Saját Otthon Projekt

Tradicionális magyar minták, nem tradicionális módon a húsvéti tojásokon

Tradicionális magyar minták, nem tradicionális módon a húsvéti tojásokon

2019. 04. 06. Diamia8

Sokszor elmélkedem azon, hogy miért nem járok inkább a kitaposott úton? Miért keresek olyan megoldásokat, amelyek rizikósak és nem biztos, hogy sikerülnek?

Persze jó dolog kísérletezni, és látni, hogy sikerül az elméletben megálmodott dolog, de az igazat megvallva nem mindig jön be "szuper" ötlet. Természetesen a blogra ezen az alkotások nem kerülnek fel. Azonban volt már olyan eset is, ami után jó ideig elment a kedvem a kreatívkodástól. :)

Húsvéti tojás terén is vannak "bődületesen szuper" ötleteim, amelyek végén rájövök, hogy jobb lett volna talán nem ekkorát újítani és kicsit hagyományosabb módszerrel kezdeni. A mai bejegyzésem is pontosan egy ilyen eset, de legalább itt a végeredmény még vállalható, akkor is, ha sima alkoholos filccel sokkal szebben és sokkal egyszerűbben megvalósítottam volna.

Így viszont a gyöngytollal 3D-s felületet kaptam, amely végeredményben még tetszik is. Gyöngytollal, tojásra dolgozni azonban csöppet sem egyszerű és nagyszerű feladat. Mindenesetre a minta igazi tradicionális magyar minta, csak a színek térnek el a megszokottól. Szeretem a pasztell árnyalatokat és így vidámabbak is. Nektek tetszenek?

tradicionalis_uj_husveti_tojas03.jpg

tradicionalis_uj_husveti_tojas04.jpg

Hozzávalók:

  • Műanyag tojások
  • Különböző színű gyöngytoll
  • Tradicionális magyar tojás minták, hogy le tudjuk másolni őket
  • Ceruza az előrajzoláshoz

tradicionalis_uj_husveti_tojas06.jpg

Elkészítése:

#1 - Válasszunk nekünk tetsző, nem túl bonyolult mintákat! Felrajzolni könnyű, kifesteni nehezebb lesz a gyöngytollal.

#2 - Rajzoljuk fel ceruzával a tojásokra:

tradicionalis_uj_husveti_tojas07.jpg

#3 - A felrajzolt minta alapján színezzük ki a tojások egyik felét. Majd várjunk 1 napot a szárazással és ismételjük meg a műveletet a másik oldalon is és már készen is vannak a tojásaink:

tradicionalis_uj_husveti_tojas01.jpg

tradicionalis_uj_husveti_tojas02.jpg

tradicionalis_uj_husveti_tojas05.jpg

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.   

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr1714720445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.