Saját Otthon Projekt

Bohém családi otthon Sydney-ben

Bohém családi otthon Sydney-ben

2018. 06. 28. Diamia8

Véleményem szerint az ausztrál otthonok között is legalább annyi csodás van, mint a Föld másik féltekéjén található skandináv országokban. Ráadásul rendelkeznek pluszban valamilyen megfoghatatlan derűsségel és vidámsággal, amitől rögtön elkap a "Jaj, de beköltöznék!" érzés.

Valahogy irigylem a bohémságot, amit szinte minden helyiségbe be tudnak csempészni és legszívesebben én is hasonló hangulatúra tervezném otthonom. Legalább is ez van a tervben és az eddig összeválogatott bútorok is nagyjából ezt az irányt határozzák meg. Már "csak" idő, pénz és energia kell, hogy ezt az életben is meg tudjuk valósítani! :)

Mai lakásbemutatónk tulajdonosának, Chloe-nak úgy látszik, hogy mindhárom fontos tényező rendelkezésére állt, mert egy olyan álomotthont hozott létre, amilyenről én is álmodozom. 

Mind a bútorok, mind a szőnyegek és a kiegészítők tökéletesen passzolnak és igazán időtálló a stílusuk. Kifinomult stílusérzékét pedig titkon irigylem is... Ha pedig valaki rendelkezik egy hasonló talalószekrénnyel, mint ami az első képen szerepel, akkor nyugodtan jelezzen, mert pont ilyet keresek! :)  

9_1.jpg

6_1.jpg

1_4.jpg

7_2.jpg

3_4.jpg

2_4.jpg

12.jpg

8_1.jpg

14.jpg

4_3.jpg

5_3.jpg

10.jpg

13.jpg

11.jpg

15.jpg

Forrás: nicolevalentinedon.com

Fotók: Jacqui Turk  Styling: Nicole Valentine Don

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.  

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr4114068733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2018.06.29. 13:40:12

Szép, de ezeket a habos-babos szőnyegeket kihagynám. Nagyon nem praktikusak és véleményem szerint nem is illenek oda. Giccsesek, rontanak a letisztult összképen.
De azt is megértem, ha valakinek egy darabig ez bejön. :o)
süti beállítások módosítása