Saját Otthon Projekt

10 kedvenc újdonság az Ikea 2020-as katalógusából

10 kedvenc újdonság az Ikea 2020-as katalógusából

2019. 08. 20. Diamia8

Biztosan minden lakberendezést kedvelő ember ugyanúgy várja az augusztust, mert akkor jelenik meg az Ikea következő évi katalógusa. 

Hasonlóan érzek én is évről-évre és rögtön többször is átlapozom. Egyből elmentem a kedvenc darabjaim és sokszor igencsak gondolkodóba esek, mert még mindig van mit beszerezni 1 éves otthonunkba.

Az idei katalógus leginkább azért tetszik, mert látom mögötte azt az igyekezetet, hogy otthonunkat a műanyag helyett végre újra természetes anyagokkal töltsük meg. Márpedig a természetes anyagok melegséget hoznak, tartósak és könnyebben megújíthatjuk őket, ha változásra vágyunk. 

Érdekes, hogy mostani otthonunkat is már ennek megfelelően próbáltam kialakítani és tudatosan választottam már fából bútorainkat. A kedvenceim listájában is egyébként megjelenik ez a törekvés.

download.jpg

the_nordroom_ikea_catalog_2020.jpg

the_nordroom_ikea_catalog_2020_1.jpg

Nem is húzom tovább az időt, hanem rögtön rá is térek a kedvenc 10 darabomra:

#1 Nilsolve étkezőszék

Székmániás énem azonnal rohanna megvenni, mert légies, természetes anyagból készül és igazán kényelmes darabnak látszik. Őszintén szólva erősen gondolkodóba is estem, de először a tökéletes asztalt kellene megtalálnom... Ha pedig elférne... ;-)

the_nordroom_ikea_catalog_2020_2.jpg

#2 Busco karosszék

Nem árulok el nagy titkot, de odavagyok a rattanért és ez az imádat nem akaródzik csillapodni. Az egyetlen problémám, hogy a férjem éppen ellenkezőleg van velük. Ráadásul csak kint tudja elképzelni, pedig a rattan már évek óta bent is hódít. Ezért nem lett Ikea Stockholm rattan karosszékünk. Végül nem bántam meg, mert így egy pár csodás Mid-Centrury-Modern stílusú karosszék virít a nappalinkban, amelyek igazán örök darabok.

buskbo-arm-chair.png

#3 Listerby konzolasztal

Egyszerű és igazi skandináv minimalista dizájn, ami ráadásul tölgyből van. Tökéletes és örök darab, ami szinte mindenhol jól mutat.

console.jpg

#4 Skuggbracka ágynemű szett

Örök kedvencem a fekete-fehér párosítás, így ez az ágynemű igazi telitalálat számomra. Totálisan odavagyok érte!

the_nordroom_ikea_catalog_2020_3.jpg

#5 Nikkeby komód

Habár a piros nem tartozik a kedvenc árnyalataim közé, de ez a légies és modern formájú komód teljesen elcsábított. Igazán figyelemfelkeltő darab, amely igazán vonzza a szemet.

29790874-c43d-4b30-baaf-404bf07cafcf--ph158522.jpg

#6 Jonaxel keret és kosarak

Végre egy ötletes megoldás arra az esetre, ha beépített gardróbszekrényünk van, de szeretnénk a tárolást benne modernizálni. Remekül kombinálható igényeink szerint és erősen elgondolkodtatott, hogy a kazánházba ezt a tárolási megoldást válasszam a praktikussága miatt.

the_nordroom_ikea_catalog_2020_4.jpg

#7 Kinxhult lámpák

Természetes anyagból készültek és minden szobát feldobnak. Kell ennél több?

30ac3c7e-7915-4e3d-83ed-203bbbdd54a9-ikea-2020-catalog-trends.png

#8 Vispack képakasztó

Bambuszból készül, ami gyorsan megújuló erőforrás, így igazán környezetbarát anyag. Ezen kívül egyszerű, letisztult és mégis mutatós módja képeink akasztására.

5ffbc755-eddf-4a99-907a-50eeefbdb471-ikea-nature-2020-trend-decor.png

#9 Symfonisk asztali lámpa Wifi-s hangszóróval

A Sonos világhírű hangtechnikai céggel együttműködve született meg ez az igazán ötletes megoldás, ahol két legyet üthetünk egy csapásra. 

a55e4add-d69f-497b-972d-c7048cbe3bcf--ph161839.jpg

#10 Lubban szervírozó kocsi

Kicsi és mutatós darab, ami könnyen mozdítható. Akár lerakóasztalként és éjjeliszekrényként is kiváló választás lehet.

299db006-073b-4e68-81b1-c14c00d905c8--ikea-catalog-organizers-2020-cart.jpeg

Nektek mik a kedvenceitek?

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr5315011238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása