Saját Otthon Projekt

Elkészült a kocsibeálló, avagy már majdnem be tudunk állni a garázsba

Elkészült a kocsibeálló, avagy már majdnem be tudunk állni a garázsba

2020. 10. 11. Diamia8

Két éve lakunk a házunkban, de eddig egyszer sem álltunk be a garázsunkba. Sőt, még a kapun belülre sem nagyon volt rá példa, hiszen az esetek 99,9%-ban az utcában parkoltunk.

20201006_110927.jpg

A probléma ugyanis több összetevős és a megoldásukkal szépen lassan tudtunk csak haladni. Legelőször is, még tavaly ősszel lecseréltük a garázsajtót elektromosra és vele együtt a kapu is megkapta a gombnyomásra működő nyitási megoldást. A mottó az éljen a lustaság volt! :)

Így már kényelmesen nyílik minden, de a garázskapuig szinte végig füvön kellett volna végighajtani. Ez pedig teljesen tönkretette volna a füvet és latyakos időben még a föld is eldeformálódott volna. Tehát egyértelmű volt, hogy kell egy kocsibeálló, de hogy az milyen legyen, az nagyon sokáig nyitott kérdés volt.

Természetesen a legegyszerűbb megoldás az lett volna, ha az egész terület térkövet kap. Azonban én nem szeretem az olyan udvarokat, amelyek teljesen térkővel vannak borítva. Ridegek és nyáron nagyon felmelegednek. Ráadásul szeretem a növényeket és füvet is, de sehogy sem találtunk nekünk tetsző megoldást.

Tavasszal a férjem állt elő az ötlettel, hogy legyen kavicságy. A kaviccsal viszont az a probléma, hogy mozog és nehéz rajta járni. Az autó pedig szintén nyomvonalat járna ki rajta. Végül ekkor találta meg a férjem a legoptimálisabb megoldást, az ACO Self Pro Kavicsstabilizáló rácsát, ami nem engedi a kavicsot mozogni.

Nem nagyon hallottunk előtte róla, de az interneten mindenhol csak szuper dolgokat olvastunk erről a megoldásról. Éppen ezért kicsit szkeptikusan indultunk el ezen az úton, amely ráadásul nem is olcsó megoldás. 

Azonban a kapu utáni rész térkövet kapott. Szerencsénkre hosszas keresgélés után sikerült beazonosítani az előző tulajdonosok által lerakatott térkövet, a Barabás Téglakövet. Tehát már semmi sem állt az utunkba és szeptember második hetére ütemeztük a projektet.

Innen indultunk:

20200824_091141_1.jpg

 Először egy kis munkagéppel kiásták a bejelölt területet:

20200907_082517.jpg

20200907_082520.jpg

20200907_144833.jpg

A földet is elvitettük, de közben már hozták a murvát. Először durvább szemcséjűt, amire utána apróbb szemű került:

20200907_144837_1.jpg

Következett a nyomtáv kialakítása a szegélyek betonozásával:

20200908_172758.jpg

20200908_121732.jpg

A következő állomás a térkövezés volt, amivel a férjem és az apósom nagyon gyorsan végzett:

20200910_180442.jpg

A nyomtáv közé friss föld került, mert ide továbbra is a füvesítés volt a terv:

20200910_180452.jpg

Másnap pedig elkezdték lerakni a kavicsrácsot, de mivel menet közben szélesebb nyomtávot alakítottunk ki, így a rácsból utólag kellett még egy táblát rendelni:

20200910_180428.jpg

20200911_103710.jpg

20200910_180433.jpg

Kavicsnak mindenképpen valami kontrasztos színűt szerettem volna és eredetileg bazalt lett volna. Viszont bazaltbányát csak Uzsán találtam, de helyette végül is jó alternatíva lett az andezit.

Mindenképpen bányából terveztük elhozni a kavicsot, mert viszonteladókon keresztül az ár horribilis különbséget adott. Nem mindegy ugyanis, hogy 6.000 Ft vagy 50.000 Ft az alapanyag. Így ketten lapátolták be a bányánál a kocsiba a kavicsot és hozták el ilyen kedvező áron.

Az andezit is sötét, de nem teljesen szürke, hanem barnásabb árnyalatú:

20201002_083934.jpg

A hiányzó tábla kivételével készen is voltak és a tervezett 7 nap helyett 5 nap alatt be is fejezték a kocsibeállót. Hihetetlenül ügyeseken megoldották az egész projektet. A férjem szuperül szervezte az egészet és minden/mindenki itt volt a szükésges időben. Szerintem a végeredmény még szebb is lett, mint amilyennek eredetileg elképzeltem:

20200914_103951.jpg

Közben el is szórtuk a fűmagot. Öntöztük reggel és este, mert ekkor volt a legnagyobb meleg és még egy felhő sem volt az égen. Hátráltató tényezők ellenére gyorsan kinőtt:

20200917_180811.jpg

20200923_173148_2.jpg

20200923_173131_2.jpg

Első nyírás után:

20201002_083909.jpg

20201002_083854.jpg

20200925_120156.jpg

20201002_140230.jpg

20201002_140222.jpg

20201002_140134.jpg

Szemléltetésként pedig egy előtte-utána kép a projektről. Ugye, hogy milyen jól mutat?elotte_utana.jpg

Most pedig már csak a garázsban kell elpakolni és akkor végre be tudunk majd állni az autóval a garázsba... Ennek pedig még ősszel meg kell történnie, hogy télen végre ne kelljen kapargatni az autót. :D

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, kreatív alkotásról vagy gasztronómiai utazásról, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Instagram-on is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatotthonprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr616235178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igalisz 2020.10.13. 18:57:34

Mi is hasonló cipőben járunk, most kezdtük el felújítani a kocsibejárót. Nagyon tetszik ez a megoldás, mi is elgondolkoztunk a kavicságyon, de egy igen fontos kérdésem lenne: hogy takarítjuk le a havat róla? Tudom nincsenek már nagy telek, hó is kevesebb, de igen kellemetlennek tűnik a hó eltakarítása a kavicsról úgy, hogy a kavics felső rétege ott maradjon a helyén és ne a fűben találjam meg tavasszal ....

Diamia8 2020.10.13. 19:00:43

@igalisz: köszi szépen! Igen, erre mi is gondoltunk. Viszont itt Vecsésen a 9 év alatt csak 1x esett úgy hó, hogy nem 1cm volt és meg is maradt. Ez egyébként tavaly volt. Így úgy döntöttünk, hogy akkor nem takarítjuk majd, hanem átmegyünk rajta.
Murphy törvényei szerint tehát idén hatalmas hó lesz.

gabesz7004 2020.10.13. 20:13:58

Gratulalok! Tényleg szép lett! Imádom a “csináld magad!” módszereket és embereket! A hó ellen lehetett volna fűtőszőnyeget lerakni a kő alá, vagy óvatosan sózni ha szükséges!

Diamia8 2020.10.14. 08:13:25

@gabesz7004: Köszönjük szépen! Mindketten szeretünk alkotni és barkácsolni. :)
süti beállítások módosítása