Saját Otthon Projekt

Egy fiatal holland lány stílusos otthona

Egy fiatal holland lány stílusos otthona

2018. 02. 01. Diamia8

Itthon szerintem legtöbbször elképzelhetetlen, hogy egy bérelt házat a bérlő saját ízlésére formálhassa. Vannak olyan albérletek, ahol még azt sem engedik meg, hogy a falakba lyukakat fúrjanak a bérlők. 

Ez pedig valahol szomorú, hiszen a hosszútávon élnek ott, akkor igenis fontos igény az otthonosság érzetének megteremtése. Ráadásul hosszútávon is lehet gondolkodni kiadás terén is és nem mindig csak a maximalizált haszont nézni. Nyugaton azonban nagyon sokan élik életüket bérleményekben, így ott legtöbbször nem probléma akár a teljes felújítás sem.  

A hollandiai Groningbenben élő Hilgrének is hasonlóan szerencséje volt a tulajdonossal és ebből kifolyólag az egész házat kompletten felújította saját maga. Mindenképpen világos alapokat szeretett volna megteremteni, hogy esetleg a borongósabb időben is jókedvre derítse otthona.  

Egy kedves barátjával, Mike-val él itt, akit már régóta ismer. Szerencsére ízlésük is hasonló, ami jól jött felújításkor. Egyedül csak egy lerakóasztal tekintetében voltak vitáik, de végül ezen is túljutottak még mielőtt ráment volna a barátságuk. 

Különösen tetszik a merész fal az étkezőben és a hálóban, ezt még én is el tudnám magamnak képzelni. Ezen túl pedig minden bútor úgy lett kiválasztva, hogy bármilyen enteriőrben jól mutatnak és ha költözésre kerül a sor, akkor sem kell újakat beszereznie.

woontrendz-binnenkijken-bij-hilgre_-woonkamer-tvmeubel.jpg

woontrendz-binnenkijken-bij-hilgre_-woonkamer-bank.jpg

woontrendz-binnenkijken-bij-hilgre_-woonkamer-hoekbank.jpg

woontrendz-binnenkijken-bij-hilgre_-woonkamer-kast.jpg

woontrendz-binnenkijken-bij-hilgre_-woonkamer-kerst.jpg

woontrendz-binnenkijken-bij-hilgre_-woonkamer-ladder.jpg

woontrendz-binnenkijken-bij-hilgre_-woonkamer-eethoek.jpg

woontrendz-binnenkijken-bij-hilgre_-keuken.jpg

woontrendz-binnenkijken-bij-hilgre_-475.jpg

woontrendz-binnenkijken-bij-hilgre_-hal.jpg

woontrendz-binnenkijken-bij-hilgre_-hal-locker.jpg

woontrendz-binnenkijken-bij-hilgre_-slaapkamer-1.jpg

woontrendz-binnenkijken-bij-hilgre_-slaapkamer-kast.jpg

woontrendz-binnenkijken-bij-hilgre_-slaapkamer.jpg

Képek forrása: woontrendz.nl/binnenkijken-hilgre-groningen/

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr6213609885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása