Saját Otthon Projekt

Így került a tányérba az ősz apraja-nagyja

Így került a tányérba az ősz apraja-nagyja

2017. 09. 30. Schulz Veronika

Ahogy korábban már szó esett róla, nagyon szeretem az őszt. Az ősz adta finomságokat, melyekkel a természet ajándékoz meg Bennünket. Igyekszem ilyenkor bőségesen kihasználni ezeket a lehetőségeket, mivel az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy hamar elmúlik az év egyik legszebb időszaka, majd észre sem vesszük és már meg is érkezett a tél, ezáltal búcsút mondhatunk egyes finomságoknak. Az őszben a változatosságot szeretem, a színeket, valamint azt, hogy ilyenkor tudatosul bennünk általában, hogy hamarosan minden megpihen, hogy pár hónap múlva a legszebb arcát mutassa nekünk a világ. :)

Érdemes tehát még most olyan ételekkel megörvendeztetnünk magunkat, vagy a családot, amelyek után talán már egy hónap múlva csak sóvárgunk, tekintve, hogy ezen alapanyagok ára hamarosan úgyis az egekben lesz, akkor azért nem fogjuk majd őket megvenni.

Éppen emiatt készítettem most ezt az isteni, zöldségekkel gazdagon megpakolt egytálételt, melybe belekerült az ősz színe-java.

Dobd fel zöldséges ételeidet

dscn5044_fotor.jpg

Elmentem a boltba és az éppen aktuális kedvem szerint kezdtem el beletenni a kosaramba a hozzávalókat:

1 kg kis szemű burgonya
2 evőkanál kacsazsír a krumpli megsütéséhez
60-70 dkg gomba (lehet különböző fajtájú, többféléből összeválogatva)
2 szál sárgarépa
2 nagy fej vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
2 fej paradicsom
1 kisebb padlizsán
1 kisebb cukkini
2 dl húsleves alap
2 dl vörösbor
5 evőkanál szójaszósz
2 evőkanál balzsamecet-krém
só, bors, szegfűszeg, fahéj és szerecsendió ízlés szerint

Első lépésben a burgonyát héjával együtt feltesszük főni, lobogó sós vízben, hagyjuk, hogy megpuhuljon. A vizet leszűrjük, majd a burgonyákat félretesszük hűlni.

Ezalatt hozzákezdünk elkészíteni a főfogást.

A hagymát félbevágjuk és felkarikázzuk, majd egy kis zsíron megfuttatjuk. Hozzátesszük pár percre a lereszelt fokhagymát és rövid idő alatt összesütjük, nehogy megégjen a fokhagyma.

Grillsütőn a zöldségeket (sárgarépa, padlizsán, cukkini, gomba) pár percig sütjük, majd a hagymához adjuk. 1-2 percig sütjük a zöldségekkel együtt, majd felöntjük a húslevessel, beletesszük egészben a paradicsomot és hagyjuk, hogy rottyanjon egyet. Ezután hozzáöntjük a vörösbort, a balzsamecetet és kis lángon addig főzzük, míg alaposan elpárolog a leve, a lényeg, hogy sűrű szaft maradjon a végére. Ha nem találjuk elég sűrűnek, akkor egy merőkanállal vegyünk ki a szaftból, majd egy evőkanál liszttel keverjük csomómentesre, végül öntsük a zöldséges egyveleghez. A liszt össze fogja egy picit rántani a szaftot, így sűrű lesz. Ha nem szeretnénk lisztet használni, helyettesíthetjük keményítővel is, ez is be fogja sűríteni.

Ha úgy látjuk, elértük a megfelelő állagot, már csak fűszereznünk kell, a saját szájízünk szerint. Egyáltalán nem kötelező az általam felsorolt fűszereket használni, helyettesíthetjük őket bármivel. A gombához pl. tökéletesen passzol a rozmaring vagy a petrezselyem.

Tálalás előtt, a korábban félretett burgonyákat megpirítjuk a felforrósított zsíron, megszórhatjuk akár egy csipet petrezselyemmel.

Adagonként tányérba szedjük és forrón tálaljuk.

Boldog, jó étvágyat hozzá!

dscn5059_fotor.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr9712911257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.