Saját Otthon Projekt

Last minute ajándéktippek - Butlers formában

Last minute ajándéktippek - Butlers formában

2017. 12. 15. Schulz Veronika

Minden évben már október környékén felötlik bennem a gondolat, hogy idén nem hagyom az utolsó pillanatra a karácsonyi ajándékok megvásárlását. Már előre rosszul vagyok a tömeg gondolatától, a feszültségtől. Két éven keresztül nem is kellett ajándék-vásárlással foglalkoznom, elhagytuk ezt a szokást, de most visszatér ez a hagyomány, számomra nem kis fejfájást okozva ezzel.

Természetesen ismét nem sikerült a tervek szerint haladnom, jelenleg, ott állok, hogy sehol, az idő pedig egyre fogy, én pedig kezdek pánikba esni. Úgyhogy nagy erőkkel bele is vetettem magam az ajándékok felkutatásába, hogy a maradék pár napban be tudjak szerezni minden apró meglepetést.

Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül, így arra, gondoltam, Veletek is megosztok pár tippet, hátha köztetek is akad olyan, aki mindent az utolsó utáni pillanatra hagy (Remélem, nem én vagyok az egyetlen ember a világon.) Ha Ti is úgy vagytok az ajándék beszerzésével, mint én –hogy, szerettek mindent egy helyen beszerezni, érdemes körülnézni a Butlers termékei között, mert könnyen megtalálhatjuk mindenki számára a személyre szabott ajándékokat.

Csajos ajándékot keresel? Ezekkel biztosan nem tudsz majd mellélőni: Anyukádnak vagy lánytestvérednek, melyiket választanád?

 10193876-1.jpg

Számtalan konyhai kiegészítő közül válogathatunk:

 10212636-1.jpg

10212448-1previewlarge.jpg

10212994-1.jpg

10022412-1.jpg

46508.jpg

Lakberendezés terén is van lehetőségünk bőven válogatni:

 49904.jpg

51233.jpg

51280.jpg

64774.jpg

Apukádnak esetleg barátodnak, férjednek még nem találtad meg a tökéletes meglepetést? Röviditalokhoz, valamint borászati kiegészítők széles választéka vár bennünket:

47002.jpg

72533.jpg 

75140.jpg

74935.jpg

56234.jpg

Vagy meglepheted őket trendi kiegészítőkkel:

 48327.jpg

53167.jpg

A kisgyerekek alig várják, hogy kibonthassák az előre, szépen és ízlésesen becsomagolt ajándékokat. Legjobb, ha úgy választjuk meg az ajándékot, hogy az minél színesebb, esetleg hangosabb (bár, ezt a szülők nem igazán szokták szeretni) :)

 54482.jpg

74877.jpg

74908.jpg

67343.jpg

A Snoopy-s kollekció bármely darabja pedig egyenesen telitalálat lesz:

 70252.jpg

74831.jpg

Nekem korábban mindig a nagyszülők okozták a legnagyobb fejtörést, általában azt mondják, hogy: „Nekik nincs semmire szükségük, mindenük megvan, stb..” Ismerős mondatok? Szerintem ezek közül az igazán hasznos dolgok közül biztosan fogunk tudni választani.

 48320.jpg

76400.jpg

77138.jpg69319.jpg

47049.jpg

53503.jpg

75748.jpg

 

Érdemes tehát kicsit jobban körülnézni, mert az utolsó pillanatokban is összerakhatunk szeretteink számára olyan ajándékcsomagot, aminek mindenki örülni fog és elkerülhetjük a haszontalan és felesleges ajándékok megvásárlását.

Szerintem én is be fogok még jövő hét elején kukkantani, mert kinéztem magamnak pár szépséget, amelyek tökéletes karácsonyi ajándékok lesznek. A White Christmas kollekció például személyes kedvencem:

10213190-1_fotor.jpg

10213188.jpg

10213176.jpg

 

További boldog készülődést!

Képek forrása: Butlers

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr3113499383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása