Saját Otthon Projekt

WineRose, egy gyermekkori álom megvalósulásának színtere

WineRose, egy gyermekkori álom megvalósulásának színtere

2019. 02. 13. Diamia8

A blogon szerintem nem igazán említettem, de réges-régen, még gyerekkoromban kézilabdáztam. Aztán már felnőttként kezdtem el újra a Csopak női kézilabdacsapatában játszani pár évet. Nagyon szerettem, de aztán óriási változott az életem és azóta nem fogtam kézilabdát a kezembe.

Ebben az időben ismertem meg Kittit, mint csapattárs. Most pedig aktív követője vagyok, mert létrehozott egy kreatív oldalt. A WineRose ötletét egyébként még 2-3 éve eszelte ki, amikor egyik reggel az ágyból kikelve csak úgy egyszerűen beugrott neki. Eredetét tekintve pedig a WineRose név a két kisgyermekének nevéből, a Vincéből és a Rozinából származik. 

2019-02-07_08_47_04_1.jpg

Kittinek már gyerekkorában is az volt az álma, hogy másoknak örömet okozhat azokkal a tárgyakkal és játékokkal, amiket ő maga készít. Akkoriban is már gyakran alkotott különféle technikákkal és aktívan rajzolt. Az álom megvalósulására azonban várnia kellett egészen gyerkőcök megszületése utáni időszakig, mert csak tavaly augusztusban nyílt rá alkalma, hogy elindítsa a WineRose Facebook oldalát.

Jelenlegi repertoárjában különféle cuki textil figurák, horgolt tárolók, táskák és az új szütyők vannak, amelyek az eldobható nejlon zacskókat hivatott kiáltani.

photo_1541708286900.jpg

A trendek és a mai irányzatok nagyon tetszenek neki és nagy hatással vannak rá, de azért szeret visszanyúlni a múltba is.  Leginkább a Pinterest-ről insprirálódik, mert szerinte ami ott nincs, az már nem is létezik. Szereti gyűjtögetni az ötleteket és utána a saját ízlésére formálni. Illetve, ha meglát egy szép anyagot, akkor rögtön szárnyalni kezd a fantáziája. 

A boltjában jelenleg a bevásárláshoz használható szütyők a legnépszerűbbek, mert szerencsére kezdik felismerni az emberek, hogy milyen hatással vagyunk a bolygónkra, mennyire károsítjuk a növény és állatvilágot. Szerinte így apró léptekben, de már tudnak tenni a Föld jövőjéért.

2019-02-08_06_57_23_1.jpg

Személyes kedvencet termékei közül nehéz lenne választania, mert igazából mindegyiket egyformán szereti és mindegyiket másért. De tény, hogy a nyuszik hihetetlen cukik. ♡

img_20181214_074512_808.jpg

img_20181114_141804_095.jpg

Arra a legbüszkébb, hogy bele mert vágni. Hiszen évek óta csak álmodozott róla, aztán egy napon jól felszívta magát és elindította az oldalát. Legyőzte a saját félelmeit.

A jövőre nézve a tervei közt a fejlődés és tanulás szerepel elsődlegesen. Illetve szeretné még sok tervét megvalósítani, mert rengeteg ötlet van a fejében. 

2019-01-13_04_50_50_1.jpg

img_20181211_224939_882.jpg

Jelenleg csak a Facebook oldala és Instagram oldala működik, de tervben már a saját honlap is. Illetve néhány környékbeli vásáron már volt és szeretne a jövőben rendszeresen járni, mert sokkal jobban szeret a vásárlóival személyesen találkozni. 

2019-01-13_17_01_54.jpg

2019-01-17_06_38_32_1.jpg

2019-02-08_06_57_22_1.jpg

img_20181031_065821_435.jpg

20190113_160655.jpg

Személy szerint én nagyon szurkolok Kittinek, mert öröm látni, hogy ilyen csodás dolgokat hoz létre. Valóban büszke lehet magára, hogy belevágott, mert sokan egész életükben csak álmodoznak, de igazi tettre nagyon kevesen szánják rá magukat.  

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr1714616892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása