Saját Otthon Projekt

25 szuper konyha, ami most nagy kedvenc

25 szuper konyha, ami most nagy kedvenc

2017. 11. 01. Diamia8

Időről-időre változik az ember ízlése, ami néha gyökeresen megtudja reformálni az addigi kedvenceit. Például én évekkel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy olyan konyhákra fogok áhítozni, mint amilyeneket most a bejegyzésben fogok bemutatni. 

Vallom azonban, hogy a változás jó és szükséges dolog, így nem is filozofálgatok, boncolgatom az okait. Inkább csak elárulom, hogy mik azok a jellemzők, amik mellett nem nagyon tudok elmenni. ;-)

Az első és talán leginkább kedvenc nálam most a világosszürke vagy egérszürke. Habár eddig a fehér konyha volt nálam a befutó, de most már csak a második helyre szorult vissza. Legbelül persze félnék, hogy megunnám és a fehérrel hosszú távon jobban járnék, de akkor sem tudom elhessegetni és azon kapom magam, hogy éppen egy szürke frontot bámulok hosszan egy újságban vagy az interneten fellelhető sok ezer kép között. Azt hiszem ez igazi nagybetűs SZERELEM nekem...

A második fontos elem pedig a fából készült, rusztikus beütésű nyitott polcok. A nyitott polcok már ezer éve kedvenceim és a mostani konyhámban is vannak. Cseppet sem bántam meg, hogy végül az egyik oldalon zárt szekrények helyett ilyen polcaim lettek. Nincsen rajtuk kupi, portalanítani pedig pikk-pakk le lehet őket. Cserébe viszont van egy kis személyre szabható felületem. Tehát csak ajánlani tudom őket.

A harmadik nagy kedvencem pedig a metró csempét váltotta le a maga is egyszerűségével és időtállóságával. Ez pedig a sima 15x15-ös, fehér csempe. Most biztosan ilyet választanék a fürdőmbe és a konyhámba is. 

Aztán persze nagyon néha egészen meghökkentő és tőlem picit sem megszokott megoldások is lázba hoznak, de nem hagyhattam ki ezeket sem a 25-ös listából, mert így korrekt. Ti hogy álltok a konyhákkal? Nektek is megvannak a kedvenceitek?

d652f4fb343c711e0f2bdfe059d61043.jpg

084256a8e374050a25b5d6ea13c4956a.jpg

3087e016d49c122e307c691b620dae24.jpg

31872c7810b4184537ecf6ccd3a54d98.jpg

a0a394c8ae1e6d61a20d5ad4323536f7.jpg

a80f10c1a1381e067b6b5756181e8e6b.jpg

a91bedcc0a5160b165dd014b791e943f.jpg

aeae1c38557bfff2f4ff9eb60218fcec.jpg

d327398c08a09c51b1a351b88e26658c.jpg

f222c46f0cc5825e29e5646d847bd988.jpg

f2d9d4af2eb8534a55d4b2bbf161d73a.jpg

0fb1d9e7bc6d4701ae124aa9a59a3e4e.jpg

17b77d4c19e2df0c6c87e9b8d95feeba.jpg

1c75fb66098ef8b937d9cd0993786452.jpg

1e3da2c7ea7fe7b13a8152fb59a5949c.jpg

41c651f2730b3cb1232748212f84ae97.jpg

47efac358031396f8e0c06138b051c61.jpg

4f9df6139ce39f07df6561f23c7102d1.jpg

5e5f1b365ca175025848a342332245f2.jpg

61e380e717d80950deb1cde487156dc6.jpg

646efcab60a97cf00d0632db06eb2ca8.jpg

66fe661618b38b825dc7b759ab66281c.jpg

6b804c069977865f55d0be56fc93ff7f.jpg

98b696b2c52f40a2926d020e71496ccc.jpg

04e30fc83c9c72aa7bcc4a150fe38bcd.jpg

A képek forrásait rájuk kattintva találjátok.

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr3413118554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása