Saját Otthon Projekt

Drew Barrymore lakberendezési kollekcióval rukkolt elő

Drew Barrymore lakberendezési kollekcióval rukkolt elő

2019. 04. 01. Diamia8

Drew Barrymore egyike azon színésznőknek, akik kisgyermekkoruk óta Hollywood bűvkörében éltek és szinte beleszülettek a sztárságba.

Így abszolút érthető, hogy a negyvenes éveire már a színészet nem köti le annyira és kipróbálja magát teljesen más területeken is. Először létrehozta a Flower szépségipari márkát, amelyet most a Flower Home lakberendezési kollekció követ. 

drew-barrymore-furniture.jpg

Maga a kollekció elsőre megtestesíti azt, amilyennek én mindig is képzeltem Drew Barrymore-t: színes, vidám, bohém és vibráló, igazi eklektikus varázslat. A kollekció egyébként több, mint 200 darabból áll és a Wallmartban érhető el. Vannak az áruk alapján számunkra is abszolút elérhető darabok, de láttam poszter több, mint 150.000 forintért is. 

Rengeteg darab fogott meg, amelyek egy semlegesebb térben sokkal jobban mutatnak, mint együtt, mert így számomra a látvány már túl vibráló. Szívesen vennék pár vázát, de a mid-century-modern bútorok igazán a szívem csücskei lettek. Nektek tetszik a kollekció?

flowerhome-blushingboho-1553723822.jpg

e2b1d3f6-c89b-4bd3-b5a4-bc09586d4166_2_8ff16c198ae9051a016acff1cc174ea6.jpeg

flowerhome_bedroominbloom.jpg

flowerhome_bungalowvibes.jpg

k2-_4a53d3e3-786f-4c74-b4c1-4217a4265d44_v1.jpg

2d61e0df-eeb8-4fc3-b6fe-9b0b3324f5f0_2_86053b26c042e65342f0ffacb115a740.jpeg

1c25fcac-7f2b-436e-904c-737aeba070cd_1_647d51e27fbb3f339cb2b0af1a40f4d7.jpeg

rd-flower-1551-f-1553723923.jpg

k2-_ac194e51-684e-4825-a3f1-486e92f6aec6_v1.jpg

02_5.jpg

03_6.jpg

44784-flower-getthelook-sunsoakedbedroom-v0-1553723872.jpg

4afcfcef-78e9-4055-aa56-45007ec1cad4_2_485d4b19499b4b06b2cef13132e4231d.jpeg

6be24a3e-058d-49d1-aba4-b121b8ab4fd4_3_0a243e8882b311d2ccf851f6a32b2c16.jpeg

7e6a75d5-b654-4125-8a1b-3d3532fbfbe1_1_f5e1de5e6d02e2a278984191b5b323be.jpeg

9e373b89-467c-4863-aa1a-13156207f018_2_d4def4d7bc6067ef59ec73d056b8921c.jpeg

a3402353-7ab5-402e-8fde-8acebadb3e25_1_3ffb7c6dcb90f5c5b3eb92ab3e0f1a46.jpeg

drew-barrymore-lead-image-1553719268.jpg

drew-barrymore-walmart-home-decor-today-inline3-190329_5529d223a6bf08a56e5f192f5e39f290_fit-560w.jpg

 

A képek forrásait itt találjátok: walmart.com

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.   

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr7814728331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.