Saját Otthon Projekt

2018-as Konyhakiállítás -"én" szemmel

2018-as Konyhakiállítás -"én" szemmel

2018. 03. 07. Schulz Veronika

Idén ismételten megrendezésre került a Konyhakiállítás, melyet évről-évre én is meglátogatok. Ez idén sem volt másképpen, szombati napon a barátnőmmel felkerekedtünk és jól megnéztük magunknak. :)

Kiállítókból idén sem volt hiány, csak, hogy párat emeljek ki: Bosch, Clatronic, Gorenje, Grohe, Hitachi, Kika, Kitchen Aid, Miele és még sorolhatnám.

20180303_154133.jpg

A helyszínen örömmel vettük, hogy a legújabb konyhabútorok széles kínálatával találkozhattunk:

konyhakiallitas_6.jpg

konyhakiallitas_5.jpg

konyhakiallitas_3.jpg

konyhakiallitas_2.jpg

konyhakiallitas_1.jpgNekem pedig ők voltak a személyes kedvenceim:

20180303_160423.jpg

20180303_153520.jpg

20180303_160713.jpg

20180303_154912.jpg

Mindemellett a konyhai kiegészítők is helyet kaptak, bár bevallom, nekem ez a része kissé csalódás volt. Vártam a  rengeteg kütyüt, mindenféle kiegészítőre számítottam,vártam, hogy elárasszanak a rengeteg újdonsággal, aprósággal, bármivel de úgy tűnik, idén nem ezen volt a hangsúly. Sebaj, majd jövőre. Azért találtam pár dolgot, amibe beleszerettem,: (Ez egyértelmű, hogy is lehetne másként, nem? :/)

20180303_160947.jpg

20180303_153953.jpg

20180303_153646.jpgÉs természetesen találkoztam az évek óta tartó rendületlen szerelmem megtestesítőjével :D 
20180303_154133.jpgEgyszerűen csodaszép. Élőben. Így, matt feketében. Majd egyszer! ;)

Összességében jó program volt,  nagyon sok szépséget láttunk, találkoztunk újdonságokkal, aki pedig konyhaátalakítás vagy berendezés előtt áll, rengeteg hasznos ötlettel bővíthette az ismereteit tanácsadók segítségével.

Mi, azért jól éreztük magunkat :D
28700911_1614314231991346_2006763869400496928_o.jpg

Ti voltatok kinn? Milyen tapasztalatokkal tértetek haza?

A cikk elején megtalálható fényképek forrása: Konyhakiállítás

A többi kép pedig saját kép

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr1613722618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása