Saját Otthon Projekt

Karácsonyra jöhet egy kis sós perec?

Karácsonyra jöhet egy kis sós perec?

2016. 12. 18. Schulz Veronika

A saját közösségi oldalammal számtalan főzős csoportba léptem be, így az üzenőfalam állandóan tele van jobbnál jobb, hívogató, ínycsiklandó finomságokkal. Az emberek szeretik megosztani másokkal azt, amit főztek. Én pedig szeretem ezeket nézegetni.

Inspirál, ötletet ad, ilyenkor elkezdenek tekeregni az agytekervények (bármennyire hihetetlen, igen, vannak.) Próbálom az adott ételeket átkategorizálni úgy, hogy az nekem is fogyasztható és megengedhető legyen.

Pár hete az egész ország karácsonyi lázban ég.  Mit ég?  Lubickol, de annyira lubickol, hogy már szinte belefullad. November elején elkezdték az emberek sorra feltenni a nagy kérdést, ki, mit főz karácsonykor. Na, akkor én ott, összeomlottam. Nem elég, hogy október végén már minden feldíszítve, szól a dzsingöl bellsz, de már itt is..! 

Aztán szép, lassan, ezen is túltettem magam, beláttam, attól, hogy hergelem magam, nem fog változni semmi. Úgyhogy, beletörődtem.

Ugyanezen okból kifolyólag, hetek óta folyamatosan jönnek szembe velem a karácsonyi desszertek. Ki, mit süt. Próbasütés, utósütés, elősütés, kollégáknak sütés. Ki, hogyan nevezi. Odáig jutottam, hogy a karácsonyi sütik tekintetében én már jól is laktam. :D

Úgyhogy pontosan emiatt döntöttem úgy, hogy én márpedig csak azért is mást csinálok. Ezért ma egy hihetetlenül egyszerű, sós rágcsálnivaló receptjét hoztam, mert a magamfajta "nem édesszájú" egyénekre is gondolni kell.

Ez pedig egy fincsi perec, amit jövő héten ismét megsütök majd, mert nagyon könnyű elkészíteni és nagyjából 1-1,5 óra alatt megvan.

dscn3642_fotor

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt (33 dkg teljes kiőrlésű, 17 dkg finomliszt)
  • 1 evőkanál só
  • kb. 1 dl tej
  • 10 dkg zsír (nálam ez kizárólag kacsa) 
  • 10 dkg vaj
  • nagy doboz tejföl fele
  • 2 dkg élesztő

A fenti hozzávalókkal semmi mást nem kell tennünk, mint egy tálba tenni és alaposan összegyúrni:

dscn3634_fotor

Lisztezett deszkán kinyújtjuk a tésztát, nagyjából 1-1,5 cm vastagra. Végre ki tudtam próbálni a korábban vásárolt perecszaggató kis eszközömet. Tudtam én már akkor, hogy nem hiába veszem meg! :D

A pereceket kiszaggattam, a tepsit sütőpapírral kibéleltem, a sütőt 200 fokra előmelegítettem. 

A boltban kapható pereceken imádom az óriási sódarabokat. (Mondjuk, én amúgy is szeretem a sót-vén kecske. a szerk. :D ) Próbáltam utánajárni, hogy hogyan is csináljam. Végül maradtam a következő verziónál: 1 evőkanál liszt+fél evőkanál só+ annyi vizet teszünk hozzá, hogy a folyadék tejföl sűrűségű legyen.

10 percig sütöttem a kis pereceket, majd kivettem, lekentem őket a liszt-só-víz keverékkel és 2-3 perre visszatettem sülni. 

Igen, jól látjátok, ennyi a recept, se több, se kevesebb. :)  Érdemes nekiállni, mert a vendégek szeretni fogják! Én is szeretem! :)

További jó készülődést, a perechez pedig boldog, jó étvágyat kívánok! :)

dscn3642_fotor

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr4712574165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.