Saját Otthon Projekt

A kenyér, indiaiul

A kenyér, indiaiul

2016. 08. 22. Schulz Veronika

Ahogy öregszem, egyre jobban szeretem az indiai kaját. Korábban tartottam tőle, mert azt gondoltam, mindegyik féle étel biztosan számomra ehetetlenül csípős (hápersze!).

Aztán egyszer csak megtört a jég és valaki rábeszélt, hogy kóstoljam meg. Ez volt az, melyet korábban már olvashattatok a blogon is és már ebben a részben is megemlítettem a Naan-kenyeret, ami elengedhetetlen hozzávalója.

Most ugyan nem készítettem csirke Tikka Masala-t, de gondoltam, ha valami finom sajtszószt készítek hozzá, bizonyosan nem fogja elrontani. És mennyire igazam lett! :)

DSCN3291_Fotor

A kenyér hozzávalói:

  • 75 dkg teljes kiőrlésű liszt (természetesen lehet sima fehérből, de ugyebár, nem nekem :)
  • 25 dkg finomliszt
  • cukor az élesztő felfuttatásához, + egy teáskanálnyi
  • 5 dkg élesztő
  • 1dl tej
  • 5 evőkanál olíva olaj
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 2 dl natúr joghurt
  • 4,5 dl víz
  • kb 10 dkg vaj a sütéshez
  • ízlés szerint só
  • A sajtszósz hozzávalói:
  • 2,5 dl főzőtejszín
  • kb 35-40 dkg sajt (trappista és füstölt sajt vegyesen)
  • 1,5 dl tej
  • kb 15 dkg sajtkrém
  • só, bors, szerecsendió

Olvasd el, hogyan tudod költséghatékonyan letudni a hozzávalók beszerzését! Kattints a Takarékos Vásárlási Kisokos letöltéséért!


Először a kenyér elkészítésének álltam neki. Kimértem a liszteket, megsóztam. Közben egy edényben meglangyosítottam a tejet, beletettem a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt. A lisztes edény közepébe lyukat készítettem, miután felfutott az élesztő, hozzáöntöttem a liszthez.

DSCN3276_Fotor

DSCN3281_Fotor

Ezután egy tálba öntöttem a joghurtot, az olívaolajat egy teáskanál cukorral, alaposan elkevertem, majd a lisztes keverékhez öntöttem, majd hozzákevertem a langyos vizet.

DSCN3277_Fotor

Ezután a masszát alaposan összekevertem egy fakanál segítségével. A gyúródeszkát megszórtam liszttel és a kapott masszát elkezdtem jó alaposan összedolgozni. Ruganyos, lágy tésztát kell, hogy kapjunk, de ha úgy ítéljük meg, nyugodtan tehetünk lisztet a tésztához. Nagyjából 10 percen keresztül kell dagasztanunk.

DSCN3282_Fotor

Ezután a tésztát letakarjuk és egy órán át pihentetjük.

Ez az egy óra pont tökéletes arra, hogy elkészítsük a sajtszószt, ami abszolút nem nagy ördöngösség. Egy lábasba beleöntjük a főzőtejszínt és szép lassan felforraljuk. Közben a sajtot lereszeljük, majd a felforralt tejszínhez tesszük. Hozzáadjuk a tejet, a sajtkrémet, a fűszereket és szép lassan összeforraljuk, folyamatosan kevergetve. Aki szeretne, tehet hozzá valamilyen zöldfűszert, de akár chilli-vel is pikánssá tehetjük.

Mindeközben a tésztánk a duplájára kelt. Először vágjuk el a tésztát félbe, majd majd mindkét felét 8-8 részre. Lisztezzük meg ismét a deszkát és gyúrjunk kis gombócokat, majd ismételten pihentessük további 20 percen keresztül. Ha letelt a 20 perc, kezdjük el kinyújtani, az egyik oldalnál kissé ovális formára. Ha nem használjuk fel mindegyik darab tésztát, akkor sincs semmi probléma, ugyanis a hűtőben még másnap illetve harmadnap sem lesz semmi baja.

DSCN3285_Fotor

Következik a sütés. A vajat kissé megolvasztjuk. Egy edényt nagy lángon felmelegítünk és beletesszük a kenyeret. Az egyik oldalát nagyjából két perc alatt készre sütjük. Akkor jó, mikor kicsit felhólyagosodik és fekete foltos lesz az alja. Ezután megfordítjuk és a tetejét megkenjük az olvasztott vajjal, majd ráteszünk egy fedőt, mert a vajtól és a gőztől kissé megpuhul. Így lesz tökéletes a kenyérkénk. A másik oldalnak már elég 1-1,5 perc, hamar elkészül.

El is érkeztünk a legjobb részhez, a tálaláshoz, majd az elfogyasztáshoz. Ha megsült a tészta, nyugodtan ízesíthetjük egy kis aprított fokhagymával, vagy tehetünk rá akár reszelt sajtot is. A végeredmény így is, úgy is tökéletes lesz, én már csak tudom. :)

Máskor is biztosan el fogom készíteni, mert isteni, laktató és nem mindennapi. Próbáljátok ki bátran, Ti is szeretni fogjátok! :)

DSCN3291_Fotor

Jó étvágyat hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr4412573985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.