Saját Otthon Projekt

Ikea karácsony - 2019

Ikea karácsony - 2019

2019. 11. 23. Diamia8

Az idei karácsonyi szezon nálam valahogy igazán későn indult. Egyszerűen a jó idő miatt még az őszi hangulatom is csak október végén érkezett meg. Hogyan is gondolhattam volna a karácsonyra?

Pedig nálam szinte már hagyomány volt, hogy október közepén szinte talpig díszben a lakás, az összes csináld magad projektem készen van és csak a megfelelő fotózási időpontra vár… (Egyébként ez egy lakberendezéssel foglalkozó, de mindemellett DIY bloggerként nem számít különösen kirívó esetnek.)

Ehhez képest már november vége van és sehol egy karácsonyi kollekció, sehol egy élménybeszámoló? Még a karácsonyi posztjaimat is csak most kezdtem el… Tehát van mit behoznom a témában, így ezennel megnyitom a karácsonyi szezont!

Természetesen a hagyományok tisztelete fontos, így az Ikea idei Vinter kollekciója semmiképpen sem maradhat ki.

ikea03.jpg

Kár is lenne megfeledkezni róla, mert az idei évben a svéd lakberendezési áruház visszatér gyökereihez. Az egész kollekciót a kék, a piros és a fehér uralja, ami Svédországban hagyományosan a karácsonyi ünnep színei. A természetközeliséget és a letisztultságot a természetes anyagok és fa világos árnyalata tovább erősíti.

ikea05.jpg

ikea06.jpg

ikea12.jpg

ikea08.jpg

Nincs itt most csilli-villi, glamúrosság vagy esetenként giccsbe forduló ünnep. A csillogást csak a LED-es fények biztosítják és ettől lesz igazán szerethető az idei kollekció. Hiszen nem feltétlenül kell legszebb ünnepünknek nagyzolásról, az anyagi javak felhalmozásáról és a még többet érzésről szólnia. A puritánság és a kedves báj segít visszatalálni a helyes útra, ahol a karácsony a szeretetről és a szeretteinkkel töltött időről szól.

ikea10.jpg

ikea11.jpg

ikea01.jpg

ikea02.jpg

ikea12_jp13.jpg

ikea07.jpg

124538022.jpg

124538073.jpg

124538264.jpg

ikea04.jpg

Nektek mi a véleményetek az idei kollekcióról?

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr715319046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

annamanna 2019.11.24. 08:17:21

Néger kislányokkal súlyosbítva nehéz hitelesnek tekinteni a gyökerekhez való visszatérést.
süti beállítások módosítása