Saját Otthon Projekt

Az utóbbi idők legjobb Ikeás bútorátalakításai

Az utóbbi idők legjobb Ikeás bútorátalakításai

2018. 09. 19. Diamia8

Mindig is szerettem az olyan megoldásokat, ahol egy teljesen átlagos Ikea bútort a tulajdonosa a saját ízlésére formálta vagy teljesen megváltoztatta, vagy esetleg az eredetitől teljesen eltérő funkciót adott neki.

Néha azonban, ha egy igazán kivételes átalakítással találkozom totálisan elkap az az igazi "váó" érzés. Ilyen esetekben nem csak az ötlet, hanem a megvalósítás is tökéletes. Gyakran olyan is az ember érzése, hogy nekem tutira nem sikerülni ugyanígy megvalósítani, ha másolni szeretném...

Ebben a bejegyzésben pont ilyen hack-eket válogattam össze és rögtön a kedvencemmel kezdem, amely eredetileg egy Ivar szekrény volt. Egyébként véleményem szerint ez a szekrény pont azért szuper, mert a natúr fa meghagyja a lehetőségét, hogy a saját ízlésünkre formáljuk. Na, de ilyen szuper ötlet, hogyan pattan ki valaki buksijából?

ivar-ikea-hack-septemberedit_com-9.jpg

Aztán még közkedvelt hack alapanyag a Forsta ülőke is, amelyből akár ilyen lerakóasztalt is fabrikálhatunk:

bijzettafel-van-ikea-krukjes.jpg

Kettő darab Ekby Alex polcból és asztallábból pedig saját fésülködőasztalt varázsolhatunk magunknak:

modern-dressing-table-1.png

Ismét Frosta ülőkés átalakítás következik, ahol plafonra szerelhető polcos tárolót készítettek belőle:

hangkastje-kruk-wit.jpg

Az Ikea Kallax is népszerű, ha az átváltoztatásról van szó. Ennek természetesen az univerzális formája és kedvező ára az oka elsősorban:

completed_ikea_bookcase_turned_lockers-0748.jpg

Nem tudok elszakadni a Frosta ülőkétől, de ez a gurulós tároló megoldás szuper megoldás gyerekszobába:

ikea-hack-frosta-filz-utensilo-basteln-statt-naehen-00-690x552.jpg

Ha már szóba került gurulás, akkor a Knagglig fa tárolóból készített éjjeliszekrény lesz a következő:

54ba7be2ab5666df83490b74b2f5c00c.jpg

A másik univerzális tároló a Besta, amit szintén végtelenségig lehet hackelni:

pimp-my-ikea-besta-l-ahlkcg.jpeg

Utolsónak pedig egy Karpalund étkezőasztal vázából készítettek gurulós konyhai szigetet:

dynamic_resize.jpg

Szerintem mindegyik igazán egyedi ötlet, amit érdemes megvalósítani. Ti szoktatok Ikeát hackelni? Ha igen, akkor küldtök képet?

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.   

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr6114242175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bobijub 2018.09.20. 17:48:32

ez a izé kábé azoknak kell, akiknek nem is kell. hogy gyönyörűen áradozik a tökjóságokról, de az, hogy mi is lett csinálva, csak azok tudhassák, akik betéve tudják a teljes ikeakatalógust, és azt is tök jól tudják, nem első, hanem mínuszegyedik ránézésre, hogy mi és azt is hogy hogyan lett ráhekkelve az eredeti cuccra. talán az egyetlen kivétel, a két egymásrapakolt, meglábazott izé.

Diamia8 2018.09.20. 17:51:17

@bobijub: Lehet, hogy így érzed, de ezek nem az én munkáim. Megtisztelem az alkotókat, hogy belinkelem a fotón a forrást és ha rákattintasz, akkor megtalálod a részletes leírásokat. Alul jeleztem is, hogy a források a képre kattintva elérhetőek.
A saját alkotásaimat mindig részletesen leírom, hogy hogyan készítem, fázisfotókkal.