Saját Otthon Projekt

Étkészlet trendek 2015-ben

Étkészlet trendek 2015-ben

2015. 03. 31. Schulz Veronika

Sokszor szoktunk vendégeket hívni vacsorára. Minden alkalommal elgondolkozom azon, hogy hogyan tálaljam az elkészült ételt a lehető legízlésesebben. Jó lenne, ha legalább 3 féle étkészlet, 5 féle pohárkészlet, több tányéralátét stb. lenne itthon. Így is néha kezdem kicsinek érezni a konyhát, nem is tudom mi lenne, ha mindent megvennék, amit elképzelek. Ezért általában marad az álmodozás és a számítógép előtt ülve sóhajtozok.

Konyhai eszközből a sok, soha nem elég. Gondoltam, hogy ma megosztom Veletek, melyek az én kedvenceim a tányérkészletet illetően. Természetesen mutatok majd olyat is, ami egyáltalán nem az én stílusom.

Miközben keresgéltem, rá kellett jönnöm, hogy az egyszerűbb, inkább minimál stílus áll hozzám közelebb.

Mint például a Debenhamsban kapható Jasper Conran szett:

httpredonline.cdnds.netmaingallery46639-1358782272-debenhams-jasper-conran-from-3-50__square.jpg

Ez a különleges zöld is nagyon tetszik, megfelelő terítéssel csodás asztalt varázsolhatunk belőle:

httpshop.grasshavenoutdoor.comassetsimagesGreenPlates.jpg

Ha egy igazán vidám reggelit szeretnél összedobni, javaslom, a több színből álló tányérokat:

httpwww.nadeausauction.comauctiondata114197images172_1.jpg

Bevallom, ez a chevron mintás tányér nekem nagyon tetszik:

httprlv.zcache.commint_green_dark_gray_light_gray_white_chevron_plate-r94319fb19be943a69bf28ea52ea64a15_ambb0_8byvr_324.jpg

 Cicák szerelmeseinek mindenképpen ezt ajánlom:

httpcdn.shopify.comsfiles101487863fileswelovekaoru-home-02_grande.jpg51

A monokróm tányérok is nagyon jól mutatnak, szokatlan és egyedi:

httpcdn.furniturefashion.comwp-contentuploads201109coupe-monochrome-china-collection.jpg

Ő pedig számomra az abszolút kedvenc, mivel imádom a feliratos dolgokat. Olyan, mintha evés közben újságot olvasnánk:

https3-us-west-1.amazonaws.comstatic.brit.cowp-contentuploads201407newspaper.jpg

Ahogy a beszámoló elején említettem, mutatok olyat is, ami nem tetszik. Az ilyen túlspirázott, szinte már csicsás tányéroktól kiver a víz:

httpimage0-rubylane.s3.amazonaws.comshopsrobertbrowning2852.0L.jpg20

És végül, de nem utolsó sorban, ezt a szettet abszolút indokolatlannak tartom. Főleg egy esküvöre:

httpwww.zazzle.comsugar_skull_couple_plate_customize_for_wedding-115969207299583614

Nektek van kedvencetek? Egy vagy több fajtából tudtok válogatni?

A képek hivatkozásait rájuk pöttyintve találjátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr3012573063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása