Saját Otthon Projekt

Csodás otthon az őszre hangolva

Csodás otthon az őszre hangolva

2019. 11. 06. Diamia8

Az idén valahogy nem kerültem karácsonyi hangulatba novemberre, de őszintén szólva az őszi is még csak most ért el. Talán az elhúzódó nyár és vele a túlságosan is meleg időjárás okozza ezt a különleges anomáliát nálam.

Ha pedig végre november elején elért az őszi hangulat, akkor ideje fokozni! Ezért a mai lakásbemutatóban egy őszi hangulatba hozott otthonba kukkantunk be, amely egyébként egy kanadai DIY blogger, Lindi tulajdona (lovecreatecelebrate.com).

A háza minden szegletét férjével együtt újították fel és most végre elérkezett az idő, hogy az alsó, közösségi tereket bemutassák mindenkinek. Az őszi hangulatot fokozza a sötétzöld fal, amely erős kontrasztot is ad egyben a natúr és fehér árnyalatokkal. Ez volt az a pontja az otthonuknak, amely először megfogott és keltette fel az érdeklődésemet.

A dolgozósarok pedig a másik része, mert ötletesnek találom a megoldást, amivel összerakták Ikea elemekből és saját kézzel készített polcokkal.

A konyha teljesen követi az amerikaik által annyira kedvelt, "farmhouse" vonalat, amely valóban szép, de már túlságosan sokszor láttam és ezért már nem hoz lázba. Nektek melyik része lesz a kedvenc?

corner-by-fireplace-decorated-for-fall-683x1024.jpg

minimal-coffee-table-styling-for-fall-683x1024.jpg

simple-fall-styling-with-grey-pumpkin-683x1024.jpg

modern-living-room-for-fall-683x1024.jpg

simple-side-table-styling-for-fall-683x1024.jpg

fall-blanket-ladder-683x1024.jpg

modern-dining-room-styled-for-fall-683x1024.jpg

fall-sideboard-styling-683x1024.jpg

simple-fall-dining-room-styling-683x1024.jpg

sideboard-styling-for-autumn-home-tour-683x1024.jpg

countertop-styling-for-fall-683x1024.jpg

fall-home-tour-kitchen-683x1024.jpg

fall-kitchen-tour-683x1024.jpg

kitchen-and-dining-room-styling-683x1024.jpg

fall-office-home-tour-683x1024.jpg

fall-home-tour-desk-683x1024.jpg

pompas-grass-at-desk-for-fall-home-tour-683x1024.jpg

fall-entry-683x1024.jpg

 A képek forrása: lovecreatecelebrate.com

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.   

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr9615255924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.