Saját Otthon Projekt

A kert projekt

A kert projekt

2019. 03. 04. Diamia8

Sokat hallgattam annak idején, amikor még csak álmodoztunk a családi házról, hogy majd meglátjuk, hogy egy háznál mindig van mit tenni, sohasem lehet elérni a kész állapotot. 

Vicces, de röpke fél évvel a beköltözés után alatt ezt csak igazolni tudom. Ezért is döntöttünk úgy, hogy eltoljuk a konyha + fürdőszoba projektet a fűtési rendszer korszerűsítése projekt mellé. Így legalább bent már nem vár ránk túl sok minden és koncentrálhatunk a másik nagy falatra, a kert projektre.

Márpedig itt is szembesültem vele, hogy amit és amennyi mindent szeretnénk, azt biztosan nem tudjuk egy nyár alatt  meglépni. Sőt!!! 2 nyár is kevés lesz... Azonban ez cseppet sem szomorít el, mert az igazat megvallva szeretném élvezni a kert adta örömeket és nem minden hétvégén csak dolgozni rajta.

Pontokba is szedtem, hogy miket terveztünk még az idén megvalósítani. Teljesen rá is vagyok pörögve témára és folyamatosan pipáljuk ki a nyitott akciópontokat: 

#1 Kerti bútor szett a teraszra, hogy kényelmesen tudjunk ücsörögni

Ezt a bútort még ősszel kinéztem és most meg is rendeltem. Mindenképpen igazi fát szerettem volna, mert nekem ez a műrattan nagyon idegen anyag. Ráadásul mivel fedett a terasz, így nem kell félni az esőtől sem.

undef_src_sa_picid_676652_x_1000_type_color_image.jpg

#2 Metszés

Mind a gyümölcsfák, mind a szőlő borzalmas állapotban volt és az elsődleges feladat, hogy megpróbáljuk az eddig elkövetett hibákat kijavítani. Ezért a Férjem kordont készített a szőlőnek és vissza is metszette, hogy most már szépen lehessen alakítani.

20190217_131911.jpg

20190217_124219.jpg

20190217_124211.jpg

20190217_124215.jpg

A gyümölcsfákat is meg kellett kopasztani, mert egyrészt össze-vissza lettek metszve és amúgy sem szeretnénk, ha magasra nőnének. 

3# Favágás, új ültetése

Legnagyobb bánatomra ki kellett vágni a hatalmas diófát az udvarban, mert beteg volt. Nehezen egyeztem bele, de be kellett látnom, hogy úgyis ez lesz a vége és akkor jobb előbb túl lenni rajta.

20190103_144042.jpg

Emiatt választanunk kellett egy másik fát, amely nem nő túlságosan magasra és gyorsan is növekedik. Így esett a választásunk a Papír nyírfára. Meg is rendeltük, de még eddig nem szállították az időjárás miatt. 

Most már azonban remélem, hogy hamarosan megérkezik a többi növénnyel, amit megrendelem:

betula_papyrifera_papir_nyirfa.jpg

#4 Grillező

A grillező kérdése is az idén megoldandó feladatok között van. Nekem eddig legjobban az idei Ikeás tetszik, de még élőben is meg kell majd néznünk:

applaro-klasen-szenes-grill_0400612_pe566025_s4.JPG

applaro-klasen-szenes-grill_0430062_pe584419_s4.JPG

applaro-klasen-szenes-grill_0642727_pe701382_s4.JPG

#5 Kerítés

A hátsó kertben lévő csúnya palakerítésnek is mennie kell és a most annyira népszerű megoldást néztük ki, mert jól takar és roppant egyszerű a felhelyezése:

355_elso.png

#6 Növények

Sok-sok növényt szeretnék majd még a kertünkbe, de idén csak elkezdeni fogjuk a folyamatot. A rózsákat kivágtuk, mert egyikünk sem szereti a szúróssága miatt. Helyére levendulát terveztem az egész ágyásba az első terasz oldalába.

levendulaszedes.jpg

Szeretnék majd télálló eukaliptuszt is, de az oszlopos tiszafát és a Fürtöshangát már meg is rendeltem:

1_8.jpg

Az első kertbe, ahol a gyümölcsfák vannak és kevés a fény az árnyékliliom tűnt a legjobb megoldásnak:

arnyekturo-novenyek.jpg

Mindemellett pedig a füvesítési projekt is fut, mert az is nagyon el volt hanyagolva. Lesz is vele bőven dolgunk!

#8 Gyümölcsök

Mindenképpen szerettem volna piros ribizlit is a fehér és a fekete mellé, így vettünk is két tövet. Ezen kívül pedig a mamáméktól kapunk majd málnát is, mert azt a kislányommal mindketten imádjuk. Kíváncsi leszek, hogy majd sikeres lesz-e a projekt...

#9 Konyhakert

Eddig a teraszon sohasem sikerült a paradicsom, de most a szabadföldes módszerrel újra fogok próbálkozni. Ízre most az Ökörszív paradicsom a kedvencünk, így olyan palántákat kérek majd a Anyósomtól. Ráadásul nekik van a kedvenc paprikáimból is, így abból is ültetnék az idén.

A másik fontos pont a fűszerek kérdése, hiszen nincs is jobb, mint a kertből szedni. Rozmaring és citromfű már van, de lesz petrezselyem, menta, bazsalikom és oregánó is.

#10 Medence

A medence egyébként még kérdéses, hogy idén megvalósul-e, de inkább optimistaként felveszem a listára. Ha meleg lesz a nyár, akkor tuti veszünk egyet, hogy lehessen minden nap pancsolni!

palermo-medence-szett-d-457x122-m_ffa140.jpg

#11 Garázstető

Az idén ősszel a garázs tetejét is ki kellene cserélnünk, mert több helyen beázik. Ez lenne a garázs projekt első része, mert kívül és belül is totálisan fel kell újítanunk majd. 

Láthatjátok, hogy feladat és terv van bőven! Igazán mozgalmas kertszezon vár ránk... :)

A képek forrásait rájuk kattintva éritek el vagy saját tulajdon.

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.   

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr7814268947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.