Saját Otthon Projekt

Idei húsvéti tojás karnevál

Idei húsvéti tojás karnevál

2020. 04. 07. Diamia8

Az idei húsvét rendhagyó lesz mindenki számára, mert nem látogathatjuk meg családunkat és kénytelenek leszünk továbbra is otthon maradni. A kislányomnak és nekem ez már a negyedi hét otthon és most értünk a mélypontra.

Mindketten nagyon kreatívak vagyunk és igyekeztük alkotással eltölteni az időt, de mostanra már nagyon szenvedünk szociális kapcsolataink hiánya miatt. Az előnye azonban az itthon töltött időnek, hogy közösen készültünk a húsvétra, együtt alkottuk meg a szokásosan fura tojásaimat és a móka kedvéért tojásvadászatot tartunk majd a kertben, ahol az ügyesek szuper meglepetésben részesülhetnek. Ezen kívül életemben először fogok "rendes", főtt tojást festeni és sonkát főzni. Nem mondom, hogy nem félek tőle... :)

Tojások tekintetében meg is látszik az itthon töltött idő, mert ismét sikerült jó pár különös ötlettel gazdagítani az eddig repertoáromat:

#1 Tojás fülbevalóból

Annak idején rendeltem egy lógós fülbevalót, de élőben túlságosan nagy és nehéz volt. Ebből kifolyólag sohasem hordtam. Pakolgattam az ékszereim között és a kezembe akadt. Ekkor beugrott, hogy milyen jól mutatna a fekete tojásaimmal:

husveti_tojas_karneval02.jpg

husveti_tojas_karneval01.jpg

husveti_tojas_karneval03.jpg

#2 Pöttyös harisnyás

A karácsonykor készített harisnyás gömbök után muszáj volt kipróbálnom a módszert tojásokon is. Különösen azért, mert ez a harisnya már egy másik és ezt is csak egyszer tudtam felvenni... Ha már a lábamon nem mutat, akkor mutasson a tojásokon!

husveti_tojas_karneval12.jpg

#3 Marimekko mintás tojás

Februárban ismét eljutottam munka ügyben Finnországba és egy skandináv dizájn mániás ilyenkor biztosan vásárol valami lakberendezéssel kapcsolatos dolgot a Marimekko-ból. A kedvenc fekete-fehér mintámból most beszereztem egy bögrét, a férjemnek egy zoknit és természetesen szalvétát is. Tojáson is ki kellett próbálnom és rögtön kedvenc is lett:

husveti_tojas_karneval13.jpg

#4 Szalvétatechnika kevésbe híres szalvétákból

Kedves nyuszikat, virágokat vágtam ki szalvétákból és azokkal díszítettem a tojásokat. Egyszerű módszer, amiben szinte nem lehet hibázni, de az ecsettel azért óvatosan kell simogatni a ragasztót:

husveti_tojas_karneval05.jpg

husveti_tojas_karneval04.jpg

#5 Textilmatricás tojások

Megtaláltam a textilmatricáim is és ez nagyon bejött a kislányomnak. Jól mutat a tojásokon és könnyű vele bánni:

husveti_tojas_karneval07.jpg

husveti_tojas_karneval08.jpg

#6 Kutyás tojás

Szeretett volna ő is egy állatkás tojást, így készült ez a sárga füles kutyus. A szemét most ragasztottuk, de természetesen lehet rajzolni is.

husveti_tojas_karneval10.jpg

husveti_tojas_karneval09.jpg

#7 Tojás lustáknak

Idén sem maradhatott ki egy igazán tökéletes választás lustáknak. Ehhez idén az Ikeás dekortapaszaimat vettem elő és lazán körbetekergettük a tojásokat:

husveti_tojas_karneval06.jpg

Hozzávalók:

husveti_tojas_karneval17.jpg

  • szalvéták
  • dekupázsragasztó
  • ecset
  • olló
  • ragasztópisztoly
  • textilmatrica
  • alkoholos filcek
  • dekortapasz
  • fülbevaló
  • filcanyag
  • mini pomponok
  • harisnya
  • szalagok

Az évek alatt szépen gyarapodott a tojásgyűjteményem és ezért lesz bőven alapanyag a tojáskereséshez. Ti milyen tojásokkal készültök idén?

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr5815591524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.