Saját Otthon Projekt

Fényképtartós fényfüzér a gyerekszobába

Fényképtartós fényfüzér a gyerekszobába

2019. 01. 29. Diamia8

A gyerekszoba került most picit mostohahelyzetbe, mert most ott haladnak leglassabban a dolgok.  Még mindig nem sikerült felfúrnunk a könyvespolcot és a képeket. Ennek eredményeként pedig az ágy alatti falrész meglehetősen üresnek hat.

Addig pedig ide nem szeretnék végleges megoldást, amíg meg nem vesszük oda a kihúzható kanapét, de szerettem volna, hogy picit otthonosabbnak hasson. Így kerestem alternatív megoldást a problémára és akadtam rá a Gearbest-nél egy csipeszes  LED-es fényfüzérre, amely hosszban is pontosan tökéletesen passzolt ide:

ledes_fenykeptarto.jpg

ledes_fenykeptarto5.jpg

ledes_fenykeptarto2.jpg

A legjobb benne, hogy végre egy olyan elemes változat, amiben nem kell 2 naponta cserélni az elemeket, mert körülbelül már 1 hónapja használjuk változó intenzitással, de még mindig az első elemek vannak benne. Ráadásul még az ágyat sem kellett összeszegelnünk, mégis ennyi rajzot simán elbír:

ledes_fenykeptarto3.jpg

ledes_fenykeptarto4.jpg

ledes_fenykeptarto1.jpg

Többféle változata van egyébként:

- olcsóbb, de kisebb elemtartós, ami csak 3 EUR

- távirányítós változat

- ami nekem van

A képek sajátok, de a bejegyzést a Gearbest támogatta.

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr6414578968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása