Saját Otthon Projekt

Juhtúró és lepény? Akkor kapor is kell!

Juhtúró és lepény? Akkor kapor is kell!

2017. 10. 08. Schulz Veronika

Apukámmal nagyon sok mindenben hasonlítunk egymásra. Ugyanez elmondható az ízlésünkről, pontosan azokat az ételeket, ízeket szeretjük, mint a másik. Egy hullámhosszon vagyunk. Ezek után azt hiszem, kicsit sem meglepő, ha azt mondom, ugyanúgy imádja a kelt tésztákat, - teljesen mindegy, hogy sós,…

12 szuper menő, ingyenesen letölthető heti tervező

12 szuper menő, ingyenesen letölthető heti tervező

2017. 10. 06. Diamia8

Most az iskolával érkezett el az az idő, hogy nehezünkre esett heti programjainkat észben tartanunk. Nem a saját programjainkat, mert azokra az Outlook megoldást tud nyújtani, hanem a másikét. Ebből aztán sokszor adódtak keveredések, egymás programjára szervezések. Valamit tennünk…

Egy igazán otthonos szálláshely Madridban

Egy igazán otthonos szálláshely Madridban

2017. 10. 05. Diamia8

Ha elutazunk, akkor mi szeretünk olyan környezetbe betoppanni, amely nem hasonlít otthonunkhoz. Ez segít kiszakadni a hétköznapokból és komfortzónánkból, hogy elindulhassunk új kalandok felé. Ezért szoktam oly nagy lelkesedéssel keresni, kutatni mind itthon és mind a nagyvilágban a…

Félelmetesen kreatív receptötletek a közelgő Halloween-re

Félelmetesen kreatív receptötletek a közelgő Halloween-re

2017. 10. 04. Schulz Veronika

Ma éppen az aktuális napi bevásárlásomat intéztem, amikor az egyik üzletlánc polcai között kóricálva, arra lettem figyelmes, hogy az egyik dolgozó serényen rámolja a polcokat. Ez nem nagy hír, nem igaz? Ilyet szinte mindennap látunk. Azonban legnagyobb megdöbbenésemre, mikor közelebb mentem, akkor…

Viszlát szeptember, helló október!

Viszlát szeptember, helló október!

2017. 10. 02. Diamia8

Ismét eltelt egy hónap, ami ráadásul szerintem a szokásos szeptembertől szerintem merőben eltért. Egyik kedvenc hónapom szokott lenni, mert hát imádom a vénasszonyok nyarát, de idén ez úgy néz ki októberre fog korlátozódni.  Tehát viszlát szeptember és helló október!…

süti beállítások módosítása