Saját Otthon Projekt

Vakvarjú(cska)

Vakvarjú(cska)

2015. 11. 17. Schulz Veronika

Korábban már olvashattatok a Diningcity/ Étteremhétről, melyben olyan éttermeket mutattam be Nektek, amelyek részt vettek ezen a rendezvényen. Múlt héten megrendezésre került a Diningcity extra, itt már csak az a 10 étterem volt porondon, amelyek az előző körben a vendégértékelések alapján a legjobbnak bizonyultak. Én is kaptam meghívót, így éltem is ezzel a lehetőséggel.. Úgy gondoltam, Férjjel, eltöltünk kettesben egy romantikus estét. A Vakvarjú étteremre esett a választás, Budapesten több ilyen étterem is található. Mi a Paulay Ede utcában lévőt választottuk. Kijelenthetem, jól tettük!

Kicsit szkeptikus voltam a hellyel kapcsolatban. Egyszer már voltam egyszer itt, akkor sajnos olyan ételt választottam, amivel különösebb probléma nem volt, csak egyszerű volt. Rosszul választottam, van ilyen. :)

Most viszont, a menüt végignézve, már itthon eldöntöttük, ki, mit eszik. Az egésznek a lényege, hogy erre az egy hétre, egy 3 fogásos menüt állítanak össze, melyet fix áron lehet megkóstolni. Fél 6-ra foglaltunk asztalt, sikerült kicsit korábban érkezni, de nem csináltak ebből gondot szerencsére. Az étterem egyébként nagyon ízlésesen, fiatalosan van berendezve.

Az egyetlen negatívum az estén az a felszolgáló volt, aki az asztalunkhoz kísért Bennünket. Igazából nem mondanám, hogy bunkó volt, inkább, a többiekhez képest, olyan..semmilyen. Mindegy, túlléptünk ezen, kihozta a menükártyákat, felvette az italrendelést.

Elsőként én egy pohár bort kértem, illetve szerettem volna kipróbálni a házi limonádék közül az egyiket. A levendulásat választottam. Nagyon ízletes, nem édes, nem savanyú, a levendula ízét tökéletesen lehetett érezni, de mellette hangsúlyosak voltak a citrusfélék is. Nekem nagyon bejött!

A képek minősége miatt előre elnézést kérek, az összeset telefonnal készítettem, mivel hirtelen jött az ötlet, hogy véleményt írjak a vacsoráról, így rögtönöznöm kellett. :)

20151113_172504_Fotor

Nem kellett sokat várnunk, meg is érkezett az első fogás, amit rendeltünk. Férj előételnek snidlinges juhkörözöttet rendelt, paprikás-krumplis kenyérrel. Finoman elkészített, az ízek egymással harmonizálnak, a paprikás-krumplis kenyér, friss és különleges volt:

20151113_173337_Fotor

Én pedig libamájbrulee-t rendeltem, foszlós kaláccsal és áfonyalekvárral. Igazából, nem tudom, ki volt az, aki a libamájat összeházasította az  áfonyalekvárral. Egy biztos, csodálatos étel volt. Bevallom, nagyon rég ettem ennyire finom előételt, tökéletesen eltalálva a fűszerezés, a sósság, az édesség, minden. Egyszerűen: "KÉREK MÉG!" :)

20151113_173403_Fotor

Mindketten teljes egészében kipucoltuk a tányérunkat. Férj következő fogásnak Vörös Cheddar sajtkrémlevest választott. Elkezdődött az Ő részéről is az áradozás. Rendkívül pikáns, érdekes, ízbomba ez a leves, de mindemellet lágy, krémes, laktató. Idézem: "Zseniális"

20151113_174622_Fotor

Addig, amíg Férj ezt megette, én olvasgattam a papír tányéralátétet. Ha várakozás közben van kedvünk, ezen akár a séfnek is üzenhetünk. Szerintem rendkívül ötletes: :)

20151113_174338_Fotor

Majd megérkeztek a főételek. Gondoltam,ezt már nem nagyon lehet fokozni.. Pedig, de! A főételem tökéletes választásnak bizonyult, kenyérben sütött jércemellet kértem, lajta sajttal és füstölt sonkával. A jérce ízes, omlós, nem száraz, tökéletes volt, a sajttal és a sonkával. A saláta ropogós, az öntet visszafogott, mégis elegáns. A kenyér, amiben sütötték..Egyszerűen mennyei. Tökéletesen ráéreztek arra is, hogy ehhez az ételhez semmilyen más köret nem kell. Komolyan, szinte már ömlengésnek tűnik, de én abszolút pozitívan éltem meg ezt az estét:

20151113_175643_Fotor

Férj egy kicsit jobban belecsapott a lecsóba. Ő Bikavérben sült marhapofát kért, pásztortarhonyával. A hús kellemesen volt zsíros, elmondása szerint pont ilyennek kell lennie. Az ízek kerek egészek, fűszerezése is Férj ízlése szerint. A pásztortarhonyáért annyira viszont nem rajongott, azt mondta, túl füstös volt az íze. Nem lehet minden tökéletes, ugye? 

20151113_175712_Fotor

Végül én desszertnek madártejet kértem, ezzel az eggyel nem voltam annyira megelégedve. Az üveg, amelyben kihozták, két perc múlva tiszta pára volt, innen lehetett tudni, hogy ezt a hűtőből vették ki. A felhőcske része nekem túl kemény volt, így csak a vaníliás részt kanalaztam ki, az finom volt:

20151113_181531_Fotor

Összességében egy nyugodt, romantikus, kellemes estét töltöttünk el itt, pompás ételekkel és finom italokkal. Kell ennél több egy péntek estére? Azt hiszem, nekem nem. :) És teljesen biztos vagyok benne, hogy visszatérünk! 

Ti jártatok már itt? Milyen tapasztalatokat szereztetek?

 Csip-Csip!:)

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr7812573445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása