Saját Otthon Projekt

Karácsonyi hangulatú reggeli az Ikeában

Karácsonyi hangulatú reggeli az Ikeában

2017. 10. 25. Diamia8

Ma reggel egy karácsonyi hangulatú reggelire voltunk hivatalosak a soroksári Ikeába, ahol testközelben is megismerkedhettünk a Vinter 2017-es és az Ypperlig kollekcióval, amelyekről külön-külön már olvashattatok a blogon. (itt és itt)

Mindkét kollekció nagy kedvenc nálam, hiszen az Ypperlig kollekciót már tavaly nyár óta várom és az idei karácsonyi kollekció pedig pont azért lett a kedvencem, mert nem éppen hagyományos színek is fontos szerepet kaptak tervezéskor. Mindez pedig azért, mert Izland háborítatlan szépsége inspirálta magát a kollekciót. A szigetország hűvös, magaspartokkal csipkézett domborzata, a vulkáni hamu füstös árnyalatai és a végtelen, hófödte téli táj nyugalma árad a termékekből.

Természetesen azért a hagyományosabb irány kedvelőire is gondoltak, mert a piros szintén fontos szerepet tölt be a tradicionális ünnepi dekorációban.

Szuperül éreztük magunkat és öröm volt mindkét kollekció darabjait alaposan szemügyre venni az áruházban. Valóban igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak nekünk és már majdnem elfelejtettem, hogy még csak most kezdődik a szezon. A hatására pedig elindult a dekoráció tervezgetése és még azt is megfogadtam, hogy életemben először mézeskalácsot fogok sütni... 

dsc_3868.JPG

dsc_3871.JPG

dsc_3890.JPG

dsc_3889.JPG

dsc_3888.JPG

dsc_3887.JPG

dsc_3886.JPG

dsc_3897.JPG

dsc_3896.JPG

dsc_3895.JPG

dsc_3894.JPG

dsc_3892.JPG

dsc_3907.JPG

dsc_3903.JPG

dsc_3902.JPG

dsc_3899.JPG

dsc_3898.JPG

dsc_3916.JPG

dsc_3914.JPG

dsc_3913.JPG

dsc_3912.JPG

dsc_3908.JPG

dsc_3917.JPG

dsc_3920.JPG

dsc_3922.JPG

dsc_3923.JPG

dsc_3924.JPG

dsc_3874.JPG

dsc_3875.JPG

dsc_3870.JPG

dsc_3885.JPG

dsc_3881.JPG

dsc_3880.JPG

dsc_3877.JPG

dsc_3876.JPG

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr7513085924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása