Saját Otthon Projekt

Festési kisokos 1. rész

Festési kisokos 1. rész

2016. 06. 24. Diamia8

Még májusban írtam egy bejegyzést a lakásfestéssel kapcsolatban, hiszen mi is most nyáron vágunk bele ebben a nagy projektbe. A bejegyzés kapcsán online ismerkedtünk meg Schäfer Gáborral, aki a Gold-Lakk Kft. gödöllői festékboltjának üzletvezetője. 

Ennek eredményeként a blogon egy új, háromrészes sorozat indul, amelyben Gábor kalauzol el bennünket a festékek és a lakásfestés útvesztőjén keresztül, hogy ne essünk bele a tipikus hibákba és a legvégén elégedetten dőlhessünk hátra a lakásfestés után. 

img_0070

Fogadjátok tehát szeretettel az első részt, amelyben a festékekről és kiválasztásukról lesz szó.


Ma már szinte mindenféle fajta, minőségű és tudású festék létezik. A XXI. században már nem szabad kijelenteni, hogy olyan nincs vagy nem létezik, mert már szinte minden van.

img_0071

Az összes festékgyártó cég próbálja felvenni a versenyt, mert nagyon nagy a konkurencia harc, mint mindenhol.

Ilyenkor legtöbbször a döntésünkben befolyásoló tényező lehetnek a reklámok, amelyekkel úton-útfélen találkozunk. Hiszen ami benne van a köztudatban, azt jobban veszik az emberek.

11700890_658520167581975_7821435318701074631_n

Igen ám, csakhogy egy-egy nevesebb gyártó is néha beleesik abba a hibába, hogy a minőséget nem tartja egy idő után, vagy van egy rossz gyártási szériája, ami csalódást okoz. Persze ezt egy laikus, aki nem mindennap fest, csak 3-5-10 évente, nem biztos, hogy észreveszi ezt a minőségbeli ingadozást.

Ha azonban egy festő tanácsát kérjük ki, akkor lehet, hogy az egyébként jó minőségre szakosodott gyártót, egy rossz széria miatt lehúzza és nem ajánlja. Ezért érdemes inkább festékboltban tanácsot kérni, ahol több márkával van tisztában az eladó és jobban átlátja a festékek minőségét.

Ugyanakkor természetesen vannak olyan márkák is, amit nem is kell reklámozni, mert eladják magukat. Ennek ellenére nem szabad lehúzni a kisebb, kevésbé ismert gyártókat sem, mert ők is beletrafálnak néha a tutiba.

1797629_453443351422992_1646217538_n

Első körben azt kell tisztázni magunkban, hogy mire van szükségünk, mik az igényeink, illetve az adott helyiség mit „követel”? Ha ez megvan, akkor az adott minőségű/tudású festéket mely gyártók gyártják és milyen áron?

Fontos kiemelni: nem mindig lehet kijelenteni, hogy az olcsó egyet jelent a rossz minőséggel. Azonban azt ki kell hangsúlyozni, hogy az abszolút „no name”, olcsó (pl.:1.200.-/14 L) festékeket kerüljük. Még akkor is, ha az van a dobozon, hogy „kiváló fedőképességű”.

Az ilyen festékeket leginkább nagyáruházakban próbálják nagy reklámok közepette ránk sózni. Ezek az anyagok nagyon híg állagúak, mi viccesen "fehér víznek" hívjuk. Maximum pince, garázs alapozására ajánlottak.

391275_318697224897606_1447837407_n

Léteznek:

  • mész alapú,
  • diszperziós és
  • latex festékek.

Íratlan törvény, hogy közvetlenül nem festünk mészre diszperziós vagy latex festékkel és fordítva sem. A mésszel való festés már rétegrendjében (glettelésre gondolok) is más technológia. Ha ilyen felületeket szeretnénk átfesteni, akkor csiszolással kell kezdeni.

Maradjunk az alapesetnél, hogy szeretnénk átfesteni a lakást. Mennyezetet hagyományos diszperziós festékkel festhetjük, hiszen ha takarítani kell, max. portalanítjuk, pókhálótlanítjuk egy tollseprűvel, mosni, sikálni nem akarjuk.

Ha semmi extra igényt nem támasztunk a festékkel szemben, akkor oldalfalra is alkalmasak a jó takaróképességű fehér festékek, amiket akár többféleképpen is színezhetünk, de csak halvány pasztell színekre.

12920265_759117007522290_594593873261422388_n

A nagyobb tudású festékek, a latex festékek. Ez a fajta nevéből is adódóan rugalmas, amit nem csak sima falra vagy fűrészporos tapétára, hanem üvegszövettapétára is kenhetjük. Sőt, az üvegszövetre a latex a legalkalmasabb, mert a tapéta esetleges mozgását tudja tolerálni és nem repedezik.

Ezen típusok igen hatékonyan takaríthatóak. Vannak fajtái, amik akár több mint 5000-szer súrolhatóak. E szempont szerint azok választják leginkább, ahol kutya van a lakásban és a falnak dörgölődzik például, vagy kisgyerekesek, ahol előfordul, hogy összetapizza a falat a kis kezeivel vagy egy előszoba falra, ahol a kabátok le-föl akasztása egy idő után összepiszkolja a falat.

486190_313913272042668_1416068632_n

Aki ezeket a festékeket választja, annak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, cserébe nem kell 3-5 évente festenie, csak ha más színt szeretne.

Persze ezeknek is van hátrányuk. Mondhatnánk, ami az előnyük, az a hátrányuk is. Mivel latex alapúak, egy esetleges sérülés esetén (bútortologatás...), nem lehet szépen csiszolni (olyan mint a gyurma) és a helyi javítás meglátszik, így a teljes falrészt festeni kell.


Következő héten a színválasztásról és színkeverésről fog nekünk Gábor részletesebben mesélni. Ti is várjátok?

A képek forrásait itt találjátok:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr8712573879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása