Saját Otthon Projekt

Mangó és szilva - kosárkába bújtatva

Mangó és szilva - kosárkába bújtatva

2018. 10. 08. Schulz Veronika

Egy kis őszi finomságra vágytam, és az elsődleges tervem a tegnapi napra az volt, hogy valami olyat fogok készíteni, amibe lehetőségem lesz fügét használni. (Mostanában rákattantam, nem tudom, mi történt...)

Így délutáni program keretében leszaladtam a közeli boltba, ahol is megdöbbenve tapasztaltam, hogy keresztülhúzták a számításaimat: Nincs füge!

Gyors újratervezés, korábbi ötlet kuka. Lássuk, mit adnak a boltban. Maradt a szilva, legalább színben valami hasonlót sikerült választani. Amit gondoltam még, összeszedtem, majd hazaindultam, hogy nyugodtan kísérletezni tudjak. 

Egy desszertkosár-féle lett a végeredmény és nem bántam meg, hogy nem kaptam fügét, így megszülethetett az alábbi kreálmány:
20181008_172728_1_fotor.jpgHozzávalók:

20 dkg liszt (tk. és fehér liszt, vegyesen)
25 gramm mandulaliszt
2 marék zabpehely (nagyszemű)
75 gramm puha vaj, felkockázva
1,5 evőkanál édesítő (Stevia+eritrit keverék)
1 egész tojás
1 csipet só

Első körben a száraz hozzávalókat kimértem, összekevertem, majd hozzáadtam a nedves összetevőket, alaposan összegyúrtam, majd a hűtőbe tettem nagyjából 1 órára, pihenni. 

Közben elkészítettem a krémet:
1 kis doboz mascarpone
1 evőkanál édesítő (Stevia+eritrit keverék)
1 mangó felkockázva
ízlés szerint szeletelt mandula

Ez is végtelenül bonyolultra sikeredett: a fenti hozzávalókat egy botmixer segítségével összepürésítettem, fél órára hűtőbe tettem. 

A tésztához az általam kiválasztott formákat vajjal bekentem, a sütőt előmelegítettem 180 fokra (alsó-felső sütés) és a tésztakosarakat nagyjából 15-20 perc alatt készre sütöttem.

Megvártam, míg kihűlnek, ezután mehetett rá a korábban elkészített krém. Díszítésként szeletelt szilvát helyeztem rá, meglocsoltam egy kis csokiöntettel (természetesen cukormentes) és már ettük is! :)

Láthatjátok, hogy rém egyszerű elkészíteni, úgyhogy aki úgy érzi, távol áll tőle a "konyhatündérség", bátran készítse el, mert gyerekjáték, semmi nehézség, vagy csavar nincs benne, pozitív tapasztalat lesz a vége, garantálom!

Boldog, jó étvágyat hozzá!
20181008_172728_1_fotor.jpg

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.  




A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr9414288493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.