schulz Veronika

Nagyon szeretek bográcsozni. A bogrács szóról mindig eszembe jut, amikor egy kellemes tavaszi vagy nyári napon összejövünk a barátainkkal, pokrócokat, plédeket elővesszük és alárottyantunk a gulyásnak, vagy bármi másnak. Ilyenkor előkerülnek a boros poharak, szisszennek a sörös dobozok és kezdetét…

Befőzési KELLékek

Befőzési KELLékek

2016. 08. 10. Schulz Veronika

Még javában tombol, tart a nyár- bár nem éppen erre utal a mai időjárás. Nembaj, még van majdnem egy hónapunk a nyárból, használjuk ki, amennyire csak lehetséges. Most a piacok polcai roskadoznak a rengeteg zöldségtől és gyümölcstől, észre sem vesszük és hamarosan visszasírjuk a bőség zavarát. De…

A sonkás szendvicsen túl

A sonkás szendvicsen túl

2016. 08. 03. Schulz Veronika

Baromira unom a sonkás vagy szalámis szendvicseket. Megeszem, megeszem, persze, ha arról van szó, de a házilag készített szendvicskrémnél nem igen tudok jobbat. Főleg, ha zöldséges. A májat nem szeretem, ezért nem szoktam házi májast készíteni, bár lehet, hogy ha egyszer nekiesnék, a szívembe lopná…

Grilles is, leveles is

Grilles is, leveles is

2016. 07. 24. Schulz Veronika

Szeretem a nyarat, abból a szempontból, hogy ilyenkor kilószámra ehetem a kedvenc zöldségeimet. Márpedig, azok akadnak, szép számmal. Bementem ma a boltba és szinte csalogatott a cukkini, a padlizsán és a kápia paprika, hogy vegyem meg őket. Nem tudtam ellenállni, mindannyian a kosárban…

Kelkáposzta-felfújt, sajtfondue-vel kiegészítve

Kelkáposzta-felfújt, sajtfondue-vel kiegészítve

2016. 07. 18. Schulz Veronika

Napok óta kelkáposztát szeretnék enni. Gondoltam, mivel ma szabadságon vagyok, ezért ma el is fogom készíteni. Reggel, miután felkeltem, el is indultam a boltba bevásárolni. Szerencsémre, találtam megfelelő méretű példányt. Hazahoztam és elkezdtem gondolkodni, hogy mit is készítsek belőle. Maradjak…

Hűsítő leves a forróságban

Hűsítő leves a forróságban

2016. 07. 10. Schulz Veronika

Ismét kánikula, ismét forróság és ilyenkor az ember legkevésbé arra vágyik, hogy a tűzhely mellett, a konyhában esetleg órákon keresztül ácsorogjon. Ezért is találtam ki, hogy ma valami olyasmit főzök, ami mellett nem kell ott lenni, gyorsan megvan és jól esik ebben a nagy melegben is. Így jött az…

Egyszerű és isteni hűsítő - Túródesszert

Egyszerű és isteni hűsítő - Túródesszert

2016. 07. 03. Schulz Veronika

Ismét jelentkeztem egy újabb Blogkóstolóra, melyet most megosztok Veletek. Ezúttal Konyhavirtuóz blogját kaptam és az oldalon barangolva rengeteg recepttel találkoztam, melyek szerencsére nem bonyolultan elkészíthető ételek sokaságát tartalmazza. Szívesen nézelődtem az oldalon, szerintem többször be…

A golyóké a főszerep

A golyóké a főszerep

2016. 06. 19. Schulz Veronika

A mai receptemet ezentúl nagyon fogom szeretni. Volt a hűtőben két cukkini, reggel pedig vettem egy kisebb fej padlizsánt. Azon gondolkodtam, mit tudnék belőle csinálni. Az a jó, hogy ilyenkorra már megy le az áruk, akár kicsit többet is vehetünk belőle. Cukkini- tócsit nem akartam, azt sokszor…

Az imádott Ketchup-receptem

Az imádott Ketchup-receptem

2015. 09. 12. Schulz Veronika

Múlt hét szombaton reggel, mi mást csinálhattam volna, mint piacon voltam. Reménykedve indultam el itthonról. Bíztam benne, hogy idén is találok olyan helyet, ahol jó áron tudok paradicsomot venni. Ugyanis augusztus végén, szeptember elején lehet Lucullus paradicsomot fillérekért venni. Szerencsére…

Paradicsomi kalandozások

Paradicsomi kalandozások

2015. 08. 26. Schulz Veronika

A legkedvesebb zöldség számomra a paradicsom. Azt hiszem, ez már óvodáig visszavezethető, mert a mai napig emlegetem az ott készített paradicsom levest, betűtésztával. Mindent próbáltam megtenni, annak érdekében, hogy legalább valami hasonló ízt ki tudjak hozni egy levesből, de az évek múlásával rá…

A hagyma és az aszalt paradicsom esete a pogácsával

A hagyma és az aszalt paradicsom esete a pogácsával

2015. 08. 22. Schulz Veronika

Mivel a hosszú hétvége pihenéssel telt és nem volt olyan meleg sem, így arra gondoltam, sütök valamit. Augusztus 20-a ráadásul a kenyér ünnepe is, tehát illett odaállnom a sütő mellé. Mivel a családban mindenki szereti a kelt tésztát, ezért kitaláltam, hogy meglepem őket valami különleges, szokatlan…

Fügében tobzódunk

Fügében tobzódunk

2015. 08. 18. Schulz Veronika

Bevallom, nem igazán szoktam fügés ételeket készíteni, nem tudom, miért maradt ki eddig az életemből. Igaz, Férj nincs oda érte, nyilván ez is egyfajta visszatartó erő. De kutakodásaim közepette rengeteg olyan receptre bukkantam, amiből párat bizonyára el is fogok készíteni, ezekből válogattam most…