Saját Otthon Projekt

A Bordó helyét átvette az Itterem, mi pedig jól megnéztük magunknak!

A Bordó helyét átvette az Itterem, mi pedig jól megnéztük magunknak!

2017. 11. 08. Schulz Veronika

Klaudiával néhanapján eszünkbe jut, hogy üljünk össze, és beszéljük ki a világot. Mostanában sajnos mindketten behavaztunk, így elég régen ejtettük már meg a szokásos diskurálós esténket. Két hete, mikor legutoljára találkoztunk, megbeszéltük, hogy ezt sürgősen pótolnunk kell.

Ez volt tulajdonképpen az előzménye annak, hogy egy héttel később már egy igazán kellemes, pop-up stílusú étteremben vacsoráztunk, ami mind hangulatban, mind küllemben, mind pedig az ételek tekintetében totálisan elnyerte a tetszésünket. Olyannyira, hogy ott tartózkodásunk alkalmával sikerült egy pár dolgot kideríteni erről az igazán laza, fiatalos, üdítő helyről a belváros szívében, a Nagymező utca 3-ban.

Többeknek lehet, hogy ismerősen hangzik a Bordó bisztró név. Csak a helyszín ugyanaz, minden más óriási átalakuláson ment keresztül. Egy teljesen új étterem, mely a jól csengő Itterem nevet kapta.
Engem azonnal megfogott a hely hangulata, szelleme. Amolyan, tipikusan "beülős" hely, én mostanában ezeket részesítem  előnyben.

Dia teljesen oda meg vissza volt a berendezéstől, a kivitelezéstől, melyet a tulajdonos a saját maga elképzelése és ötletei alapján valósított meg. Hatalmas terek, szokatlan kombinációk, de az embernek egyáltalán nincs olyan érzése, hogy "túl sok". A képek magukért beszélnek, nekem azonban meggyőződésem, hogy személyesen is látni kell:

dsc_4066_fotor.jpg

dsc_4077_fotor.jpg

dsc_3973_fotor.jpg

dsc_3963_fotor.jpg

dsc_3964_fotor.jpg

dsc_3952_fotor.jpg

Szinte minden helyiségben különböző stílusjegyekkel találkozhatunk:

dsc_3940_fotor.jpg

A tányérok a falon is jól mutatnak:

dsc_3930_fotor.jpg

dsc_3950_fotor.jpg

dsc_3933_fotor.jpg

dsc_3961_fotor.jpg

dsc_3937_fotor.jpg

Az emeleti résznek is fiatalos, közösségi hangulata van:

dsc_4021_fotor.jpg

Számomra a non-plus-ultra: Mindenhol a kedvenc lámpatervezőm lámpái találhatóak, tökéletesen beleillenek a környezetbe:

dsc_3996_fotor.jpg

dsc_4003_fotor.jpg

dsc_4014_fotor.jpg

A csapat is teljesen megújult, bár a korábbi személyzettel kapcsolatban nincs tapasztalatom. Egy biztos! A kiszolgálás kifogástalan volt; érezhető volt a fiúkon az összhang és profizmus, ezúton is köszönjük a kedvességet és az odafigyelést!

dsc_3991_fotor.jpgLássuk az ételeket, amelyeket kóstoltunk.

Íme az étlap, ami első ránézésre nem tűnik soknak, de higgyétek el, ennél nem is kell több, inkább a minőségre mennek, mint a mennyiségre. 
Jáki Tamás chef erre a garancia, tökéletes kreálmányaiba finoman csempészi bele az ételek iránti szeretetét, kreativitásáról hónapról hónapra tanúbizonyságot szerezhetünk.

Az étterem koncepciója ugyanis az, hogy az állandó kínálat mellett minden hónapban kigondolnak egy tematikát, amely az aktualitásokat hűen tükrözi. Ezeket pedig  beleépítik a főételekbe. Adott az ételek "gerince", ezeket kicsit megcsavarják és így kerülnek ezek az isteni finomságok a tányérunkba. Október például a csonthéjasok és a cider jegyében telt, novemberre pedig az újbor adta finomságokat kóstolhatjuk. 

dsc_4026_fotor.jpg

Borválaszték tekintetében sem tudunk semmi negatívumot felhozni, igazi szakértelemmel sikerült Uliczki Dénes segítségével egy laza, dögös borlapot összerakni.

dsc_4040_fotor.jpg

Amit még fontos megjegyezni: Ha valamilyen ételérzékenységünk van, lehetőségünk van az ételeket laktóz és gluténmentesen kérni, ráadásul minden étel cukormentesen készül. Heuréka! :)

Ő pedig egy fantasztikusan ízletes és szaftos- de nem az a saláta, ami mindenkinek első körben eszébe jut: Konfitált kacsacomb saját zsírjában sütve, lila káposztával, szilvalekvárral, sárgarépa-chipssel. Nem tudok mást mondani: egyszerűen zseniális. Tökéletesen szaftos, omlós hússal.

dsc_4044_fotor.jpg

dsc_4048_fotor.jpg

Főétel gyanánt  én sertésszüzet kóstoltam sült almával, a képeken szerintem tökéletesen látszik, hogy a hús színe pontosan olyan, mint amilyennek lennie kell. Mellékesen megjegyzem: az íze is pontosan olyan volt:) Lehet irigykedni. Vagy inkább személyesen megízlelni! ;)

dsc_4056_fotor.jpg

dsc_4058_fotor.jpg

Dia szürkeharcsa- filét evett spenóttal, kolbász morzsával  és töltött káposztával. 
Mint tudjátok,minimálisan sem kedvelem a halat, ettől függetlenül eszem ágában sem volt, nem megkóstolni. Dia szerint isteni finom volt, én még mindig azt mondom, hogy nem szeretem, de véletlenül sem azért, mert ne lett volna jól elkészítve. Nekem magával a hal-ízzel van bajom, nem tehetek róla, valahogy nem tudunk egymással megbarátkozni. :)

dsc_4067_fotor.jpg

dsc_4066_fotor.jpg

dsc_4082_fotor.jpg

Desszertként csokitortát és szőlőtortát kóstoltunk, de annyira belefeledkeztünk, hogy elfelejtettünk képet készíteni. ;)

Összegezve a tapasztalatainkat: Ez egy kiváló irány, csak szorgalmazni tudjuk ennek folytatását, az Itterem tökéletes példája annak, hogy hol és mikor kell tudni váltani, meglátni, hogy a vendégek igényeihez mérten kell haladni a korral és olykor-olykor, megújulni. Ez ennek a lelkes és odaadó csapatnak tökéletesen sikerült, az biztos, hogy ezzel a körrel új rajongókat szereztek maguknak, azt hiszem, Dia nevében is biztosan állíthatom:

Vigyázzatok fiúk, még VISSZATÉRÜNK! ;)

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr4713205473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása