Saját Otthon Projekt

Egy magyar beauty blogger otthona

Egy magyar beauty blogger otthona

2019. 05. 16. Diamia8

Mindig is vonzott más bloggerek otthona és szívesen kukkantok be hozzájuk. Így lehet igazán megismerni, hogy hogyan is élnek és hogyan alakítják ki személyes terüket. A legtöbbször jó látni, hogy az igényesség az élet minden területére kiterjed azoknál a bloggereknél is, akik nem lakberendezéssel kapcsolatosan blogolnak.

Ma Zsuzsa - Beauty Heaven blog - 48 négyzetméteres, újépítésű otthonába látogatunk virtuálisan és közben megismerkedhetünk a blog és az otthonuk történetével is. 

A lakást még 2015. júniusában vásárolták, de előtte 2 éve tervben volt a költözés. Akkoriban egy panellakásban laktak, amit nagyon szerettek, de vonzotta őket egy új, lakóparki otthon lehetősége is. Mindenképp a város szélén szerettek volna lakást vásárolni, és lehetőleg közel a telkükhöz, így esett a jelenlegire a választás.

Akkor még szerkezetkész állapotban volt, így volt lehetőségük saját ízlésükre formálni. Egy amerikai konyhás nappaliból, egy hálószobából és fürdőből áll.

A lakás maga dél-keleti fekvésű, nagyon világos és napfényes. Kis méretei ellenére nagyon tágas hatást nyújt a sok fénynek, a világos színeknek köszönhetően, és előnyös, hogy a nappali és a konyha egy tér.

img_0678.jpg

Zsuzsa kedvence helysége a nappali, mert imádja a színeit, a hangulatát, a rengeteg fényt, és hogy olyan kis kuckós. Egyébként éjszakai bagoly típusnak vallja magát, a blogon is éjjel dolgozik általában, így ha Férje elvonul a hálóba, az övé lesz az egész nappali-konyha birodalom. Ilyenkor jöhet a munka, éjfél után pedig egy hatalmas tál gyümölccsel a kedvenc sorozata.

_mg_9111.jpg

img_0673.jpg

_mg_9109.jpg

A legbüszkébb arra, hogy a fürdőszoba burkolásán kívül mindent maguk csináltak a férjével. A konyhaszekrénytől kezdve, a fürdőszoba bútorig mindent.

A beköltözés óta megtanulta beszabni és lerakni a fapadlót. Ugyanakkor nem akadály neki egy polcot, fürdőszobaszekrényt sem felfúrni és felszerelni. Már szinte nincs is olyan dolog, amiért a férje segítségét kellene kérnie, és ez számára az igazán jó érzés.

_mg_9100.jpg

_mg_9108.jpg

Még az előszobába a mintát is saját maga festette fel. Az ihletet hozzá Juditu adta, akinek az előző lakásának hálószobájában volt ilyen minta, amibe Zsuzsa azonnal beleszeretett. 

_mg_8005.jpg

_mg_8006.jpg

_mg_9135.jpg

Ha most vették volna a lakást, akkor a fürdőszobába már egész biztos, hogy nem szürke csempét választana, és egy lábas kád is nagy vágya. De hamarosan beteljesedik az álma, ugyanis ismét költöznek, de ezúttal egy picike kertes házba, ami komplett felújítást igényel. Így tovább fejlesztheti barkácstudását, és véghez viheti a terveit, amik a lakásuk megvalósítása óta kialakultak a fejében, és nem hagyják nyugodni. :)

img_0694.jpg

img_0703.jpg

Stílusokat tekintve nem tud kiemelni egy konkrét stílust, ami tetszik neki. Az alap a modern, de szereti keverni más stílusokkal, akár többfélével is. Szereti a hófehér falakat, a fehér bútorokat, de a kiegészítőkkel igazodik az évszakokhoz. Nagyon tetszenek neki a natúr anyagok, a bambusz, a rattan, stb. Szerinte melegséget visznek az összképbe, és imád régiségpiacokon is kincsek után kutatni. Legújabb szerzeménye 4 db régi étkezőszék, amiket remélhetőleg majd fel fog újítani, ha lesz rá ideje. 

 A blogot hivatalosan 2014-ben indította, de rögtön az indulása után másfél év szünet következett. Édesanyja betegsége megkeserítette a mindennapjaikat, és minden percét vele szerette volna tölteni, nem érdekelte semmi más. Sajnos azonban elveszítette Anyukáját, de csak fél év múlva, 2016-ban kezdett el normálisan foglalkozni a bloggal. Hobbinak indult, de ma már kicsit hivatás is, mert sok céggel dolgozhatott együtt már eddig is a blognak köszönhetően, amiért igazán hálás is. 

Jelen pillanatban minden energiáját felemészti, hogy az előttük álló évet megtervezze. Jelenlegi lakásukból éppen költöznek és az átmeneti időszakot a telkükön tervezik eltölteni, és gyakorlatilag minden percben kádakon, csempéken és engedélyeken gondolkozik. :) 

Zsuzsát és a blogját az alábbi felületeken tudjátok követni:

 

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.   

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr5814795016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xyyyxyxyyxyxyyx 2019.05.19. 20:20:45

" kívül mindent maguk csináltak a férjével"

Ez komoly, hogy ebben a lakásban férfi is lakik???

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.05.19. 20:20:53

Cenzúra...
Egyébként ez nem otthon, ez egy kirakat.
Csak szólok...

dreamer3 2019.06.02. 07:49:56

Azért, mert ezt a fáradt rózsaszínt egy férj sem engedné és azért, mert túl nagy a rend...

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.02. 07:50:13

@Diamia8: én biztosan sírva menekülnék... mond valamit az a szó, hogy "steril"? :D

dreamer3 2019.06.02. 07:50:16

Azért, mert ebbe a fáradt rózsaszínbe egy férj sem egyezne bele és azért, mert túl nagy a rend...