Saját Otthon Projekt

Egy dán asztalos lélegzetelállító otthona

Egy dán asztalos lélegzetelállító otthona

2015. 06. 23. Diamia8

Ma egy igazán különleges otthonba kalauzollak Benneteket, amelynek tulajdonosa, Laura asztalosként dolgozik és keze munkájának gyümölcse erőteljesen visszaköszön 156 m2-es otthonában is.

Koppenhágától északra lakik, Hørsholm-ban két fiával. A ház felújításában barátain, szomszédain kívül még az ex-férje is tevékenyen részt vett. Csodálatos ilyen példákat is hallani, hogy válás után is ilyen jóban maradnak az egykori házastársak.  

A dekorációt rendszeren változtatja a tulajdonos, de még a bútorokat is. Ha dolgozik egy-egy új darabon, akkor sokszor használatba is veszik. Ilyenkor tesztelik, hogy milyen hangulatot áraszt vagy hogyan mutat a  térben. A bútorok készítésénél pedig elsősorban mindig idős fából való alapanyagot használ, mert szerinte azoknak van igazi lelke és attól lesz a bútor egyedi. Ezen kívül szereti még a bőrt is kombinálni a fával. Így minden egyes elkészített bútor teljesen egyedi lesz.

 arbejdsstationer-vaqKYzequdO-gdBbIbRp-g

 A nappaliban tölti a háromtagú család a legtöbb idejét és éppen ezért igyekeztek minden apró részletét különlegessé alakítani:

 sofa-projekt-ZUnFVCU6QZk3hOflG5p7tA

 stue-trae-XmFwHsc8n0ks5DoxW5YUNQ

 wegnerstol-stue-yD4dj9MK-wcDwAx4cX90GA

 pejs-skind-tfrWD1pnQabEVqVgF-ykTg

 keramik-vaser-f6Qy_CN1DYLPTLxhdCouRg

Az étkezőasztalt alapját egy 6000 éves tölgyfa adta, amit fémmel erősített meg, hogy így biztos alapokon álljon. Az asztal lapján tisztán lehet látni az évgyűrűket:

liv-med-trae-75RA7N18R6XlC2fdqdZxag

A konyha letisztult és modern. Visszafogott fehérségével háttérbe tud húzodni, hogy teret engedjen a csodálatos kézzel készült bútoroknak:

kokken-metal-barstole-W-gxRAG8BoYiyrpLm0Gn_A

kokken-bordplade-i-mork-trae-6bNh8Yz9qgCDAscD1X5uUw

 A tetőtérben találhatóak a hálószobák és egy kis pihenőtér csodás kilátással:

kontor-arbejdsrum-4KoY5LuPpYrixuAlALPp-g

A műhely is csodás hangulatot áraszt a sok fa és szerszám jelenléte miatt:

laura-bergsoe-vaerksted-u3HPQUcdCg81pDqKzw7GWg

 vaerkstojskasse-IPgOgW423TESc6PW3O7FIA

Maga a ház kívülről sem szokványos és a rengeteg üvegfelület szabadon engedi a fényt beáramlani a nappaliba:

bolig-hY8a0CJhLpUpufUV6NxnTw

 Az óriás kertben rengeteg pihenőhely található, mert nyáron előszeretettel töltik kint a fiúk a szabadban az idejüket:

have-halvtag-pejs-R0foYLvhmFGf79Fz20233Q

 baenk-have-vdT7d9aSqW_mHhBVqG4HoA

 terasse-stole-have-PdBjrlc92h95Ao4o7ll3bQ

Ugye, hogy igazi csoda?

A képek forrásait rájuk kattitva találjátok vagy itt: bobedre.dk 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr1412573197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása